Augusztus elsejével szép csendben bezártak 100 postahivatalt

2024. augusztus 02.
Magyarország

Augusztus elsejei hatállyal országszerte megközelítőleg 100 postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.

Augusztus elsejével szép csendben bezártak 100 postahivatalt

Augusztus elsejei hatállyal országszerte megközelítőleg 100 postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. A bezárt postahivatalok többsége kistelepüléseken működött, de budapesti postahivatal is érintett a döntés – derítette ki a 24.hu. A lap információi szerint a „Postások” Facebook-csoportban napok óta érkeznek a bezárásokról szóló bejegyzések. Jellemzően 1500 fő alatti kistelepüléseket nevesítenek. A Magyar Posta Zrt. azonban erről hivatalos közleményt nem adott ki. Az értesülést azonban megerősítette Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke, aki elmondta azt is, a Magyar Posta automatikusan felajánlja az állásukat veszített dolgozóknak a környező településeken elérhető postai álláshelyeket, amennyiben vannak ilyenek. A posta bezárási hullám már több mint egy éve elkezdődött, az akkori tervek szerint a kistelepüléseken az állandó hivatalok feladatait vagy az önkormányzatok bevonásával látnák el, vagy mobilpostával váltanák ki.

 

Fotó: Magyar Posta

Friss hírek
Friss hírek