Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Menetrendi módosítások a vasútvonalakon
Menetrendi módosítások a vasútvonalakon
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Június 1-től 30-ig a miskolci, kassai, nyíregyházi és debreceni InterCity vonatok a Keleti pályaudvarról öt perccel korábban indulnak, illetve öt perccel később érkeznek oda. A vasárnapi közlekedési rend szerinti napokon a Nyíregyházáról induló, Keletibe 23 órakor érkező sebesvonat
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Bántalmazta a jegyvizsgálót
Bántalmazta a jegyvizsgálót
A Mátészalkai Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 20 éves pusztadobosi lakos ellen. A férfit Vaján fogták el a rendőrök május 30-án, miután bejelentés érkezett, hogy a vajai vasútállomáson álló vonaton pofon ütötte a jegyvizsgálót. A szolgálati feladatát ellátó sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését kihallgatása alatt beismerte, amine
2018. június 01.
Tovább a hírre.
A holokauszt nyíregyházi áldozataira emlékeznek
A holokauszt nyíregyházi áldozataira emlékeznek
Nyíregyháza MJV Önkormányzata, a Váci Mihály Kulturális Központ, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség és az Eötvös Károly Magyar-Izraeli Baráti Kör június 3-án (vasárnap) 9.30 órától a holokauszt nyíregyházi áldozatainak emlékére rendezett koszorúzással egybekötött megemlékezést szervez a Holokauszt emlékműnél, majd emlékező sétára indulnak Bernstein Béla egykori házához és gyászistentiszteletre a Kótaji úti zsidó temetőben. Szeretettel várnak minden kedves emlékezőt.
2018. június 01.
Tovább a hírre.
A POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye
A POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye
Bár sokszor felmerül, hogy megrendezhető lenne máshol is, amíg jól működik, a POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye - hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken, Budapesten, a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján. A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) június 7. és 16. között rendezik meg. A fesztivál versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel. A többi között a nyíregyházi Móricz Zsigmond
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Mintegy 6500 diák utazhat a nemzeti összetartozás napján
Mintegy 6500 diák utazhat a nemzeti összetartozás napján
A június 4-i nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében 150 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. A szövetség pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pályázat keretében hirdették meg a programot, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola pályázhatott. A 128 sikerrel pályázó iskola közül 74 magyarországi, 19 erdélyi és partiumi, 21 felvidéki, 11 délvidéki és 3 kárpátalja
2018. június 01.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jótékonysági futás a véradásért
Jótékonysági futás a véradásért
Hétfőn, a nemzeti összetartozás napján induló 500 kilométeres jótékonysági futás a véradás fontosságára és a határon túli magyarok segítésére hívja fel a figyelmet - mondta el Gui Angéla, az esemény főszervezője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. A szervezők a jótékonysági futás útvonalán június 4-én Budapesten, június 5-én Szolnokon, június 6-án Debrecenben, míg június 7-én Nyíregyházán várják a véradókat. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szerin
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi megemlékezést rendez június 4-én (hétfő) 10 órától, a Hősök terén.
2018. június 01.
Tovább a hírre.
A gyümölcsösültetvény-összeírás előzetes adatait rekordidő alatt publikálta a KSH
A gyümölcsösültetvény-összeírás előzetes adatait rekordidő alatt publikálta a KSH
Köszönhetően a gazdálkodók együttműködésének és határidőre történő pontos adatszolgáltatásának, a gyümölcsösültetvény-összeírás első eredményeit rekordidő alatt, másfél hónappal az összeírás befejezését követően publikálta a Központi Statisztikai Hivatal. A felmérés közel 15 ezer gyümölcstermesztő gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére terjedt ki. Az adatgyűjtés kilenc gyümölcsfajt érintett. A legtöbb gazdálkodóval és a legnagyobb gyümölcsösterülettel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Folyamatos a fejlesztés a mentőszolgálatnál
Folyamatos a fejlesztés a mentőszolgálatnál
Az elmúlt évben több mint 76 ezerszer vonultak az Országos Mentőszolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségének munkatársai. A mintegy félmillió lakosú megyében 18 mentőállomás és egy irányító csoport segíti a betegek mielőbbi ellátását. A vonulásokhoz 51 gépkocsit tudnak mozgósítani és több mint négyszázan dolgoznak azért a megyében, hogy a bajbajutottak mihamarabb orvosi segítséget kaphassanak - derült ki a helyi Mentőszolgálat beszámolójából, melyet Illyés György vezető mentőtiszt ta
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Új élményközpont nyílik Budapesten
Új élményközpont nyílik Budapesten
A világ egyik legmodernebb interaktív kiállításával nyílik meg az Andrássy élményközpont pénteken. A Future Park nevű tudományos játszótér, interaktív kiállítás Európában elsőként Budapesten nyílik meg. Négy hónapon keresztül látogatható. Nyolc speciális játékkal fejlesztik a gyerekek készségeit, interaktív módon. Az élményközpontban emellett kiállítások is lesznek. A központ célja, hogy világszerte nagy érdeklődést keltő tudományos-ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításokat fogadj
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Nyírgyulaji óvodalátogatás
Nyírgyulaji óvodalátogatás
Figula Gábor c. r. főtörzszászlós, a Nyírbátori Határrendészeti Kirendeltség munkatársa május 29-én részt vett a Gesztenye Óvoda, Bölcsőde és Szociális Szolgáltató Központ gyermeknapi rendezvényén Nyírgyulajban. A főtörzszászlós a nap folyamán a gyerekeknek különböző technikai és fegyverzeti eszközöket, valamint rendőrségi jelleggel ellátott járőr gépkocsit mutatott be. Az óvodások nagy érdeklődéssel nézegették, a bátrabbak felügyelet mellett ki is próbálhatták a számukra nem mindennapi tárgyaka
2018. június 01.
Tovább a hírre.
Nyíregyházi színészek a Karmapirin új klipjének főszereplői
Nyíregyházi színészek a Karmapirin új klipjének főszereplői
Már csak néhány hét és a rajongók is láthatják a Karmapirin Azt hazudtad című dalához készült videoklipet. A premier június 24-én este nyolckor a Lángoló Gitárokon debütál. A klip főszereplői a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészei, Kosik Anita és Gulácsi Tamás. A Karmapirin – mely kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszik – első, Cirkusz című nagylemeze tavaly júniusban jelent meg, majd a Szabolcs megyei zenekarnak rövid időn belül sikerült berobbannia az országos zenei piacr
2018. június 01.
Tovább a hírre.