Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból
Országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból
Országos hiány van a rotavírus elleni egyik védőoltásból, a RotaTeq nevű vakcinát március végéig nem is lehet megrendelni - olvasható a Magyar Nemzetben. A lap az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉD) honlapján elérhető adatokra hivatkozva arról ír, hogy a védőoltásból már december közepe óta hiány van, átmeneti gyártói probléma miatt nem lehet kapni. Eddig valószínűleg azért nem jelentkezett a probléma, mert sok gyógyszertárban még volt készleten. A RotaTeq nem hely
2018. február 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Nyíregyházi Centemus Kórus is közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar párzsi koncertjén
A Nyíregyházi Centemus Kórus is közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar párzsi koncertjén
Franciaországba utazott hétfőn a Miskolci Szimfonikus Zenekar - közölte az MTI-vel az együttes. Emlékeztettek arra, hogy 2016 novemberében a milánói Scala balett-társulatát kísérték összesen hatszor Csajkovszkij Hattyúk tava balettjének előadásában a párizsi Kongresszusi Központban, most pedig újra meghívást kaptak a francia fővárosba. Egy Mozart-est résztvevői lesznek a Miskolci Szimfonikusok a párizsi Champs-Elysées Színházban február 13-án. A koncerten a Nyíregyházi Centemus Kórus is közreműk
2018. február 13.
Tovább a hírre.
Nyíregyházára is eljönnek a Valami Amerika 3. sztárjai
Nyíregyházára is eljönnek a Valami Amerika 3. sztárjai
Február 16-án, pénteken este 8 órától vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót rendeznek a Valami Amerika alkotóival és sztárjaival a megyeszékhelyen, a Cinema City Nyíregyházában. A film után a helyszínen lehetőség nyílik közös fotók készítésére, illetve dedikálásra, sőt, egy frappáns kérdéssel még páros jegyet is lehet nyerni. A vendégek Herendi Gábor és Ganxsta Zoli lesznek.
2018. február 13.
Tovább a hírre.
A második világháború budapesti befejezésére emlékeznek ma a fővárosban
A második világháború budapesti befejezésére emlékeznek ma a fővárosban
A második világháború budapesti befejezésére, a harcokban elesett katonákra és polgárokra emlékeznek ma a fővárosban. Alig három hónappal a második világháború európai szakaszának lezárta előtt, 1945. február 13-án szabadult fel Budapest. A főváros ostroma a második világháború öt legfontosabb és legkegyetlenebb városcsatájának egyike. A főváros ostromában a katonák mellett több tízezer civil is megsebesült, illetve meghalt. Az 1945. évi budapesti harcokban hősi halált halt katonák és polgári ál
2018. február 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Erős évkezdet a Debrecen Airporton
Erős évkezdet a Debrecen Airporton
2018. januárjában 26%-kal többen, mintegy 24 070-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot. Ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a magyarországi regionális repülőterek történelmében. Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as januári eredményeket örömmel foglalta össze: "A Debrecen Airport utasforgalmának stabil növekedése januárban is egyértelműen a stratégiai partnereinknek, a Wizz Air és a Lufthansa
2018. február 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tavaly csaknem száz ütközés és gázolás történt a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban
Tavaly csaknem száz ütközés és gázolás történt a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban
Tavaly a MÁV és a HÉV vasúti átjáróiban csaknem száz ütközés és gázolás történt. Ez egész évre vetítve több, mint 2016-ban, a mostani télen viszont jelentősen csökkent a balesetek száma az előző téli időszakhoz képest. A megelőzés érdekében fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok – a KRESZ előírásait betartva – körültekintően, figyelmesen közlekedjenek, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről a kereszteződéseknél. Ez azért is fontos, mert a fel
2018. február 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A tervek szerint húsvétra elkészül a Nyíregyházi Állatpark új látogatócentruma és bejárata
A tervek szerint húsvétra elkészül a Nyíregyházi Állatpark új látogatócentruma és bejárata
A tervek szerint húsvétra elkészül a Nyíregyházi Állatpark 380 millió forintból épülő új látogatócentruma és bejárata, valamint az ehhez tartozó nyitott hópárduckifutó. Ez a fejlesztés az állatparkot érintő több mint hétmilliárd forint értékű beruházási csomag egyik első fázisa - mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója Kovács Ferenc polgármesterrel együtt megtartott épületbejáráson hétfőn. A munkálatok jól haladnak a látogatócentrumban, amelyben a park irodái mellet, bankautomaták, pénzvál
2018. február 13.
Tovább a hírre.
Itthon készül a Szpari
Itthon készül a Szpari


Hazatért a törökországi edzőtáborból a Nyíregyháza Spartacus. A labdarúgó együttes 10 napot töltött külföldön, és több felkészülési meccset is játszott. A héten az edzések mellett újabb két mérkőzést vív a Szpari. Mindkettőt a tervek szerint vasárnap a Városi Stadion műfüves pályáján játssza. 10.30-tól a Nyírbátor, 14.00-tól a Budaörs lesz a Spartacus ellenfele. Előtte csütörtökön 17 órától szurkolói ankétot tart a klub a Continental Arénában, ahol az új játékosokat is bemutatja a Szp
2018. február 12.
Tovább a hírre.
Kubala kiállítás Nyíregyházán
Kubala kiállítás Nyíregyházán


Kubala „90” címmel fotókiállítás nyílik kedden a Continental Arénában. Az Fc Barcelona legendás játékosa tiszteletére megrendezett kiállításon korabeli képeket láthatnak az érdeklődők, számos információval ellátva.
2018. február 12.
Tovább a hírre.
Ingyenes szurkolói busz indul  a rangadóra
Ingyenes szurkolói busz indul a rangadóra
Február 15-én, csütörtökön 19.00 órától a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzését a Fatum-Nyíregyháza csapata a Vasas ellen vívja meg Budapesten. A tét nem kicsi, ugyanis a nyíregyháziak 3:1-es előny birtokában utaznak a Vasas otthonába. A nyíregyházi alakulat gőzerővel készül az ütközetre és számítanak a hazai szurkolói gárdára, ezért ingyenesbusz indul a rangadóra! Aki szeretné elkísérni a csapatot, jelezze részvételi szándékát névvel,címmel, telefonszámmal ellátva a 0670/7085880-as t
2018. február 12.
Tovább a hírre.
Ice segített a baktalórántházi rendőröknek
Ice segített a baktalórántházi rendőröknek
Az egyik baktalórántházi vegyesboltból kapott bejelentést a rendőrség február 9-én, mely szerint a hajnali órákban ismeretlen tettes betörte az üzlet hátsó bejárati ajtaját és a helyiségből eltulajdonította a pénztárgép kazettáját, a benne lévő több tízezer forint készpénzzel. Az Ice hívónévre hallgató, németjuhász fajtájú nyomkövető szolgálati kutya, a bolttól egészen a feltételezett elkövető baktalórántházi lakóhelyéhez vezette a rendőröket. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsí
2018. február 12.
Tovább a hírre.
Idős nénitől lopott egy nyíregyházi férfi
Idős nénitől lopott egy nyíregyházi férfi
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 47 éves nyíregyházi lakos ellen. A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a férfi február 1-jén Nyíregyházán, a Búza téri piaccsarnoktól kezdve követni kezdett egy 77 éves asszonyt. A gyanúsított út közben felajánlotta, hogy segít a táskáit hazacipelni, amit az idős néni elutasított. Miután megérkezett a sértett lakóháza lépcsőházába, a férfi utána ment, és a lift előtti területen
2018. február 12.
Tovább a hírre.