Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Kitörési pont a fiatal gazda pályázat
Kitörési pont a fiatal gazda pályázat
Kedvezőbb feltételekkel és alacsonyabb pontszámmal pályázhatnak a 41 éven aluliak a vidékfejlesztési program fiatal gazda támogatására. A korábbi források kétharmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe érkezett, jelenleg több mint háromezer pályázat vár elbírálásra. A fiatalok számára kitörési lehetőség a mezőgazdasági vállalkozóvá válás, a megye népességmegtartó erejét nagyban segítené az agrárszektor fejlesztése és hatékony kormányzati támogatása.
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Fontos határidő közeledik a Szép-kártya-tulajdonosoknak
Fontos határidő közeledik a Szép-kártya-tulajdonosoknak
Tömegek veszíthetik el béren kívüli juttatásaik egy részét, ha nincsenek résen a következő néhány hétben. Május 31-én ugyanis zárolják a Szép-kártya-egyenlegek azon részét, amelyet még 2016-ban folyósított a munkáltató. A jelenleg hatályos rendelet szerint a határidőre fel nem használt összegek ellenértékét vissza kell fizetni a munkáltatónak vagy jogutódjának. Ugyanakkor már megjelent az a határozattervezet, amely a jövőben büntetné is azokat, akik nem költik el időben Szép-kártyás juttatásaika
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Folytatódik a kiállítás-sorozat Kisvárdán
Folytatódik a kiállítás-sorozat Kisvárdán
A Kisvárdai Járásbíróságon 2017-ben elindított kiállítás-sorozat április 9-én hatodik állomásához érkezett. E rendezvény is a Nyitott Bíróság program keretében szerveződött. Ez alkalommal Szeifried Zoltán kisvárdai festő- és grafikus művész „Janus Pannoniustól – Szabó Magdáig” című, száz alkotásból álló tárlata tekinthető meg. A kiállítás magyar költők és írók portréit tartalmazza, mellyel a szervezők a költészet napjára emlékeznek.
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Újabb falszakaszt építenek az amerikai–mexikói határon
Újabb falszakaszt építenek az amerikai–mexikói határon
Hétfőn egy újabb, 32 kilométeres szakaszon kezdődött el a fal építése az amerikai–mexikói határon. Az új típusú falat a határőrség parancsnoka mutatta be az újságíróknak. A határzárra 19 milliárd forintnak megfelelő dollárt szán a Trump-kormányzat. A határzár egyes szakaszokon akár 9 méter magas lesz, de ahol jobban védhető, ott is biztosan minimum 5 méteres. Közben több ezren tüntettek Mexikóvárosban az elnök korlátozó intézkedései miatt. Az amerikai elnök egyik legfontosabb választási ígéretét
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Távmeghallgatás a járásbíróságon
Távmeghallgatás a járásbíróságon
A bíróságok digitalizációjának eredményeként már arra is lehetőség nyílik, hogy külföldön tartózkodó személyek meghallgatása esetén az idézettnek ne kelljen Magyarországra utaznia, hanem a lakóhelyén lévő igazságszolgáltatási szerv hivatali helyiségében, távmeghallgatás keretében hallgassa ki a bíróság. Az Amszterdami Bíróság ezzel a lehetőséggel élve európai nyomozási határozat keretében megkereste a Nyíregyházi Járásbíróságot azért, hogy egy náluk emberkereskedelemmel kapcsolatos eljárásban ny
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Az idősek erőforrásai a nemzetnek
Az idősek erőforrásai a nemzetnek
Az idősek integráns részei a társadalomnak, erőforrásai a nemzetnek, az önbecsülésünk függ attól, hogyan tekintünk rájuk - jelentette ki a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden Szentesen. Czibere Károly a Szentesi Református Idősek Otthonának tízéves fennállásának alkalmából rendezett jubileumi ünnepségén azt mondta, az idősek megbecsülésének egyik legfontosabb eszköze, miként gondoskodunk biztonságukról. A gondoskodás fontos személyi értelemben - a bűnözés v
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szakmai továbbképzést tartottak a Sipkayban
Szakmai továbbképzést tartottak a Sipkayban
Szakmai továbbképzést szervezett a Szakács Mester Szakmai Tagozat a Sipkay Barna Szakközépiskolában. Az előadásra olyan gazdálkodó szervezetek képviselőit és gyakorlati oktatóit várták, akik tanuló képzéssel foglalkoznak. A rendezvény célja az új szakmai és vizsgakövetelmények bemutatása volt.
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Művészasztal Dragomán Györggyel
Művészasztal Dragomán Györggyel
Április 11-én, szerdán 17 órától kerül sor a Művészasztal 4. estjére, melynek vendége a kortárs magyar irodalom egyik sikeres szerzője, Dragomán György író, műfordító, vele Kováts Judit író, a MŰVÉSZASZTAL sorozat háziasszonya beszélget a MŰvész Stúdióban. Az est során A fehér király és a Máglya című regényekből színpadra állított jeleneteket láthatnak az érdeklődők. A különleges, koncepcióját tekintve is egyedinek mondható Művészasztal rendezvénysorozat célja, hogy a magyar írók, drámaírók szín
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Megyei Vers és Rímfaragó verseny a Bem iskolában
Megyei Vers és Rímfaragó verseny a Bem iskolában
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola a költészet napján, április 11-én 14 órától rendezi meg a huszadik Megyei Vers és Rímfaragó versenyt. Már hagyomány, hogy minden évben vendégül látják a megye tehetséges rímfaragóit egy versenyre. Ebben a tanévben több mint 130 általános iskolás jelezte, hogy részt kíván venni az elméleti küzdelemben. A diákok harmadik osztálytól egészen nyolcadik osztályig mérik össze tudásukat, bizonyítják irodalmi tehetségüket. Őt cím közül választhatnak és segédanyag
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Önhajtós kerekesszék segíti a gyermek-rehabilitációt Miskolcon
Önhajtós kerekesszék segíti a gyermek-rehabilitációt Miskolcon
Csaknem tízezer rehabilitált gyereknek adhat sikerélményt az az önhajtós kerekesszék, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a K&H gyógyvarázs területi pályázatnak köszönhetően szerezhetett be - tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden. A közlés szerint az egészségügyi intézmény gyermekrehabilitációs osztályán kezelt gyerekeket több gyakorlásra motiválhatja a modern eszköz, így mielőbb felépülhetnek, visszatérhetnek családjuk, barátaik körébe, és újra te
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ma tartják a rákellenes napot
Ma tartják a rákellenes napot
Minden év április 10-én tartják a nemzeti rákellenes napot, ilyenkor adják át az év onkológusa címet is. Ma már egyre jobbak a daganatos betegek gyógyulási mutatói – mondta a Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából megtartott szakmai esemény fő témái között szerepel az Országos Onkológiai Intézet elmúlt 25 éve, de szó esik a prevencióról, a rehabilitációról, és átadják Az év onkológusa címet is.
2018. április 10.
Tovább a hírre.
Sztrájk miatt több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa
Sztrájk miatt több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa
Több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa kedden, mindkét légitársaság dolgozói sztrájknapot tartanak. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem okozott fennakadást az Air France és a Lufthansa egyes járatainak törlése - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője kedden az MTI-t. Ha munkabeszüntetések miatt kénytelenek törölni járataikat az egyes légitársaságok, akkor a változásokról tájékoztatják utasaikat is.
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.