Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Az új lakások jobban drágultak, mint a használtak
Az új lakások jobban drágultak, mint a használtak
Folytatódott az áremelkedés a lakáspiacon, az új lakások jobban drágultak, mint a használtak - derült ki az ingatlan.com hétfői, MTI-nek küldött elemzéséből. Az elemzés alapján a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetméterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt, Győrben 337 ezer forint, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter. A közlemény továbbá ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Január 31-ig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák
Január 31-ig érvényesek a tavalyi éves autópálya-matricák
Január 31-ig, azaz szerda éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák. A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakasza. Bartal Tamás, a NÚSZ igazgatóságának elnöke korábban közölte: rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az elő
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Májustól parkolási rendváltozásokra kell számítani Nyíregyházán
Májustól parkolási rendváltozásokra kell számítani Nyíregyházán
Még nyugodtan parkolhatnak megszokásból Nyíregyháza belvárosában, hiszen a közgyűlés által nemrégiben elfogadott parkolási rendváltozások, csak májustól lépnek hatályba. Ahogy arról már sokan hallhattak a híradásokból, a parkolókat üzemeltető gazdasági társaság javaslatára és lakossági kéréseknek eleget téve, több belvárosi utca válik fizetőssé május elsejétől. Ettől a naptól már fizetni kell: a Holló, Csillag, Kölcsey Ferenc, Jósa András, Kiss Ernő, Sólyom utcákon, a Sólyom közben, a Bujtos utc
2018. január 29.
Tovább a hírre.
„Ovi-zsaru” program Fehérgyarmaton
„Ovi-zsaru” program Fehérgyarmaton
Az "Ovi-zsaru" program keretében tartottak gyerekeknek közlekedésbiztonsági előadást rendőrök a fehérgyarmati Szent István téri óvodában a napokban. A látogatás alkalmával az ovisok korosztályuknak megfelelő felvilágosítást kaptak a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedési szabályokról. A főként nagycsoportos óvodások részére kidolgozott bűn - és balesetmegelőzési témájú program célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése, és annak elősegítése, h
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Prostituáltként dolgozó párja pénzéből tartotta fenn magát
Prostituáltként dolgozó párja pénzéből tartotta fenn magát
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kitartottság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 26 éves nyíregyházi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2014. nyarától a barátnője által Németországban és Svájcban folytatott prostitúciós tevékenységből keresett anyagi javakból tartotta fenn magát. A nyomozás adatai szerint a férfi a befolyt pénzösszegből többször kért párjától különböző kiadásainak fedezésére, melyre bizonyítékként szolgálnak a gya
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Sikeres volt a közigazgatás átalakítása
Sikeres volt a közigazgatás átalakítása
Sikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Varga Mihály a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés. Lázár
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fejlesztések Miskolcon és térségében
Fejlesztések Miskolcon és térségében
Ipari, idegenforgalmi, közbiztonsági és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern városok program keretében Miskolcon és térségében, mintegy 327 milliárd forint értékben - közölte Kósa Lajos a diósgyőri várban tartott sajtótájékoztatón, hétfőn. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a programnak köszönhetően elkészül Miskolctól a magyar-szlovák államhatárig az M30-as autópálya, amely közvetlen összeköttetést jelent a borsodi m
2018. január 29.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Konyhafejlesztés a kisvárdai kórházban
Konyhafejlesztés a kisvárdai kórházban
A kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban újabb fejlesztést adták át ünnepélyesen a napokban. A beruházás első ütemében 39 konyhai nagygépet és más eszközöket vásárolt az intézmény, a második ütemes fejlesztés során pedig teljesen felújították a konyhát, kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, felújították az elektromos rendszert és a légtechnikát is. Az új konyha egyéni tálcás tálaló rendszerű, a betegek hőszigetelt burkolatú, zárt tálcán kapják meg az ételt. Ezzel a fejlesztéssel az ország eg
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Elérte megyénket is az influenzajárvány
Elérte megyénket is az influenzajárvány
Elérte megyénket is az influenzajárvány. A nyíregyházi járásban már meghaladta az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma a járványküszöböt, amely százezer lakosra vetítve 150 megbetegedést jelent. Az országban jelen van a vírus ‘A’ és ‘B’ törzse is, a laboratóriumok többségében a B törzset mutatták az eddigi mintákban. Az influenzafigyelő szolgálat adataiból az is kiderül, hogy az ország többi megyéjében sokkal rosszabb a helyzet. Pest és Fejér megyében már hetekkel ezelőtt megha
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Már megtekinthetők az M3-as autópálya lehetséges folytatásának részletei
Már megtekinthetők az M3-as autópálya lehetséges folytatásának részletei
Már elérhető a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján az M3-as autópálya lehetséges folytatásának részletei. A tervek szerint első ütemben készülhet el mintegy 25 km hosszan, az a 2x1 sávossá, autópályává fejleszthető út Vásárosnamény és Beregdaróc között, melynek az előkészítése már zajlik. Az M3-as autópálya folytatása, része a TEN-T gerinchálózatnak, és az Európai törzshálózatnak, így a folyosó részeként jelentős a nemzetközi úthálózatban betöltött szerepe is. Nemzetközi szerepén kív
2018. január 29.
Tovább a hírre.
Véradások a megyében
Véradások a megyében
Hétfő: jan. 29. Kisar Művelődési Ház 8,30-11,30 Kedd: jan. 30. Nagydobos Házasságkötő Terem 8,30-11,30 Szamosszeg Szociális Szolgáltató Központ 13,00-15,30 Szerda: jan. 31. Petneháza Teleház 9,00-11,30 Laskod IKSZT 13,00-15,30 Nyírcsászári Művelődési Ház 9,00-12,00 Nyírderzs Művelődési Ház 13,30-15,30 Szatmárcseke Művelődési Ház 8,30-11,30 Csütörtök: febr 01. Nyíregyháza Fetivizig 9,00-11,00 Nyíregyháza Contitech Mo. Kft. 12,30-15,30 Mátészalka Frislandcampina
2018. január 29.
Magyarország
Tovább a hírre.
Változik a parkolási rend Nyíregyházán
Változik a parkolási rend Nyíregyházán
Még nyugodtan parkolhatnak megszokásból Nyíregyháza belvárosában, hiszen a közgyűlés által nemrégiben elfogadott parkolási rendváltozások, csak május elsejétől lépnek hatályba. Ahogy arról már sokan hallhattak a híradásokból, a parkolókat üzemeltető gazdasági társaság javaslatára és lakossági kéréseknek eleget téve, több belvárosi utca válik fizetőssé május elsejétől. Ettől a naptól már fizetni kell: a Holló, Csillag, Kölcsey Ferenc. Jósa András, Kiss Ernő, Sólyom utcákon, a Sólyom közben, a Buj
2018. január 29.
Tovább a hírre.