Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A lovashegyi szőlőben bújt el a szökött rab
A lovashegyi szőlőben bújt el a szökött rab
Szökéssel vádolja a Mátészalkai Járási Ügyészség azt az ópályi férfit, aki a reintegrációs őrizete alatt a lábáról levágta a nyomkövetőt, majd a falu határában, a lovashegyi szőlő egyik hétvégi házában elrejtőzött. A vádirat szerint a vádlottat korábban lopásokért ítélték 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, amit meg is kezdett letölteni. Jó magaviselete miatt a bíróság reintegrációs őrizetbe helyezte 2018 januárjában, ami november 16-ig tartott volna. Ezen időszak alatt a vádlott Ópályiban a családjá
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Balfácánt vacsorára
Balfácánt vacsorára
Minden idők egyik legsikeresebb vígjátéka érkezik ebben az évadban a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára, Göttinger Pál rendezésében. A hétvégén, december 8-án, szombaton 19 órától, ugyanis debütál a Balfácánt vacsorára című produkció.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Nem volt elég a kölcsön
Nem volt elég a kölcsön
A Kisvárdai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 38 éves rétközberencsi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi közös italozás után pénzt kért kölcsön ivócimborájától, annak otthonában még a nyáron. A sértett átadta a kért pénzösszeget, a maradékot pedig az asztalra tette, amit a gyanúsított szintén eltett és együtt távoztak a házból. A sértett csak később vette észre, hogy ismerőse meglopta, akkor értesítette a rendőrséget. A fé
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Több balesethez riasztották tegnap megyénk tűzoltóit
Több balesethez riasztották tegnap megyénk tűzoltóit
Melléképület és a benne tárolt berendezési tárgyak égtek Piricsén a Ságvári utcában csütörtökön. A tűzesethez a nyírbátori hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy gyorssugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet.
Árokba hajtott és az oldalára borult egy személygépkocsi Nyíregyházán a Sirály utcában csütörtökön. A kocsiban egy ember utazott, a jármű áramtalanítását követően a nyíregyházi hivatásos tűzoltók emelték ki.
Ököritófülpös és Porcsalma között egy kisbusz és egy s
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Újra győzött a NYIKSE
Újra győzött a NYIKSE
A héten újra kiváló meccset játszott a NYIKSE, 87-73-ra legyőzte a DEAC csapatát. Nagyon lendületesen kezdtek a fiúk az örök rivális DEAC II. ellen, akik, ugyanolyan eredményesen szerepeltek eddig, mint a NYIKSE. A meccs vége előtt 5 perccel már szinte csak a fiatalok játszottak, így a közel 30 pontos előnyből mindössze 15 pont maradt, de látszott, hogy a fiatalok egyre jobban felvettek a ritmust.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Modern tornaszobát kapott a Váci Mihály iskola
Modern tornaszobát kapott a Váci Mihály iskola
Új, modern tornaszobában mozoghatnak a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Váci Mihály Tagintézményének tanulói. A Nyíregyházi Tankerületi Központ saját költségvetéséből hozta létre az új teret, ahol nem csupán a diákok mozoghatnak, hanem a közösségi,- és tömegsport eseményeken részt vevő helyiek is. A korábbi, kisebb tornaszobát a szomszédos tanterem falának elbontásával megnagyobbították. A gyerekek így már nagyobb területen mozoghatnak a mindennapos testnevelés órák keretein belül. K
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Ma megválasztják Merkel utódját
Ma megválasztják Merkel utódját
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hamburgi kongresszusán ma megválasztják a pártot több mint 18 éve vezető Angela Merkel utódát. Angela Merkelt 2000. április 10-én választották meg először elnöknek. Azóta nyolcszor erősítették meg a pozícióban, ellenjelölt nem volt. Az idén október 29-én bejelentette, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget, és legkésőbb a törvényhozási ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. A posztra ketten esélyesek. A verseny a távozó elnök bizalmasai
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Helyesen jelzett a szén monoxid érzékelő Nyíregyházán
Helyesen jelzett a szén monoxid érzékelő Nyíregyházán
Bejelzett a szén-monoxid érzékelő csütörtök este Nyíregyházán a Fészek utcában. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók a helyszínen méréseket végeztek, amelyek igazolták a szén-monoxid jelenlétét. A gázszolgáltató szakembere a készüléket átvizsgálta és kizárta azt a rendszerből. Személyi sérülés nem történt.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Mizser Lajos helyesírási verseny az egyetemen
Mizser Lajos helyesírási verseny az egyetemen
Ötödik alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete a Mizser Lajos helyesírási versenyt középiskolások számára. Kilenc tanintézményből 24 diák érkezett, a versenyfeladat egy tollbamondás és egy helyesírási teszt kitöltése volt. A verseny után dr. Minya Károly intézetigazgató, főiskolai tanár tartott előadást, amely során nem csupán a hibajavítások módszertanába pillanthattak be az érdeklődők, hanem Gárdonyi Géza titkosírásával is megismerkedhettek.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
A Mustárházban is járt a Mikulás
A Mustárházban is járt a Mikulás
A nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda (DPI) a Mustárház önkénteseivel a Nyíregyházi Családok Átmeneti Otthona lakóinak közös Mikulás-járást szervezett a Mustárházban. Hátrányos helyzetű fiatalokon és azok családtagjain kívántak segíteni azáltal, hogy közösségi élményt szerettek volna nyújtani számukra karácsony közeledtével. A délután folyamán csángó tánctanítás és táncház várta a kicsiket és nagyokat egyaránt, majd néhány Mikulás vers és ének előadása után megérkezett a várva várt fehérszakáll
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Meglepték a Mikulást a Nyíregyháziak
Meglepték a Mikulást a Nyíregyháziak
A Nyíregyházi Advent színes programjai között egy különleges esemény történt csütörtök este: a nyíregyháziak felköszöntötték a Mikulást. A Szent Damján Kórus tagjai varázslatos énekszóval méltatták Szent Miklós püspök életútját, de a Mikulásház előtt várakozó gyerekek is részesei voltak a meglepetés előkészítésének, kézen fogva hívták magukkal és hozták ki a Mikulásházból a Mikulást a Város Karácsonyfájához. Az adventi forgatagban sétáló családok és a színpadi programra készülő diákok is mind a
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Bombafenyegetés miatt élő adás közben kiürítették a CNN New York-i irodáit
Bombafenyegetés miatt élő adás közben kiürítették a CNN New York-i irodáit
Hamisnak bizonyuló bombafenyegetések miatt péntekre virradóra kiürítették a CNN amerikai hírtelevízió irodáit New Yorkban. A szerkesztőségi szobákat élő adás közben kellett kiüríteni. Don Lemon műsorvezető megszakította műsorát, majd percekkel később az utcáról jelentkezett be, és elmondta: valaki betelefonált, hogy a szerkesztőség épületében öt bomba van elhelyezve. Az azonnal helyszínre vonuló rendőrség lezárta a környéket, és a kiürítés nyomban megkezdődött. Egy óra múltán azonban a munkatárs
2018. december 07.
Tovább a hírre.