Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Jó ütemben haladnak a járdafelújítási munkálatok
Jó ütemben haladnak a járdafelújítási munkálatok
Több helyszínen elkezdődött és jó ütemben halad a „Területi infrastrukturális fejlesztések keretében megvalósítandó lakó utcák fejlesztése, útfelújítása, járdafelújítása, kerékpáros létesítmények kivitelezése” elnevezésű pályázat. A mai napon Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Halkóné dr. Rudolf Éva, a terület önkormányzati képviselője helyszíni szemlén tekintették meg a Korányi Frigyes és Eperjes utcai járdaépítési, járdafelújítási munkálatokat.
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Újabb fertőzött vaddisznót találtak
Újabb fertőzött vaddisznót találtak
Újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) - mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Bognár Lajos hozzátette: jelenleg az állatállományok védelme a legfontosabb, mivel a vírusra nincs védőoltás, sem gyógykezelés. Elmondta: a betegség Heves megye M3-as autópályától északra eső területét érinti, ahol a Nébih minden kilőtt vaddi
2018. május 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Helmeczi Lászlót választották polgármesternek az időközi választáson Záhonyban
Helmeczi Lászlót választották polgármesternek az időközi választáson Záhonyban
A település eddigi vezetőjét, Helmeczi Lászlót (független) választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson Záhonyban - közölte a Záhonyi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-vel. Ádám Ilona elmondta, a voksoláson 1966-an vettek részt, huszonhárom szavazat érvénytelen volt. Helmeczi Lászlóra 1586-an, a másik független jelöltre, Kövesdi Péterre 257-en, míg az MSZP-s Magyar Zoltánra százan szavaztak. Záhonyban vasárnap önkormányzati képviselők megvála
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Pozitívak a visszajelzések a magyar érettségi feladatairól
Pozitívak a visszajelzések a magyar érettségi feladatairól
"A gyerekeknek fülig ért a szájuk" - értékelte a hétfői magyar érettségi tételsort Kéner Beatrix szaktanár, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium intézményvezető-helyettese az MTI-nek. Elmondta, a diákok visszajelzései alapján nem volt nehéz a tételsor, és meglepetést sem okoztak a feladatok. A szövegértési és a műelemzési feladatsor sem volt bonyolult: az érvelési feladatban például a halloween téma volt népszerű, a műelemzésben pedig Balázs Béla-meséjének elemzését választották többen,
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Riasztották a honvédség Gripenjeit
Riasztották a honvédség Gripenjeit
Riasztották a honvédség Gripenjeit. A Honvédelmi Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy Németországból Nyíregyházára tartó kisrepülőgép hétfőn a déli órákban, ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit. A kisrepülőgép a repülési tervtől nem tért el, de Magyarország légterében nem vette fel a kapcsolatot a polgári irányítással.
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Vigyázzunk a sündisznókra
Vigyázzunk a sündisznókra
Kora nyáron a legtöbb autós által úttesten elgázolt állat a sündisznó. Mivel a süni éjszaka vadászik, legtöbbször a sötétben útra tévedő egyedeket a gépjárművek vezetői már későn észlelik. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentői arra kérik az autóvezetőket, hogy a közlekedésbiztonságot nem veszélyeztetve, az útra tévedő állatokra ilyenkor fokozottabban ügyeljenek. Megfelelő sebesség választással a legtöbb gázolás elkerülhető lehetne. A sündisznó egyébként védett állat, így az úttesten pusztul
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Vádemelés a tiszaberceli pénzmosók ellen
Vádemelés a tiszaberceli pénzmosók ellen
Üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a tiszaberceli nőt és sógorát, akik a nő férje által prostituáltak futtatásával és kizsákmányolásával Hollandiában összegyűjtött pénzt maguknak szerezték meg. A vádirat lényege szerint a nő férje több prostituáltat futtatott Hollandiában éveken át, amelyből jelentős jövedelemre tett szert. A férfi az így összegyűjtött vagyont rendszeresen hazaküldte Magyarországra a feleségének, illetve a testvé
2018. május 07.
Tovább a hírre.
A magyar írásbelikkel folytatódott hétfőn az érettségi
A magyar írásbelikkel folytatódott hétfőn az érettségi
Pénteken és a hétvégén országszerte, így a megyében és Nyíregyházán is elballagtak a diákok a középiskolákból. Több helyen már pénteken elkezdődött az érettségi vizsga, a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyakból adtak számot tudásukról a diákok. Hétfőn a magyar írásbelikkel kezdtek a fiatalok. A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 28. időszakában 1183 helyszínen várhatóan mintegy 110.700-an mérettetik meg magukat. A vizsgákat máju
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Megyénkből három ember munkáját is elismerte a Magyar Tűzoltó Szövetség
Megyénkből három ember munkáját is elismerte a Magyar Tűzoltó Szövetség
A Magyar Tűzoltó Szövetség május 5-én Pilisszentivánon tartotta meg Szent Flórián nap alkalmából az Országos Tűzoltónapot. A rendezvényen Lisovszki Róbert, nagyhalászi önkéntes tűzoltó parancsnok Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettet, Rubóczki Zoltán, ajaki önkéntes tűzoltó parancsnok és Dombrády László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöke Szent Flórián emlékérem elismerést vehettek át.
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Áramkimaradást okozott a baleset
Áramkimaradást okozott a baleset
Egy zárt kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze hétfőn reggel Tunyogmatolcson, a Rákóczi Ferenc utcában, ahol a teherautó az ütközést követően egy beton villanyoszlopnak ütközött. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók a járműveket áramtalanították, biztosították a helyszínt az áramszolgáltató kiérkezéséig, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak. A villanyoszlop helyreállításának az idején átmenetileg hat fogyasztási helyen szünetelt a szolgáltatás. A balesetben egy ember sérül
2018. május 07.
Tovább a hírre.
14 gépkocsit tört fel egy nyíregyházi férfi
14 gépkocsit tört fel egy nyíregyházi férfi
A Nyíregyházi Rendőrkapitányságra lopásról tettek bejelentést még február 17-én. Az elkövető egy nyíregyházi sírkertben nyitott állapotban parkoló gépkocsiból tulajdonított el személyes iratokat, bankkártyát, némi készpénzt és mobiltelefont. A beszerzett adatok elemzésének eredményeképpen a rendőrök egy 46 éves nyíregyházi lakost azonosítottak a bűncselekmény feltételezett elkövetőjeként, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki. A férfi február 20-i elfogásáig újabb gépkocsik feltöréséről, illet
2018. május 07.
Tovább a hírre.
Városnap és Szelektív szombat
Városnap és Szelektív szombat
Idén május 19-én rendezi meg Térségi-Hulladékgazdálkodási Kft., valamint Nyíregyháza Város Önkormányzata a Szelektív Szombat elnevezésű rendezvényt a Városnap keretében.
2018. május 07.
Magyarország
Tovább a hírre.