Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Kigyulladt melléképület, árokba borult gépkocsi
Kigyulladt melléképület, árokba borult gépkocsi
Kigyulladt egy lakóházzal egybeépített harminc négyzetméteres melléképület hétfőn délután Mérken, a Dózsa György utcában. A mátészalkai hivatásos és a nagyecsedi önkéntes tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat.
Árokba hajtott és felborult egy személygépkocsi hétfőn este a 491-es számú főúton, a 20-as kilométernél, Fülesd és Mánd között. A balesetben senki nem sérült meg. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók a gépkocsit áramtalanították, majd kerekeire vi
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Sok a pályakezdő fiatal megyénkben
Sok a pályakezdő fiatal megyénkben
A nyilvántartott álláskeresők száma 18,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 284 600 álláskereső szerepelt, több mint 66 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Az NFSZ a honlapján közölte: a legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Remekül helytálltak a Ridens iskola tanulói
Remekül helytálltak a Ridens iskola tanulói
A Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium tanulói sikeresen szerepeltek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Szakma Kiváló Tanulója” elnevezésű verseny elődöntőjében, így egyenes út vezette őket a döntőbe április 23. és 25. között, ahol remekül helytálltak. A számítógépes adatrögzítők közül Váradi Edina országos 2. helyezett lett, ezenkívül különdíjat és vizsgamentességet is kapott. Hasonló díjazásokban részesült még Bereczki Tódor, Horv
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Országos kórustalálkozó Nyíregyházán
Országos kórustalálkozó Nyíregyházán
A Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola ebben az évben is országos eseménynek ad otthont, április 27-én, pénteken 9-14 óra között. A fellépő kórusokat neves szakmai zsűri minősíti. Az oklevelek átadását követően csodálatos zenei élményben lesz része annak, aki ellátogat a rendezvényre.
2018. április 24.
Magyarország
Tovább a hírre.
Tavaszköszöntő Életmód nap Nyíregyházán
Tavaszköszöntő Életmód nap Nyíregyházán
Előadásokkal, bemutatókkal, szűrővizsgálatokkal várják az érdeklődőket április 26-án, csütörtökön, 14.00 órától a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. A programok között lehetőség nyílik mentőtiszt hallgatókkal újraélesztést, kötözést tanulni; lesz rendőrségi bemutató, szemészeti tanácsadás, stresszoldás technikák gyakorlása, valamint különféle szűrővizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők.
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Elektromos tüzekhez riasztották megyénk tűzoltóit
Elektromos tüzekhez riasztották megyénk tűzoltóit
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy dízel üzemű személygépkocsi hétfőn este Nyíregyházán, a Szélsőbokori úton. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral oltották el a lángokat. A tüzet feltehetően elektromos meghibásodás okozhatta.
Elektromos vezetékek gyulladtak ki egy parkoló tehergépkocsiban hétfő délelőtt Nyírbátorban, a Kisszoros utcában. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral oltották el a lángokat, majd a felhevült fém alkatrészeket visszahűtötték.
Ötszáz négyzetmét
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Május végéig lehet felhasználni a Szép-kártyákon lévő összeget
Május végéig lehet felhasználni a Szép-kártyákon lévő összeget
Ismét közeledik a Szép-kártya-határidő, ugyanúgy, ahogy az elmúlt években, ezúttal is május 31-ig el kell költeni, fel kell használni a 2016-ban feltöltött összeget. Még több mint 4 milliárd forint van a pihenőkártyákon, ám május végéig még lesz két hosszú hétvége. Nem csak a szállásokért lehet a pihenőkártyával fizetni. Sokan vendéglátás vagy szabadidő alszámlára igénylik béren kívüli juttatásukat, amiből például színház- és múzeumjegyek, állatkerti vagy fürdőbelépők is vásárolhatók. Emellett p
2018. április 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megdőlt a fővárosi melegrekord
Megdőlt a fővárosi melegrekord
Száznegyvenkét éves melegrekord dőlt meg hétfőn Budapesten – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Mint írták, eddig 1876-ban volt a legmelegebb a fővárosban ezen a napon. Akkor Krisztinavárosban 29 Celsius-fokot mértek. Most ennél is melegebb volt Újpesten, az új április 23-ai fővárosi maximumhőmérsékleti rekord 29,3 fok lett. Baján 30 fok volt, ha még hat tizedet emelkedett volna a hőmérséklet, az országos rekord is megdől.
2018. április 24.
Tovább a hírre.
Használt lakásokra megy a legtöbb hitel
Használt lakásokra megy a legtöbb hitel
A 2018 első két hónapjában folyósított, 109,1 milliárd forint lakáshitelből 79,3 milliárdot használt ingatlan megvételére fordítottak a háztartások, ezzel szemben újlakás-vásárlásra már csak 9,7 milliárd forintnyi kölcsönt használt fel a lakosság – írja a keddi Világgazdaság. Figyelemre méltó emellett, hogy lakásfelújításra, korszerűsítésre mindössze 3,5 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel az ügyfelek – elemzi a lap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss statisztikáit.
2018. április 24.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Mészáros Lőrinc visszavonul a közélettől
Mészáros Lőrinc visszavonul a közélettől
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester lemond tisztségéről, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon - erről maga az üzletember tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t. A dokumentum szerint döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap lemondásáról. Az üzletember közleményéb
2018. április 23.
Tovább a hírre.
Modern versek és mesék a krúdys diákok új folyóiratában
Modern versek és mesék a krúdys diákok új folyóiratában
Bemutatták a krúdys diákok legújabb folyóiratát a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az érettségi előtt álló tanulók modern versekkel, mesékkel tűzdelt folyóiratot adtak ki Napraforgó címmel. A tanulók az iskola névadója előtt tisztelegnek így, hisz Krúdy Gyula egyik regénye volt a Napraforgó.
2018. április 23.
Tovább a hírre.
Sporttalálkozó a Bárcziban
Sporttalálkozó a Bárcziban
Fogyatékkal elő sportolók mérték össze tudásukat a Bárczi Gusztáv Általános Iskola tornacsarnokában. A találkozó célja, hogy a fogyatékkal elő gyerekek számára még több sportolási lehetőséget biztosítsanak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből hét intézmény csapata jelentkezett a versenyre, melyen nemcsak csoportos, de egyéni versenyszámokban is összemérhették tudásukat a résztvevők.
2018. április 23.
Tovább a hírre.