Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Gének és mémek a Besiben
Gének és mémek a Besiben
Az immár 106 tanévet a háta mögött tudó Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium a város és környéke meghatározó szellemi központja nemcsak a nevelési-oktatási, hanem egyéb kulturális tevékenységek révén is. Ezt a hagyományt folytatva és öregbítve hívták meg Falus András akadémikust, aki már harmadik alkalommal járt Kisvárdán. A „Gének és mémek” című előadására a "Sok kicsi sokra megy" elnevezésű tehetséggondozó program keretében került sor, a Nemzeti Tehetséggondozó Program t
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Félmilliárd forint Nagykálló és térségének
Félmilliárd forint Nagykálló és térségének
Nagykálló és hat másik település, Biri, Bököny, Geszteréd, Kisléta, Vállaj és Fábiánháza mintegy 500 millió forintos támogatáshoz jut annak érdekében, hogy felzárkóztassa a hátrányos helyzetű lakóit. A program a humán területek összes ágát érinti: ide tartoznak az egészségügyi fejlesztések, az oktatás, a családokkal, fiatalokkal foglalkozó szociális intézmények, a társadalmi felzárkózást támogató területek. Egyebek mellett családi-és ifjúsági klubok kialakítása, konfliktuskezelő, tanulástechnika
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Álomuszodát avattak Tokajban
Álomuszodát avattak Tokajban
Fontos állomás befejező szakaszához érkeztek Tokajban április 4-én, szerdán, amikor ünnepélyes keretek között adták át a tanuszodát. Posta György, a város polgármestere ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, régi vágyuk teljesült a helyieknek azzal, hogy a Nemzeti Sportközpontok programja keretében modern sportlétesítményt építettek, amely nemcsak a helyben tanuló közel kétezer diák, hanem a környező településeken élők egészségmegőrzését is szolgálja. Az uszodában a medencék közül az egyik nyolcvan
2018. április 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Seuso-maraton a múzeumban
Seuso-maraton a múzeumban
A Seuso-kincs ezüstedényei minden bizonnyal saját koruk művészetének is csúcsdarabjai. Ez a különleges eszmei és anyagi értékkel bíró műtárgyegyüttes, mielőtt méltó helyét elfoglalná a Magyar Nemzeti Múzeumban, április 15-ig Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban látható. A tárlat megtekintése regisztrációhoz kötött. Eddig közel 19.000 fő regisztrált a SEUSO-kincsek kiállításra. Április 6-án, pénteken ráadásul Seuso-maratont tartanak a múzeumban, reggel 8 órától éjfélig tekinthető meg a kiállítás
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Újra a pályán a Nyíregyháza Tigers
Újra a pályán a Nyíregyháza Tigers
Ezen a hétvégén elkezdődik a Nyíregyháza Tigers számára is a szezon. A csapat a Fehérvár Enthroners-t látja vendégül április 7-én, szombaton. Két héttel ezelőtt Felsőzsolcán, a Miskolc Steelers elleni Keleti rangadóval kezdett volna a Nyíregyháza Tigers, ám az a találkozó a hirtelen jött havazás okozta körülmények miatt elmaradt. Így a csapat hazai közönség előtt mutatkozhat be idén. A Tigrisek már nagyon izgatottan várják a párharcot. A cél érdekében komoly erősítéseket végzett a klub: új játék
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Laskodon
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Laskodon
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Laskodon, a tisztségért három jelölt indul - közölte a Baktalórántházai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-vel. Lovász Zsuzsa elmondta, a voksolást azért kell megtartani a 960 lelkes községben, mert a települést eddig irányító Vargáné Kiss Katalin (független) tavaly december 11-én lemondott posztjáról. A polgármesteri székért hárman indulnak, Jakab Zoltán és Mihók Tibor függetlenként, míg Pallay Ferenc a F
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Átfogó út, járda és kerékpárút-fejlesztések indultak el Nyíregyházán
Átfogó út, járda és kerékpárút-fejlesztések indultak el Nyíregyházán
Mintegy 1,9 milliárd forint pályázati forrásból átfogó út, járda és kerékpárút-fejlesztések indultak el Nyíregyházán - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. A közlés szerint a beruházások során hét földút épül át aszfaltos úttá, tizenkét utca útburkolatát újítják fel és tizenhárom járda-, illetve kerékpárútszakasz rekonstrukcióját is elvégezik az idén nyáron. A Sóstóhegyi út egy részén új kerékpárutat építenek, amely lehetőséget biztosít a településrész, valamint a Jósaváro
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Népszerű előadó érkezik Mátészalkára
Népszerű előadó érkezik Mátészalkára
Ingyenes előadást tart április 7-én, szombaton Pál Feri Mátészalkán. Az egyre lazuló kapcsolatok idején, a modern, tudományos, „népboldogító” elméletek korában is van reményünk arra, hogy emberhez méltó kötelékben éljük az életünket. Ez a kötelék a férfi és nő szereteten, megbecsülésen, kölcsönös tiszteleten alapuló szövetsége, a házasság. A házasság értelme pedig az „öröklét” megteremtése, vagyis a gyermekek vállalása, nevelése. Igen, még mindig a család! - olvasható a Facebook-esemény bejegyzé
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Rekordszámú résztvevő a MÁV-csoport pályaorientációs nyílt napján
Rekordszámú résztvevő a MÁV-csoport pályaorientációs nyílt napján
A nagy érdeklődésre való tekintettel a vasúttársaság harmadszor rendezett nyílt napot egyetemisták és középiskolások számára. A „Modern technológiák a MÁV-nál” címet viselő rendezvényre a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban került sor. Az eseményen több, mint hétszázan vettek részt, ami az előző rendezvényhez képest közel kétszer annyi látogatót jelent. A MÁV-csoport kiemelt hangsúlyt fektet a szakember-utánpótlás biztosítására, és ennek érdekében mindent elkövet azért, hogy a MÁV vállalati
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Péntekig lehet átjelentkezést kérni
Péntekig lehet átjelentkezést kérni
Április 6-án, pénteken 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az országgyűlési választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, a saját választókerületének a jelöltjeire szavazhat. Az átjelentkezést a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál postai úton, személyesen vagy onl
2018. április 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap
Az országban hat településen tartanak időközi önkormányzati választást a parlamenti választással egy időben, vasárnap. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Laskodon azért lesz időközi polgármester-választás, mert a települést eddig irányító Vargáné Kiss Katalin (független) tavaly december 11-én lemondott posztjáról. A polgármesteri székért hárman indulnak, Jakab Zoltán és Mihók Tibor függetlenként, míg Pallay Ferenc a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben több mint nyolcszáz választópolgár szerepel.
2018. április 05.
Tovább a hírre.
Országos Színjáték-Színháztörténet Minősítő Verseny Nyíregyházán
Országos Színjáték-Színháztörténet Minősítő Verseny Nyíregyházán
A Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola Országos Színjáték-Színháztörténet Minősítő Versenyt rendez a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A verseny háromnapos, április 06-án, pénteken a színháztörténet versennyel kezdődik az Alvégesi Művelődési Házban, majd szombaton és vasárnap a Vásárhelyi Színpad és a Móricz Zsigmond Színház ad otthont a színpadi bemutatók számára. A diákok egymás előadásáról plakátdemonstrációt rendeznek és visszajátsszák a látott produkciókat. A rendezvény vasárna
2018. április 05.
Tovább a hírre.