Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A sótóhegyiek már üveget is gyűjthetnek szelektíven
A sótóhegyiek már üveget is gyűjthetnek szelektíven
A papír, a zöld-, és a csomagolási hulladék után, a sóstóhegyeik hamarosan az üvegeket is szelektíven gyűjtheik egy pilot projektnek köszönhetően. Ehhez hamarosan valamennyi háztartásba ingyenes juttatja majd el a gyűjtő zsákokat az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. – hangzott el a településrészen tartott tájákoztatón. Petró Árpád cégvezető elmondta, hogy ez egy teszt, ha pozitívak lesznek a tapasztalatok, s a program beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor az ÉAK Nonprofit K
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Nyíregyháza megbecsüli a pedagógusait
Nyíregyháza megbecsüli a pedagógusait
A járvány elmúltával újra méltó módon a Váci Mihály Kulturális Központban tarthatták meg a hagyományos Városi Pedagógusnapi Ünnepséget, ahol kulturális műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek és kitüntetéssel jutalmazták a kimagasló teljesítményt nyújtó pedagógusokat. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntőjében kiemelte: a pedagógusok munkája nélkülözhetetlen Nyíregyházán is, ugyanis hozzájuk kötődik a város jövőjének megalapozása. Az ünnepségen három pedagógus vehetett át Nyíregyháza
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Megújult a Beregdarócot Csengersimával összekötő út is
Megújult a Beregdarócot Csengersimával összekötő út is
Régóta aktuális fejlesztés valósult meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Magyar Falu program keretében. A Beregdarócot Csengersimával összekötő út két szakasza az elmúlt évtizedekben jelentősen megrongálódott, a mostani felújításnak köszönhetően komfortosabb és biztonságosabb lesz a közlekedés a két település között. Jelenleg már a végleges forgalomtechnikai munkák zajlanak. A projekt műszaki átadása a napokban elkezdődött és várhatóan egy hónapon belül le is zárul. A két szakasz rekonstrukciój
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Éjszakára szabad az út a kamionok előtt a hosszú hétvégén
Éjszakára szabad az út a kamionok előtt a hosszú hétvégén
Éjszakára szabad az út a kamionok előtt a pünkösdi hosszú hétvégén: a kamionstopot szakmai kezdeményezésre június 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig felfüggesztik - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. Azt írták, hogy a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása az általános szabályok szerint megszakítás nélkül 48 órán át lenne érvényben a pünkösddel háromnaposra nyúló hétvégén.Az intézkedéssel a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezheti
2022. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A nyíregyházi önkormányzatnál is lehet nyári munkát vállalni
A nyíregyházi önkormányzatnál is lehet nyári munkát vállalni
A közszférában is számos munkalehetőséget kínálnak a diákoknak a nyárra, köztük a Nyíregyházi önkormányzatnál, ahol évről évre több százan tölthetik el hasznosan a nyári szünet egy részét. A nappali tagozaton tanuló fiatalok közül, ebben az évben is a 16-25 év közöttieket fogadják a nyári hónapokban, napi hat órában. Ezekre a pozíciókra elsősorban azok jelentkezését várják, akik szívesen végeznének adatbázis kezelést, adminisztrációs, vagy éppen kisegítő irodai feladatokat. Az önkormányzati inté
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Pünkösd hétfőn is elviszik a szemetet
Pünkösd hétfőn is elviszik a szemetet
Az ÉAK Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a hulladékszállítás június 6-án Pünkösd hétfőn is a megszokott járatrend szerint történik. Zárva lesznek viszont az ügyfélszolgálatok, a nyíregyházi, kisvárdai és nagyecsedi Regionális Hulladékkezelő Központok, valamint a nyíregyházi és mátészalkai hulladékudvarok is. Kérik az érintett lakosságot, hogy a hulladékgyűjtőedényeket reggel 6 óráig szíveskedjenek kihelyezni.
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Zelenszkij szerint az ukrán kikötők blokádja migrációs válságot és tüntetéseket okozhat Európában
Zelenszkij szerint az ukrán kikötők blokádja migrációs válságot és tüntetéseket okozhat Európában
Az ukrán kikötők orosz blokádja destabilizációhoz és tömeges tiltakozásokhoz vezethet Afrikában és Európában - jósolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy pozsonyi nemzetközi biztonsági fórumon, videokapcsolás útján elmondott felszólalásában. Véleménye szerint emiatt a világ élelmiszerválság küszöbén áll, és itt nem csak élelmezési problémákról van szó. Ez piaci hiányt okoz, katasztrofális drágulást az alapélelmiszerek esetében, és több tízmillió embert fenyeget éhezéssel. Ha ezt nem akadályozz
2022. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tovább érvényesek a májusi bérletek
Tovább érvényesek a májusi bérletek
A Technológiai és Ipari Minisztérium kérésére a MÁV-Volán-csoport meghosszabbítja a május havi és második félhavi helyközi bérletek érvényességét, valamint a Volánbusz is azokon a településeken, ahol a helyi közszolgáltatást a társaság látja el, köztük megyénk számos településén és Nyíregyházán is. Így a megszokottnál három nappal tovább, június 8-án, (szerdán) éjfélig lehet utazni a májusi bérletekkel. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a járványügyi veszélyhelyzet feloldásával, azoknak is meg
2022. június 03.
Tovább a hírre.
Spanyolország is lazított a beutazási szabályokon
Spanyolország is lazított a beutazási szabályokon
Spanyolország eltörölte a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat a schengeni övezet állampolgáraival szemben - derült ki a hivatalos spanyol állami közlönyben (megjelent rendelkezésből. Az egészségügyi minisztérium határozatának értelmében az úti okmányokon kívül nem kérnek más dokumentumot a dél-európai országba érkezőktől, nem kell bemutatni oltási igazolást, gyógyulási igazolást vagy negatív teszteredményt. Fenntartják viszont az egészségügyi ellenőrzést a schengeni övezeten kívü
2022. június 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A benzinárstoppal átlag 12 ezer forintot takarítanak meg a magyarok tankolásonként
A benzinárstoppal átlag 12 ezer forintot takarítanak meg a magyarok tankolásonként
A benzinárstopnak köszönhetően egy átlagos 50 literes tankolással 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar autósok - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán közzétett videóban. Steiner Attila kiemelte: egész Európában rekordmagasak az üzemanyagárak, több országban már 800-900 forintot is kell fizetni az üzemanyagért, a benzinárstopnak köszönhetően azonban Magyarországon a legolcsóbb a benzin és a dízel egész Európáb
2022. június 02.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nemzetközi társaság alelnökévé választották dr. Minya Károlyt
Nemzetközi társaság alelnökévé választották dr. Minya Károlyt
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, alelnökévé választotta dr. Minya Károlyt a budapesti közgyűlésen. A Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója több mint tíz éve tagja az egyesületnek, ismeretterjesztő és tudományos előadásaival nemcsak az országot járja, hanem a határon túli területeket is. Az 1993. február 1-jén bejegyzett független egyesület a világ bármely részében – különösen a kisebbségekben élő magyarság, magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonoss
2022. június 02.
Tovább a hírre.
Mintegy húszezer húsludat számolnak fel Bökönyön
Mintegy húszezer húsludat számolnak fel Bökönyön
Újabb baromfi telepen ütötte fel a fejét a madárinfluenza megyénkben, ezúttal egy Bökönyben található, mintegy 20 300 húsludat számláló állományban mutatta ki a Nébih laboratóriuma, a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az állomány felszámolása folyamatban van. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi és á
2022. június 02.
Tovább a hírre.