Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Egyetemi hallgató tudományos sikere
Egyetemi hallgató tudományos sikere
Zavanyi Györgyi, a Nyíregyházi Egyetem 4 éves biológia-kémia osztatlan tanár szakos hallgatója a 16. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián dolgozatával 2. díjat nyert a Környezetegészségügy és Környezeti Nevelés szekcióban. Zavanyi Györgyi és témavezetője dr. habil. Szabó Sándor által kapott eredményeikből nemzetközi tudományos publikáció született, amit a víztudományi témában a világ legrangosabb folyóiratában a Water Research májusi számában tettek közzé. A kutatási eredmé
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Árvízvédelmi fejlesztések a Felső-Tisza vidékén
Árvízvédelmi fejlesztések a Felső-Tisza vidékén
Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében mintegy 7 milliárd forintos beruházással megvalósuló projekt fő célja az árvízvédelmi biztonság növelése, az árvízi kockázat csökkentése a Felső-Tisza vidékén élő emberek és javaik védelme érdekében. Az előirányzott fejlesztéssel a Tisza bal part Kisar-Nagyar, valamint a Tisza jobb part Tivadar-Tarpa közötti szakaszán csökken az árvízi elöntések kockázata, nő az árvízi biztonság. A tervezett fejlesztés három tele
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Rugalmasabbá vált a tűzgyújtás tilalmi rendszer Magyarországon
Rugalmasabbá vált a tűzgyújtás tilalmi rendszer Magyarországon
A tűzgyújtási tilalom alá eső területeket az új rendszerben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti szakemberei és a Katasztrófavédelem munkatársai naponta jelölik ki, a várható időjárás, az erdei biomassza állapota és a megelőző időszak tűzeseteinek függvényében - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel. A rendszer átalakítása azért volt fontos, hogy az egyes területeken csak a feltétlenül indokolt időtartamra rendeljék el a tűzgyújtási tilalmat, a korlátozás elrendelése és
2018. május 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Vásárosnaményban követtek el lopásokat
Vásárosnaményban követtek el lopásokat
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 24 éves és egy 34 éves vásárosnaményi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a testvérpár közösen egy, míg az idősebb további 5 vagyon elleni bűncselekményt követett el Vásárosnamény területén, még 2017 végén. A rendőrök a fiatalabb fiút gyanúsítottként hallgatták ki egy vásárosnaményi lakóingatlan melléképületébe történt betörést követően 2017. szeptember 17-én, ahonnan testvérével különbö
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Tűz ütött ki egy nyíregyházi pincében
Tűz ütött ki egy nyíregyházi pincében
Tűz keletkezett egy kétszintes családi ház pincéjében Nyíregyházán, a Templom utcában május 31-én. A helyszínre a nyíregyházi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd átszellőztették és átvizsgálták a helyiséget. A lakótérre a tűz nem terjedt át. A mentők egy embert megfigyelésre kórházba szállítottak.
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Rekordszezon jöhet a turizmusban
Rekordszezon jöhet a turizmusban
Idén átlagosan 165 ezer forintot költhetnek nyaralásra a magyarok. A legtöbb pénzt a középkorúak költik, akik szívesen járnak vissza a bevált helyekre – ez derült ki az egyik szállodalánc megbízásából tavasszal a nyaralási szokásokról készített online kutatási eredményekből. A tavaly júniusi adatok szerint a vendégeknek a fele külföldről érkezett Budapestre, 16 százalékuk pedig a Balatont kereste fel. A forgalom növekedéséből azonban az ország összes turisztikai célpontja részesedett.
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Kormánybiztos lett Seszták Miklós
Kormánybiztos lett Seszták Miklós
Egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos lett Seszták Miklós, megyénk 3-as számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg – írja az MTI. Seszták Miklós – aki az előző kormányzati ciklusban nemzeti fejlesztési miniszter volt – megbízatása 2018. május 18-tól 2020. május 17-ig szól. Kormánybi
2018. május 31.
Tovább a hírre.
A diákok jogaira hívták fel a figyelmet a nyári munkavállalás előtt
A diákok jogaira hívták fel a figyelmet a nyári munkavállalás előtt
Hamarosan kezdődik a nyári diákmunkaszezon. Várhatóan mintegy 200 ezer középiskolás és egyetemista áll ideiglenesen munkába. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke arra hívta fel a figyelmet, fontos, hogy a diákok tisztában legyenek a saját jogaikkal, amikor munkát vállalnak – közölte az M1 Híradója. Magyarországon évente 200 ezer fiatal vállal munkát diákként. Az órabérek pedig az álláshoz szükséges szaktudástól függően bruttó 700 és 2900 forint között mozognak.
2018. május 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kikapott a NYIKSE
Kikapott a NYIKSE
Kikapott a Sunshine NYIKSE csapata a tegnap esti Újpest elleni mérkőzésen. Kemény küzdelmük volt a fiúknak. A két csapat színvonalas mérkőzést vívott. A párharc következtében több sérültje is lett a csapatnak, így kicsit foghíjasan utaznak a majd a visszavágóra június 2-án, szombaton Budapestre.
2018. május 31.
Tovább a hírre.
A pénzügyminiszter Sors Lászlót javasolja az adóhivatal élére
A pénzügyminiszter Sors Lászlót javasolja az adóhivatal élére
Varga Mihály pénzügyminiszter Sors Lászlót javasolja az adóhivatal élére, aki jelenleg a NAV bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős területét vezeti helyettes államtitkárként, korábban pedig a Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója volt. - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán az MTI-vel. Ha valóban kinevezik, akkor a NAV élén Tállai Andrást váltja majd, aki 2015 óta irányítja az adóhatóságot.
2018. május 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szivárgott a gáz Tyukodon
Szivárgott a gáz Tyukodon
Egy mezőgazdasági vontató áthajtott egy kerítésen és egy lakóingatlan udvarán a gázvezeték nyomáscsökkentő dobozát kitörtre szerdán délután Tyukodon, a Kossuth utcában. A helyi önkéntes és a csengeri önkormányzati tűzoltók a gázszivárgást megszüntették és biztosították a helyszínt a gázszolgáltató munkatársainak a kiérkezéséig. Személyi sérülés nem történt, a helyreállítás idején átmenetileg hét embernek kellett elhagynia az otthonát. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat iparbiztonsági helysz
2018. május 31.
Tovább a hírre.
Tűz ütött ki egy hévízi szállodában
Tűz ütött ki egy hévízi szállodában
Több mint háromszáz embernek kellett elhagynia csütörtökre virradó éjjel egy hévízi szállodát, ahol tűz ütött ki, a dolgozók egyike pedig megsérült - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűz a Kossuth utcai szálloda elektromos elosztó helyiségében keletkezett. A szállodát 341 vendégnek kellett ideiglenesen elhagynia. A helyszínre riasztott keszthelyi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a tüzet az ott dolgozóknak sikerült eloltania, közülük egy ember azonban megsérült
2018. május 31.
Tovább a hírre.