Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Megyénkre nem adott ki figyelmeztetést a Meteorológiai Szolgálat
Megyénkre nem adott ki figyelmeztetést a Meteorológiai Szolgálat
Az ország több területén első- illetve másodfokú figyelmeztetések, valamint riasztások vannak érvényben felhőszakadás veszélye miatt. Írta kedden kora este kiadott veszélyjelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Néhány megye, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével szerdára szinte egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
2018. június 06.
Tovább a hírre.
A Mercedes-Benz megkezdi új autógyárának építését Kecskeméten
A Mercedes-Benz megkezdi új autógyárának építését Kecskeméten
A Mercedes-Benz Cars megkezdi új autógyára építését Kecskeméten, a beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt. Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen elmondta: rendkívül magas technológiai színvonalat képviselő és hozzáadott-értéket előállító beruházás valósul meg Kecskeméten. A miniszter hozzátette, hogy ma Magyarországon hatezer német vá
2018. június 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Körözött motorkerékpár alkatrészeket találtak Záhonyban
Körözött motorkerékpár alkatrészeket találtak Záhonyban
A Záhonyi Rendőrkapitányság munkatársai június 4-én ellenőrzést tartottak egy záhonyi ingatlannál. A rendőrök az udvaron raklapok közé rejtve két motorkerékpár blokkot találtak. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a járműveket az olasz hatóságok körözik. A rendőrök a motorkerékpár alkatrészeket lefoglalták, majd a további eljárás során felvették a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Nádkéve gyulladt meg Kótajban
Nádkéve gyulladt meg Kótajban
Harminc négyzetméteren az összekötözött nádkéve gyulladt ki kedden reggel Kótajban, a Rákóczi Ferenc utcában. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Baleset a Tokaji úton
Baleset a Tokaji úton

Két személygépkocsi ütközött össze kedden délután Nyíregyházán, a Tokaji úton. A balesetben ketten sérültek meg. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók a járműveket áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak.
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is
Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is
Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállal
2018. június 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Halottat találtak a Bujtosi Városligetben
Halottat találtak a Bujtosi Városligetben
Hétfő délután Nyíregyházán, a Bujtosi Városligetben egy női holttestre lettek figyelmesek a járókelők, akik értesítették a hatóságokat. Az érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani – írja a nyiregyhaza.hu. Az elhalálozás körülményeit még vizsgálják. Előzetes információk szerint a nő megfulladhatott.(szabolcsihir)
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Ünnepi könyvhét Nyíregyházán
Ünnepi könyvhét Nyíregyházán
Kezdetét veszi Nyíregyházán is június 7-én a 89. Ünnepi könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozata mely június 11-íg kínál színes programokat a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szervezésében. Már a programsorozat megkezdése előtt, június 5-6-án is látogatható az a különleges autóbusz a Kossuth téren, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában, Arany János születésének 200. évfordulójához kapcsolódva, egyedi látványvilágú kiállítás, versek, képek, különféle dokumentumok és reli
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Kábítószer-kereskedőket fogtak el Nyíregyházán
Kábítószer-kereskedőket fogtak el Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai június 1-jén Nyíregyházán elfogtak két feltételezett kábítószer-terjesztőt. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak anyagi haszonszerzés érdekében a megyeszékhelyen rendszeresen árusítottak kábítószert. A rendőrök egyikük táskájában 32 gramm mennyiségű kábítószergyanús anyagot, az elvégzett gyorsteszt szerint amfetamin származékot találtak. A 26 éves és 29 éves helyi lakosokat a Nyíregyházi Rendőrkapitánys
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Van még mit fejlődnie a tiszai strandoknak
Van még mit fejlődnie a tiszai strandoknak

Kiválónak mondható a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek vízminősége a most elkészült, az elmúlt négy évre vonatkozó uniós minősítés szerint - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kedden az MTI-vel. Az összesítés szerint az országos helyzetkép alapvetően pozitív, a 229 minősített fürdővíz 94 százaléka kiváló vagy jó minősítést, 3 százaléka tűrhető minősítést kapott. Mindössze hét fürdőhely esett az elmúlt négy év adatai alapján kifogásolt kategóriába: Gödön a felső-gödi szab
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Ezrek választották a sóstói strandot
Ezrek választották a sóstói strandot
Közel négyezer vendég fordult meg a hétvégén Nyíregyházán, a sóstói Parkfürdőben - tudta meg a Szabolcsihír Podlovics Lajostól, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. értékesítési vezetőjétől. A strand június 2-án nyitott, így ez volt az első olyan hétvége, hogy a létesítmény valamennyi szolgálaltatását és medencéjét igénybe vehették a vendégek, hiszen az Aquarius élményfürdő egész évben nyitva tart. A hétvégén a 10 éven aluli gyermekeknek akcióval kedveskedtek, ők ingyen léphettek be a fürdőbe. Közel 500-an
2018. június 05.
Tovább a hírre.
Folyamatosan bővül a kiskereskedelemi forgalom
Folyamatosan bővül a kiskereskedelemi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom már 58 hónapja folyamatosan bővül – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva. A KSH keddi közlés szerint a változatlan áron számolt kiskereskedelmi forgalom áprilisban 4,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 6,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévi 7,8, illetve 7,3 százalékos növekedés után. Pomázi Gy
2018. június 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.