Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Balog: a romák becsületet és tisztességet szereznek a munkáva
Balog: a romák becsületet és tisztességet szereznek a munkáva


A romák becsületet és tisztességet szereznek a munkával és a tanulással - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a romák számára indított Nő az esély című program keretében képesítést szerzők bizonyítványosztásán a Mátészalkán kedden. Balog Zoltán úgy fogalmazott, a romák ezzel nemcsak maguknak, hanem saját etnikai csoportjuknak is megbecsülést szereznek. Minél több tisztességesen dolgozó roma fiatalt látnak az emberek, annál kevésbé maradnak meg az elő- és utóítéletek, amelyek
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Hatvanötezer hektárt öntött el a belvíz
Hatvanötezer hektárt öntött el a belvíz





Az elmúlt napokban 65 ezerre nőtt és várhatóan tovább növekszik Magyarországon a belvízzel elöntött terület nagysága - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella elmondta, hogy a korábbi enyhe időben megindult az olvadás, majd nagyon sok csapadék esett, így gyakorlatilag mindenhol gondot okoz a víz. Ráadásul várható, hogy tovább romlik a helyzet, mivel - elsősorban az észak-keleti tájakon - még sok hó van, és ezt már nem lesz képes befogadni a
2018. március 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Rendhagyó sportágválasztó a Continental Arénában
Rendhagyó sportágválasztó a Continental Arénában
Egy rendhagyó sportágválasztó helyszíne lesz március 24-én, szombaton a Continental Aréna, ahol 17 küzdősporttal ismerkedhetnek meg az érdeklődők az ökölvívástól a karatén át, a bírkózáson keresztül, a Teekwandoig. A Gönczi Team SE és a Ring Body Fight Club által szervezett sportos délután, 13 órától kezdődik és 17 óráig, tart azok számára, akik szeretnék kipróbálni és megismerni ezeket a mozgásformákat, korhatár nélkül ingyenesen. Akik viszont arra is kíváncsiak, hogyan űzik a küzdősportokat a
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Bécs újra a világ legélhetőbb városa
Bécs újra a világ legélhetőbb városa

2018-ban is Bécs a világ legélhetőbb városa. Az osztrák főváros immáron kilencedik alkalommal került a Mercer nemzetközi tanácsadócég előkelő listájának élére. A felmérés a világ 231 városának életminőségét vizsgálta 39 kritérium alapján, többek között az oktatás, a kultúra, a közlekedés, a közbiztonság, a lakáspiac és az egészségügy helyzetét, a politikai stabilitást, a környezet védelmét tanulmányozták. A tanácsadócég honlapja Bécsben leginkább a közbiztonságot, a jól kiépített közösség
2018. március 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Elmarad a női torna a kertvárosi általános iskolában
Elmarad a női torna a kertvárosi általános iskolában
Változások lesznek a Mozdulj Nyíregyháza programjában, ugyanis március 21-én (szerdán) és március 28-án (szerdán) a tornaterem és az öltözők felújítása miatt elmarad a Női torna a kertvárosi általános iskolában. A következő foglalkozás időpontja április 4. (szerda) 18.00 óra.

2018. március 20.
Tovább a hírre.
Hiányos magánútlevél
Hiányos magánútlevél
A barabási közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre március 17-én gyalogosan egy 23 éves kisari férfi. Az útlevélkezelőnek ellenőrzésre átadta a nevére kiállított érvényes magyar magánútlevelét. A rendőrök megállapították, hogy az okmány utolsó lapját feltehetőleg szándékosan kiszakították. Okmányvizsgáló készülék alá vetve egyértelműen látható volt, hogy a hiányzó lapból a gerincvarrás mentén anyagmaradvány maradt hátra. Mivel a férfi által elkövetett cselekmény közokirat-hamisításnak mi
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Havazás Nyíregyházán
Havazás Nyíregyházán
Továbbra sem ereszti a tél Magyarországot, keddre virradóra friss hó esett az ország keleti részén. Néhány centi hó esett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén, hétfő este óta változó intenzitással esik a téli csapadék a megyeszékhely területén – közölte a közmédia tudósítója a helyszínről. A tudósító szerint 3-5 centiméter lehet a hóréteg vastagsága jelenleg, ennek viszont a megkérdezett helyiek nem örültek, már a tavaszt várják. A nagyváros útjai latyakosak, nedvesek, ez látható volt a helys
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén holtan talált két ember
Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén holtan talált két ember
Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén holtan talált két ember - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t. András Tamás az MTI megkeresésére közölte: a szakértői vizsgálatok eredménye és a beszerzett információk nem támasztják alá, hogy bűncselekmény történt volna. Ugyanakkor az ügy teljes körű feltárásához további szakértői vizsgálatok szükségesek, ezek folyamatban vannak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mindent megtesz a történtek mielőbb
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Lezárult a „Zöld erdőben jártam...” rajzpályázat
Lezárult a „Zöld erdőben jártam...” rajzpályázat
Megszületett a döntés, hogy mely alkotások szerepelhetnek a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája által meghirdetett rajzpályázat kiállításán. 13 nyíregyházi általános iskolából érkeztek rajzok, és a 152 pályamű közül a legszebb ötvenet állítják ki az erdei iskola oktatóközpontjában. (Sóstóhegy, Igrice u. 3.) Kategóriánként az első három díjazott oklevelet és jutalmat is kap. Díjátadás és a „Zöld erdőben jártam...” kiállítás megnyitója az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én 14.30-
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Szombaton módosul néhány vonat menetrendje, útvonala és végállomása
Szombaton módosul néhány vonat menetrendje, útvonala és végállomása
Március 24-én, szombaton felsővezeték-karbantartást végeznek a budapesti Nyugati pályaudvaron, emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. A munkálatok érintik a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonalon közlekedő InterCity vonatokat is, melyek Zugló megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utas tájékoztatást. A módosított
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Pár ezer forintért verte meg egy balkányi férfi édesapját
Pár ezer forintért verte meg egy balkányi férfi édesapját
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a balkányi férfit, aki a gyanú szerint kirabolta 75 éves édesapját március 15-én. - olvasható a szabolcsihir.hu oldalon. Toma Attila bírósági sajtószóvivő hétfői közlése szerint a gyanusított a bűncselekmény napján többször kért pénzt vele egy házban élő édesapjától, és alkoholt vásárolt. Később ittasan azzal keltette fel az idős embert, hogy még adjon pénzt, és közben ököllel fültájékon vágta. A sértettet az ágyról a padlóra húzta
2018. március 20.
Tovább a hírre.
Tájékoztatást adott ki a NYÍRVV Nonprofit Kft.
Tájékoztatást adott ki a NYÍRVV Nonprofit Kft.
A NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság a hajnali órákban alásózta az üzemeltetésében lévő utakat (a kivezető utakat és a nagykörutat nem társaságunk kezeli), és reggel óta hóekézik a frissen leesett havat. Az utak takarítását ütemezetten végzik, először a főbb tömegközlekedési útvonalakat, majd a gyűjtő-, összekötő- és mellékutakat, majd a lakó- és szervizutakat síktalanítják. Takarítják a járdákat és a buszmegállókat is, a kerékpárutak ismételt takarítására előreláthatóan a dé
2018. március 20.
Tovább a hírre.