Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Jól haladnak az óvodai felújítások
Jól haladnak az óvodai felújítások
Jól halad annak a hat nyíregyházi óvodának a felújítása, melyre a megyeszékhely önkormányzata nyert el 700 millió forint támogatást. A beruházás elkezdődött és várhatóan augusztus végére be is fejeződik majd. A munkálatok során megtörténik az épületek teljes felújítása, az udvarok rekonstrukciója, valamint az óvodai neveléshez szükséges eszközök beszerzésére is jut majd forrás. A projekt célja az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségének fejlesztése, a kisgyermek
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Kárpátaljai Magyar Családok Fesztiválja
Kárpátaljai Magyar Családok Fesztiválja
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége június 9-én Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban rendezi meg a Kárpátaljai Magyar Családok Fesztiválját. A rendezvényre Kárpátaljáról több mint háromszáz, a közeli és távolabbi hazai városokból további több száz család jelezte előzetesen a részvételét. A június 9-én, 11 órakor kezdődő eseményen minden gyermekkel érkező család ingyenesen vehet részt. Lesz zene, tánc, színi előadás, hagyományos kézműves foglalkozások, íjászat, mentő, tűzoltó és sportb
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Termelői piac épül Nyírbogdányban
Termelői piac épül Nyírbogdányban
Hamarosan termelői piac épül Nyírbogdányban, melynek megvalósítására közel 184 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a település önkormányzata. A tervek szerint, a Kéki utca 26/a. szám alatt egy fedett, közel 200 négyzetméteres csarnokot építenek fel vizesblokkokkal. Az épület hőenergia igényének ellátását nagyrészt napelemek biztosítják majd. A piaccsarnokon belül mozgatható árusítóhelyek, úgynevezett mobiliák lesznek. A helyi gazdálkodók díjmentesen használhatják az árus
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Tornabemutató a nyírturai általános iskolában
Tornabemutató a nyírturai általános iskolában
A Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola június 01-jén pénteken, 17 órától tornabemutatót szervez. Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekekben kialakítsák az egészséges életmód és a mozgás iránti igényt. Számtalan program szolgálja a fittség megőrzését, a különböző sportágak megismerését, illetve a prevenciót. A 2012/2013-as tanévtől ezeknek körét tornabemutatóval is gazdagították. A rendezvényen minden osztály egy-egy sportos bemutatóval lép fel. A számok között szerepel s
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Még lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre
Még lehet jelentkezni a Virágos Magyarország versenyre
Június 15-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt az idén 25 éves Virágos Magyarország versenyre. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Virágos Magyarország verseny szervező bizottságának közleménye szerint az idei két fődíjas település képviseli majd Magyarországot 2019-ben az európai virágosítási versenyen. A Virágos Magyarország 1994 óta az ország egyik legjelentősebb és legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezése, amelyhez évente mintegy 300 magyar település csatlakozik.
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Hamarosan folytatódnak az érettségi vizsgák
Hamarosan folytatódnak az érettségi vizsgák
Befejeződtek a május-júniusi érettségi időszak írásbeli vizsgái, a tanév rendjében meghatározott 16 napon 1 183 helyszínen mintegy 110 700 érettségiző adott számot tudásáról - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel. A vizsgák június 7-től a szóbelikkel folytatódnak. Az írásbeli vizsgák feladatlapjai és a hozzájuk tartozó javítási-értékelési útmutatók az előzetes ütemezésnek megfelelően folyamatosan kerültek fel az OH honlapjára, ahol május 29-én reggel 8 órától már mind az 596 vizsgaanyag
2018. május 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Egymást érik a Nyíregyházi Rotary Club által szervezett jótékonysági programok
Egymást érik a Nyíregyházi Rotary Club által szervezett jótékonysági programok
Egymást érik a Nyíregyházi Rotary Club által szervezett jótékonysági programok a megyeszékhelyen. Egy héten belül két fogyatékkal élő gyermekeket támogató programmal rukkoltak elő. A hét elején a Continental Aréna adott otthont a szervezésükben annak a sportnapnak, melyen sérült és egészséges gyerekek vegyes csapatokban versenyeztek az integráció jegyében. Nem kisebb jelentőségű a június 01.-én, pénteken 10:00 órakor kezdődő ajándékozás sem, melyre a Bárczi Gusztáv Iskolában kerül sor. Olyan spo
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Forgalomkorlátozások a bringafesztivál miatt
Forgalomkorlátozások a bringafesztivál miatt
Forgalomkorlátozások lesznek a bringafesztiválhoz kapcsolódóan. A programok miatt a Szabadság teret - a Bujtos utca és a Bocskai utca közötti szakaszon–május 31.-én este 18 órától június 2. szombat 20:00 óráig lezárják. Továbbá a rendezvény idejére a Bocskai és a Bujtos utcák (reggel 6 órától este 18 óráig) is lezárásra kerülnek. Június 2-án, szombaton a kerékpáros program miatt a Kossuth utca és a Sóstói út Kemecsei úti kereszteződésig tartó szakaszát 12.00-16.00-ig a rendőrség részlegesen lezá
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Hulladékgyűjtő akció a környezetvédelmi világnap alkalmából
Hulladékgyűjtő akció a környezetvédelmi világnap alkalmából
A Térségi Hulladék – Gazdálkodási Nonprofit Kft. június 5-én, kedden, a Környezetvédelmi világnap alkalmából hulladékgyűjtő akciót szervez. Azok a városlakók, akik ezen napon beviszik a Korányi F. u. 3. valamint a Kerék u. 1. sz. alatti Hulladékudvarokba különválogatott papír-, műanyag-, üveg-, fém-, elektronikai - hulladékokat, és a kiürült italoskarton – dobozokat, jelképes ajándékot vehetnek át. Az akció Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alapjának támogatásával va
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Nehéz mérkőzés vár a NYIKSE csapatára
Nehéz mérkőzés vár a NYIKSE csapatára
Az Újpest ellen játszik a kosárlabda NB-II-ben a play off során a Sunhine NYIKSE. A nyíregyházi csapat május 30-án (szerdán) a Bánki tornatermében fogadja a lilákat 19 órától, a visszavágót pedig június 2-án(szombaton) rendezik Budapesten. Az Újpest a Közép csoportban az élen végzett, két szerb légiósuk mellett korábbi „A” csoportos játékosokkal is rendelkezik, így nehéz mérkőzés vár a nyíregyháziakra.
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Szombaton Michelin Bringafesztivál
Szombaton Michelin Bringafesztivál
Június 2-án szombaton rendezik meg a 8. Michelin Bringafesztivált Nyíregyházán, a Kossuth téren. A korábban megszokott népszerű programokon túl izgalmas újdonságokkal is készülnek a szervezők. Lesz gigabicikli, robotok, Kids Bike Arena is, ami 5 éves kortól várja a legfiatalabb és leglelkesebb biciklistákat. Ebben az évben keresik a legidősebb aktív résztvevőt, illetve a legviccesebb bringást is.
2018. május 30.
Tovább a hírre.
Fesztivál Kárpátaljai családok részére
Fesztivál Kárpátaljai családok részére
Néptáncbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és számos szabadidős programmal színesített fesztivált rendeznek kárpátaljai családok számára június 9-én Nyíregyházán. A rendezvényre több mint háromszáz határon túli és további több száz hazai családot várnak. A Kárpátaljai Magyar Családok Fesztiválja elnevezésű program célja, hogy magyarországi helyszíneken mutassa be a határon túli régiókat, az ott élők kultúráját és népszokásait - mondta az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Pataki János, a
2018. május 30.
Tovább a hírre.