Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A megyei önkormányzat is elfogadta az idei évi költségvetését
A megyei önkormányzat is elfogadta az idei évi költségvetését
Kiugróan magas, 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat idén a megyei önkormányzat – derült ki a legutóbbi megyei közgyűlésen. Seszták Oszkár a közgyűlés elnöke kifejtette, hogy ahhoz képest számít nagynak ez az összeg, hogy a megyei önkormányzatnak nincsenek intézményei és az alkalmazottai száma is szinte a hivatali létszámra korlátozódnak. Mindez a futó pályázatoknak köszönhető. Köztük egy határmenti együttműködés keretében futó műemléki pályázatnak, de zajlik egy identitást erősítő program, és f
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Minden helyzetre fel kell készülni a keleti határ mentén
Minden helyzetre fel kell készülni a keleti határ mentén
Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – közölte a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor szerint ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, nemcsak Ukrajna keleti részén lesz háborús tevékenység, hanem az kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is. A határokon menekültek érkezésére, továbbá humanitárius feladatokra is fel kell készülniük a katonáknak -
2022. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szerdán nem változnak a benzinkutak vásárlási feltételei
Szerdán nem változnak a benzinkutak vásárlási feltételei
A héten szerdán nem változnak a benzinkutak vásárlási feltételei, már ami a beszerzési árat illeti a benzin és a gázolaj esetében. Nem változnak a nagykereskedelmi árak a hét közepén. Továbbra is 480 forintért tankolhat a lakosság az 520-535 forintos árakkal szemben (hatósági árak nélkül ennyiért tankolnánk most).(holtankoljak.hu)
2022. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kijev a diplomáciai kapcsolatok megszakítását fontolgatja Moszkvával
Kijev a diplomáciai kapcsolatok megszakítását fontolgatja Moszkvával
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette kedden, hogy fontolóra veszi az Ukrajna és Oroszország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítását. Az államfő erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Alar Karis észt elnökkel kijevi megbeszélésüket követően közösen tartottak. "Kérést kaptam a külügyminisztériumtól, hogy fontoljam meg az Ukrajna és az Orosz Föderáció közötti diplomáciai kapcsolatok megszakításának kérdését - fogalmazott Zelenszkij. Felszólította továbbá Ukrajna nemzetközi
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Németország felfüggeszti az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezését
Németország felfüggeszti az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezését
A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét - jelentette be Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben. A Balti-tenger alatt lefektetett Északi Áramlat-2 közvetlenül, Ukrajna megkerülésével köti össze Oroszországot Németországgal, és évi 55 milliárd köbméter földgáz szállít
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét
Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel az orosz-ukrán konfliktusról. A magyar miniszterelnök a megbeszélésen kifejtette: Magyarország - szomszéd államként - aggodalommal figyeli az ukrajnai fejleményeket. Orbán Viktor tájékoztatta Zelenszkij elnököt arról, hogy Magyarország a koordinált európai válaszcselekvés részeseként támogatni fogja a helyzet rendezésére irányuló közös uniós erőfeszítéseket. Ennek keretében a kormány folyamatosan egyeztet
2022. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ünnepélyes keretek között is átadták a Nyíregyházi Atlétikai Centrumot
Ünnepélyes keretek között is átadták a Nyíregyházi Atlétikai Centrumot
Ünnepélyes keretek között is átadták kedden a Nyíregyházi Atlétikai Centrumot, mely a hét végén már országos atlétikai verseny helyszíne is lesz. A Modern Városok Program keretében több mint 7,5 milliárdból elkészült sportkomplexum építésével egy olyan korszerű, európai szintű atlétikai centrum valósult meg Nyíregyházán, amely egyrészt biztosítja a város atlétáinak felkészülését, edzéshelyszíneit, másrészt a hazai és a szomszédos országok atlétáinak edzőtáboroztatási helyszínéül is szolgál majd
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Balesetveszélyes járműszerelvényt állítottak meg a megyei rendőrök
Balesetveszélyes járműszerelvényt állítottak meg a megyei rendőrök
A Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ellenőriztek február 19-én az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán egy román rendszámú autószállítót ami egy gépkocsit, valamint a hozzá kapcsolt utánfutón egy mikrobuszt szállított. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a járműszerelvény súlya meghaladja a megengedett legnagyobb össztömeget, valamint azt, hogy a járművezető nem tartotta magánál a nemzetközi áruszállítási engedélyét. A balesetveszélyes járműszerelvény további közleked
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Farsangi jelmezkiállítás a Bencs Villában
Farsangi jelmezkiállítás a Bencs Villában
A farsang nem lehet teljes jelmezek, álarcok, a beöltözés öröme nélkül. A Bencs Villában ezúttal egy időszakos kiállításon tekinthetők meg a Móricz Zsigmond Színház hatalmas jelmeztárából válogatott, nevezetes színművekhez kapcsolódó darabok. A gyönyörű jelmezek, álarcos-maszkok mellett, játékkal egybekötött tárlatvezetéssel is várják farsang idején a látogatókat.
2022. február 22.
Tovább a hírre.
Megemlékeznek Nyíregyházán a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról
Megemlékeznek Nyíregyházán a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról
Nyíregyháza Önkormányzata február 25-én (pénteken), a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezéseket rendez a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékművénél, a Szarvas utcán, illetve Toma András emléktáblájánál, a Virág utcán. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az ünnepélyes megemlékezésekre.
2022. február 22.
Tovább a hírre.
SMS-ben is kérhető az adóbevallások postázása
SMS-ben is kérhető az adóbevallások postázása
Akinek még nincs KAÜ-azonosítója, és nem is szeretne ezzel a lehetőséggel élni, az az idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tenni, mint az adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmet SMS-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz március 16-áig. A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő
2022. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás
Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás
Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a köztévé műsorában. Szlávik János elmondta: nem tudjuk, mit hoz a jövő. Hozzátette, lassan csökkennek az esetszámok, vagyis enyhül a járvány ötödik hulláma, ám a szakember kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő még emelkedés az esetszámokban és a kórházakban is csak lassan csökken az intenzív osztályokon lévők száma. A főorvos felhívta a figyelmet az oltás fontosságára is.
2022. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.