Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Balesetveszélyesen közlekedett egy járműszerelvény az M3-as autópályán
Balesetveszélyesen közlekedett egy járműszerelvény az M3-as autópályán
A rendőrségre november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópálya szabolcs megyei szakaszán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik. A rendőrök a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A járművezető a megfordulás közben a szalagkorlátot is megrongálta. A 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen be
2021. november 24.
Tovább a hírre.
Rendkívül sikeres az oltási akcióhét
Rendkívül sikeres az oltási akcióhét
Az országos tisztifőorvos rendkívül sikeresnek tartja az oltási akcióhetet. Az első napon, hétfőn több mint 131 ezren vették fel a koronavírus elleni vakcinát. Müller Cecília a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta: az oltóhelyeken nagyon nagy a forgalom, az emberek élnek a lehetőséggel. Kiemelte, 18 ezren vették fel az első védőoltásukat, amivel "elkezdték azt az utat, amely során védetté válnak" – fogalmazott. Emlékeztetett arra is, hogy az oltási akcióhéten r
2021. november 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az MVM Next kikapcsolási moratóriumot hirdet
Az MVM Next kikapcsolási moratóriumot hirdet
November 28. és 2022. január 8. között önkéntesen kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A közlemény szerint egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolják ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban. A moratórium nem vonatkozik azokra az ügyfelekre, akiket már korábban kikapcsoltak a szolgáltatásból. Arra is kitértek, hogy a biztonságos ügyintézés érdekében az online ügyfélszolgálatot, a mobilapplikációt, a telefonos vagy írásos ügyfélszolg
2021. november 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Decembertől védettségi igazolvány szükséges a "külsősöknek" a köznevelési intézményekbe való belépé
Decembertől védettségi igazolvány szükséges a "külsősöknek" a köznevelési intézményekbe való belépé
A gyermekek, a pedagógusok további védelme és az oktatás zavartalanság érdekében a "külsősöknek" (pl. nem az iskola alkalmazásában álló takarítóknak, büféseknek, szállítóknak) decembertől védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez. A gyermekeket kísérő szülők az intézményvezető által kijelölt pontig léphetnek be az intézmény területére. A maszkviselésre vonatkozó szabályokat a köznevelési intézményekben a kormány korábbi döntése értelmébe
2021. november 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbra is nagy mennyiségben van jelen a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
Továbbra is nagy mennyiségben van jelen a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga
A szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja továbbra is magas és a minták többségét, így Nyíregyházát is stagnáló tendencia jellemzi. Csökkenés két városban, Szekszárdon és Szolnokon figyelhető meg. A szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag koncentrációja a mintavételi helyek többségében az emelkedett kategóriába esik. A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján továbbra is a maszkviselés, a távolságtartás és a gyakori kézmosás fontosságára hívják fel a figyelmet. Kie
2021. november 24.
Tovább a hírre.
Robbanás okozhatta a bolgár buszbalesetet
Robbanás okozhatta a bolgár buszbalesetet
Robbanás okozhatta annak a busznak a balesetét, mely teljesen kiégett Bulgáriában. A járművön összesen 52-en utaztak Törökországból Észak-Macedónia felé. A tragédiában legkevesebb 45-en haltak meg, köztük 12 gyermek, többeket pedig súlyos égési sérülésekkel kórházba szállítottak.
2021. november 23.
Tovább a hírre.
Segítséget kérnek a mentők
Segítséget kérnek a mentők
Az egész országban izzanak a vonalak a mentésirányításokon. A korábbi átlagos napi 3000 helyett, 4300-nál is több sürgős esethez riasztották a mentőket az elmúlt napokban, miközben a mintavételi igények is húszezres nagyságrendben érkeznek a mentőszolgálathoz. Az életmentők ebben a kiélezett helyzetben is mindent elkövetnek, hogy minden esetben gyorsan a helyszínre érjenek, ám ehhez a közlekedők segítségét kérik. Előfordulhat, hogy a mintavevő egységek szükség szerint “szabálytalanul” parkolnak
2021. november 23.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Eltűnik a fényújság a város szívéből
Eltűnik a fényújság a város szívéből
Hamarosan nyoma sem lesz annak a fényújságnak Nyíregyházán, amely évek óta funkció nélkül magasodik a domházak fölé a város szívében, a Kelet Áruházzal szemben. A műszakilag régóta rendkívül rossz állapotban lévő és esztétikailag a városképet romboló ingatlant, nemrégiben sikerült visszavásárolnia a városnak egy magántulajdonostól. Ezzel megteremtve annak lehetőségét, hogy tervek szerint egy ízléses park valósulhasson meg a területen, a zöld város jegyében.
2021. november 23.
Tovább a hírre.
Drágább karácsonyfa árral számoljunk az ünnepi bevásárlásnál
Drágább karácsonyfa árral számoljunk az ünnepi bevásárlásnál
Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete. A közlemény szerint a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő méterenkénti ára elérheti a 7000-8000 forintot. A lucfenyő méterenként 4000-5000 forintba, az ezüstfenyő 5000-6000 forintba kerül majd, de egyre több helyen darabárat határoznak meg az eladók.
2021. november 23.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megalakult az ellenzék közös kampánytanácsa
Megalakult az ellenzék közös kampánytanácsa
Megalakult az ellenzék közös kampánytanácsa a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd részvételével. Az ellenzéki pártok közös közleményükben azt írták, hogy az egyesült ellenzék vezetői konszenzussal elfogadták, hogy közös kampányt folytatnak, amelynek irányítója a kampánytanács lesz. Ebben mindegyik szervezet képviselteti magát. A kampánytanács feladata a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés szervezése és a kampány lebonyolítá
2021. november 23.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A FIFA közölte az Év játékosa-díj szűkített listáját
A FIFA közölte az Év játékosa-díj szűkített listáját
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta annak a 11 férfi labdarúgónak a nevét, akik közül kikerül majd a 2021-es győztes. A jelöltekre már lehet szavazni az interneten, egészen december 10-ig. A hármas szűkített listát jövő év elején közlik, a díjátadó gálára pedig január 17-én kerül sor.
2021. november 23.
Tovább a hírre.
Fucsovics egyesben és párosban is pályára lép majd Torinóban
Fucsovics egyesben és párosban is pályára lép majd Torinóban
Köves Gábor szövetségi kapitány később jelenti be a páros összetételét a magyar férfi teniszválogatottban, amely a hétvégén vívja csoportmérkőzéseit a torinói Davis Kupa-döntőben. A szakvezető azt közölte, hogy egyelőre annyi tűnik bizonyosnak, hogy a nemzeti csapat legjobbja a világranglistán 40. Fucsovics Márton egyesben és párosban is pályára lép majd. A válogatott szombaton 10 órakor az ausztrálok ellen kezd Torinóban, majd másnap ugyanabban az időpontban a horvátokkal csap össze a D csoport
2021. november 23.
Tovább a hírre.