Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Új sportpályát adták át a kisvárdai óvodában
Új sportpályát adták át a kisvárdai óvodában
„A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.” - mondta Szent-Györgyi Albert, és ezt vallják a kisvárdai Csillag közi óvoda nevelőközösségének tagjai is, ahol a napokban adták át az új sportpályát. Az ünnepélyes szalagátvágás után a pálya felépítésének kiemelt támogatói egy, a gyerekek által saját óvodai jelükkel dedikált focilabdát és jelképesen egy darab fűkockát kaptak köszönőajándékként.
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Strandröplabdaközpont épült Nyíregyházán
Strandröplabdaközpont épült Nyíregyházán
Elkészült a nyíregyházi Continental Aréna területén kialakított strandröplabdaközpont: a 14 millió forintba kerülő beruházást pénteken adták át a nyírségi nagyváros sportlétesítménye mellett. A két, szabványos méretű pályát magában foglaló Hübner Beach Volleyball Centrum avatóján Kovács Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Nyíregyháza polgármestere hangsúlyozta, ez a harmadik ilyen sportlétesítmény a városban, a Városi Stadion és a sóstói strand után a belvárosban is lehetőség van használ
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Körözött autót foglaltak le a vállaji közúti határátkelőhelyen
Körözött autót foglaltak le a vállaji közúti határátkelőhelyen
A vállaji közúti határátkelőhelyen személygépkocsival jelentkezett kilépésre egy román állampolgár május 20-án. A rendőrök megállapították, hogy a 44 éves külföldi által vezetett svájci hatósági jelzéssel ellátott személyautó egyedi azonosítóit meghamisították, valamint a forgalmi engedélye is valótlan adatokat tartalmaz és a Schengeni Információs Rendszer adatai alapján a gépkocsit az olasz hatóság körözi. A Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai a sofőrt előállították és a gépkocsit lefogla
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Lopás bűntette miatt vettek őrizetbe egy kántorjánosi férfit
Lopás bűntette miatt vettek őrizetbe egy kántorjánosi férfit
A Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy 22 éves kántorjánosi lakost május 20-án. A férfi ellen a Mátészalkai Járásbíróság lopás miatt adott ki elfogatóparancsot. A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették.
2018. május 21.
Tovább a hírre.
„Közlekedik a család” - területi verseny Nyíregyházán
„Közlekedik a család” - területi verseny Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében május 26-27-én 9-16 óra között Nyíregyházán, a Nyír Plaza bevásárlóközpont parkolójában rendezik meg az Országos Rendőr- főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” vetélkedősorozat megyei döntőjét. A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Ismét Nadal az élen a férfi tenisz-világranglistán
Ismét Nadal az élen a férfi tenisz-világranglistán
Fucsovics Márton egy helyet rontott, így 60. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen az élen történt váltást követően ismét Rafael Nadal áll az első helyen. A spanyol sztár múlt héten ugyan elvesztette éllovas pozícióját, de vasárnap azzal szerezte vissza, hogy megnyerte a római tornát.
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Autófeltörés közben értek tetten a rendőrök egy nyíregyházi férfit
Autófeltörés közben értek tetten a rendőrök egy nyíregyházi férfit
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 34 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfit rendőrök érték tetten május 20-án Nyíregyházán, miután kinyitott egy parkoló gépkocsit és abban értékek után kutatott. A rendőrök megzavarták és elfogták. A járműből eltulajdonítani kívánt tárgyakat a gépkocsi mellé a földre dobta. A nyomozó hatóság a férfit gyanúsítotti kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vette.
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Júniusban a Szent István-bazilikánál lesz a TérTáncKoncert
Júniusban a Szent István-bazilikánál lesz a TérTáncKoncert
Idén is lesz szabadtéri TérTáncKoncert Budapesten Fischer Iván vezényletével június 17-én a Szent István-bazilika előtti téren. A koncertet a januárban elhunyt Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája emlékének ajánlják. A Fesztiválzenekar hagyományos szabadtéri koncertjét a közönség ezúttal is papírszékeken ülve élvezheti, amelyet aztán haza is vihetnek. Az eseményen a részvétel ingyenes. A Magyar táncokra 500 hátrányos helyzetű és szerenc
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Figyelmeztetik a Békés megyei gazdákat
Figyelmeztetik a Békés megyei gazdákat
Békés megyéből kerül ki az ország sertésállományának körülbelül 10 százaléka, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi gazdák tartsák be az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védőintézkedéseket - hangzott el Békéscsabán. Bognár Lajos országos tisztifőállatorvos kifejtette, Magyarországon eddig két helyen, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben kellett intézkedéseket elrendelni elhullott vaddisznókban kimutatott vírus miatt.
2018. május 21.
Tovább a hírre.
A hawaii vulkánkitörés lávafolyama elérte a Csendes-óceánt
A hawaii vulkánkitörés lávafolyama elérte a Csendes-óceánt
A Hawaii Nagy Szigetén kitört vulkán lávafolyama elérte a Csendes-óceánt, szakemberek veszélyes klórsav kialakulására figyelmeztetnek. A Kilauea aktivitása nem csökken, és a Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO) szakemberei szerint egyre nagyobb mértékben lövell ki kéndioxidot. A láva elpusztította és leégette az útjába kerülő házakat és növényzetet, és miután elérte és használhatatlanná tette az egyik fontos országutat, immár folyamatosan ömlik az óceánba. A HVO szakemberei szerint a magma és a v
2018. május 21.
Tovább a hírre.
Tizenhat határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Tizenhat határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Tizenhat határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken öt, szombaton hat, vasárnap öt jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.
2018. május 21.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több nyíregyházi lakásból és irodából tulajdonított el értékeket egy férfi
Több nyíregyházi lakásból és irodából tulajdonított el értékeket egy férfi
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 47 éves nyíregyházi lakos ellen. A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi még március 20-án a délutáni órákban a nyitott ajtón keresztül bement egy társasházi lakásba, és az előszobából eltulajdonított egy laptopot. Majd ezt követően további tíz ingatlanba, köztük főként lakásokba és irodákba surrant be, ahonnan táskákat, pénztárcát, és mobiltelefont vitt magáv
2018. május 21.
Tovább a hírre.