Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

2020-ra valamennyi gyermekintézmény megújul Nyíregyházán
2020-ra valamennyi gyermekintézmény megújul Nyíregyházán
Egyre nő azon gyermekintézmények száma Nyíregyházán, melyek 21. századi körülmények között fogadják a bölcsődés-, és óvodás korosztályt. A napokban hat gyermekintézményben fejeződött be a fejlesztés Nyíregyházán annak a programnak a részeként, mely a családbarát, munkába állást segíti elő. Az intézmények energetikai korszerűsítésére és felújítására a megyeszékhely önkormányzata 700 millió forintot fordított pályázati forrásból. Az ünnepélyes intézményátadáson dr. Kovács Ferenc polgármester arról
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók
Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók
Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díszvetítést megtekintette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is. A film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. A restauráláshoz a Nemzeti Kulturális Alap négymi
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbjutott a Nyíregyháza
Továbbjutott a Nyíregyháza
A Békéscsaba és a Nyíregyháza is nyolcaddöntőbe jutott szerdán a női röplabda CEV Kupában. A csabaiak 3-1-es idegenbeli vereségét követően 3-0-ra legyőzték az ukrán Himik Juzsnyij csapatát, így aranyszett döntött, amelyben ismét a magyar bajnok bizonyult jobbnak. A Fatum pedig már vendégként is győzött, s a csapat számára hazai pályán sem okozott gondot a svájci Düdingen felülmúlása, így a gárda 3-0-ás győzelemmel könnyedén lépett a 16 közé. A nyíregyházi csapat a BL-selejtezőből kiesett franci
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Megváltoztatja a keleti régiókban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program
Megváltoztatja a keleti régiókban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program
Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szerdán. Palkovics László Debrecen északnyugati gazdasági övezetének ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, tám
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe
Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe

Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből. A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Álla
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Körözött férfit fogtak el Nyíregyházán
Körözött férfit fogtak el Nyíregyházán
Két és fél év bujkálás után fogták el december 4-én, kedden a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai egy 53 éves nyíregyházi lakost. Ellene a Nyíregyházi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel a jogerősen kiszabott börtönbüntetését nem kezdte meg. A testi sértés, valamint a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűncselekmények elkövetése miatt elítélt férfit nyíregyházi otthonában fogták el a rendőrök. Mint kiderült, a körözött férfi évek óta rejtőz
2018. december 05.
Tovább a hírre.
November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot
November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is. A szerdai döntés értelmében a Rally Hungary-t november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület. A 2019-es ERC-soroza
2018. december 05.
Tovább a hírre.
Ajándék rászoruló családoknak
Ajándék rászoruló családoknak
Nyíregyházán 1200 hátrányos helyzetű család örülhet annak a csomagnak, amelyet egy újfehértói családi vállalkozás ajánlott fel Nyíregyháza Önkormányzatának, már az idén második alkalommal. A városvezetés úgy döntött, hogy a csomagok akkor juthatnak el a legrászorultabb családokhoz, ha a Nyíregyházi Család és Gyermekjóléti Központ koordinálja a csomagok elosztását, akik napi kapcsolatban vannak a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal. Papp Krisztián, a felajánló Pa-Comp Kft. ügyvezetője
2018. december 05.
Tovább a hírre.
Idén is megrendezik az Adventi Kupát
Idén is megrendezik az Adventi Kupát
Idén is megrendezik Nyíregyházán, az Adventi Kupa kispályás terem-labdarúgótornát, a Filo Sportcsarnokban december 6. (csütörtök) 13.00-18.00 óra között. Az Adventi Kupa több, mint tíz évvel ezelőtt került először megszervezésre dr. Szemán Sándor jegyző úr kezdeményezésére. Az azóta szép hagyománnyá nemesedett tornára minden évben, decemberben az adventi időszakban kerül sor. Célja, hogy az egyházi és a civil élet közszereplői, döntéshozói és alkalmazottai jobban megismerhessék egymást és közöse
2018. december 05.
Tovább a hírre.
Izgalmas előadás a Szent István Csatahajó történetéről
Izgalmas előadás a Szent István Csatahajó történetéről
Izgalmas előadás és expedíció-bemutató részesei lehettek a nézők december 5-én, szerdán, a Nyíregyházi Egyetemen. Az érdeklődők előadásokat hallhattak az 1918. június 10-én torpedótalálat következtében elsüllyedt Szent István Csatahajó történetéről, a Császári és Királyi Haditengerészetnél betöltött szerepéről, továbbá a 70 méter mélyen fekvő hajó kutatására indult 2018-as nemzetközi búvárrégészeti expedícióról. Majd a Karsztvíz Búvár és Barlangász Sportegyesület keretein belül működő búvárteam
2018. december 05.
Tovább a hírre.
Tanítsunk Magyarországért! program indul
Tanítsunk Magyarországért! program indul
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Budapesten. A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából hívták életre. A program célja a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez. Szeretnék segíteni a diákokat, hogy képesek legyenek a legtöbbet kihozni magukból, legyen az szakmaszerzés, éretts
2018. december 05.
Tovább a hírre.
„Mentsétek meg Gordont!” Nyíregyházán
„Mentsétek meg Gordont!” Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai december 4-én, kedden Nyíregyházán a Krúdy Gyula Gimnázium tanulói részére mutatták be a „Mentsétek meg Gordont!” elnevezésű interaktív bűnmegelőzési játékot. Az interaktív játék során egy kis maci, Gordon segít a gyerekeknek eligazodni az internet világában.
2018. december 05.
Tovább a hírre.