Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője
Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője
Többéves előkészületet követően Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását. Ettől azt remélik, hogy még többen ülnek majd biciklire, és várják a felhasználók visszajelzéseit is. Az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik.
2021. november 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az utasok javaslatait figyelembe véve változik az új vasúti menetrend
Az utasok javaslatait figyelembe véve változik az új vasúti menetrend
December 12-én, vasárnap lép életbe a MÁV-START 2021/2022-es menetrendje, amelyet idén első alkalommal, online társadalmi egyeztetés során lehetett véleményezni. A nyáron beérkezett érdemi észrevételekből több fejlesztés is megvalósul a menetrendváltozásban. Emellett a vasúttársaság a megváltozott utazási szokásokat is számításba vette, és több vonalon tovább javítja a szolgáltatási színvonalat, növelve a környezetbarát vasút versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben. Debrecen, Nyíregyhá
2021. november 12.
Tovább a hírre.
Szünetel az ügyfélfogadás két nyíregyházi kormányablakban
Szünetel az ügyfélfogadás két nyíregyházi kormányablakban
A mai nap folyamán, technikai okok miatt szünetel az ügyfélfogadás Nyíregyházán, a Hősök tere 5. és az Egyház u. 13-15. alatti kormányhivatali szervezeti egységeknél. Az ügyfélfogadás november 15-én, hétfőn zavartalanul folytatódik tovább – tájékoztatta a lakosságot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal.
2021. november 12.
Tovább a hírre.
Szünetelni fog az ügyfélfogadás két nyíregyházi kormányablakban
Szünetelni fog az ügyfélfogadás két nyíregyházi kormányablakban
November 12-én, pénteken – technikai okok miatt – szünetel az ügyfélfogadás a Nyíregyháza, Hősök tere 5. és a Nyíregyháza, Egyház u. 13-15. alatti kormányhivatali szervezeti egységeknél. Az ügyfélfogadás november 15-én, hétfőn zavartalanul folytatódik tovább.
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Munkálatok indulnak a Korong utcán
Munkálatok indulnak a Korong utcán
November 15-én, hétfőn elkezdődhet Nyíregyházán, Kistelekiszőlőben a Korong utcai zárt csapadékvíz-elvezető csatorna építése záportározókkal és átemelőkkel.
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Mindenkinek javasolják a harmadik oltást
Mindenkinek javasolják a harmadik oltást
A harmadik oltás felvételére buzdította a már beoltottakat a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. Az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, hét-nyolc hónap után drasztikusan, ezért a kormány azt javasolja mindenkinek, hogy vegye fel a harmadik, emlékeztető oltást is, mert így a védettségi szint megmarad - közölte Gulyás Gergely. A jelenlegi adatok alapján ez a járványhullám annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy "van fegyver a vírus ellen",
2021. november 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Maximalizálják a benzin és a gázolaj árát
Maximalizálják a benzin és a gázolaj árát
Ahogy azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette, november 15-től 480 forintban maximálják a benzin és a dízel árát. Hasonló árbefagyasztással Horvátország élt, ott 550 forintnak megfelelő árban húzták meg az üzemanyagok felső határát októberben.
2021. november 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak egy gávavencsellői párt
Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak egy gávavencsellői párt
Eltűnése miatt keresték a rendőrök azt a fiatalkorú, gyermekvédelmi intézményben élő lányt, akit egy gávavencsellői házban találtak meg arcán sérüléssel augusztus 31-én. Meghallgatásakor azt nyilatkozta, hogy bántalmazás áldozata, ezért az ügyben büntetőeljárás indult. A nyomozás adatai szerint egy gávavencsellői pár fogadta be a szökésben lévő fiatal lányt. A 21 éves férfi, és a 25 éves nő arra akarta kényszeríteni a 15 éves fiatalt, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen egy ausztriai bárban
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Pest megyében, Fejér megyében és Budapesten a legmagasabb az átoltottság
Pest megyében, Fejér megyében és Budapesten a legmagasabb az átoltottság
A járvány eddigi hullámaitól eltérően jelentősen segíti a védekezést, hogy már van vakcina és a magyar lakosság többsége felvette az oltást. Az egész országban magas az átoltottság, a 12 év feletti lakosság átoltottsága 68,1%-os, de mindenhol vannak még, akik nem vették fel az oltást – írják a koronavirus.gov.hu oldalon. A legmagasabb az átoltottság Pest megyében (74%), Fejér megyében (70,6%) és Budapesten (70,1%). A legalacsonyabb átoltottságú megyék pedig Jász-Nagykun- Szolnok (59,7%), Borsod-
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Kényszermunka miatt bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság egy nagykállói férfinak
Kényszermunka miatt bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság egy nagykállói férfinak
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója november 10-én a kényszermunka bűntette miatt indult eljárásban március 10-ig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Ez idő alatt a férfi Nagykálló közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, köteles távol tartani magát a sértettől és meghatározott időközönként jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon is. A nagykállói férfi 2020 májusában egy ismerőse kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírta arra, hogy nála dolgozzo
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban
Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban
Idén is a libáké lesz a főszerep november 13-án, szombaton tíz órától a Sóstói Múzeumfaluban. Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. A jeles naphoz kapcsolódva a nyíregyházi skanzen is színes zenés-táncos, gasztronómiai programkavalkáddal készül. A bejáratnál egy falat libazsíros kenyérrel és egy korty újborral várják a vendégeket, de lesz kézműves foglalkozás és mesterségbemutató is. A Márton keresztnevű látogatók, valamint azok,
2021. november 11.
Tovább a hírre.
Katus Attilával ünnepli születésnapját a Mozdulj, Nyíregyháza!
Katus Attilával ünnepli születésnapját a Mozdulj, Nyíregyháza!
A hatalmas népszerűségnek örvendő Mozdulj, Nyíregyháza! mozgásprogram Katus Attilával ünnepli idei születésnapját. A szervezők immár nyolc éve kínálnak ingyenes sportolási lehetőséget a mozogni vágyó városlakóknak. A fitt-eseményen Katus Attila várja majd a mozogni vágyókat egy Best Body edzéssel. Minderre november 20-án kerül majd sor, az Atlétikai Centrumban, délelőtt 10 órától.
2021. november 11.
Tovább a hírre.