Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Vádemelés az édesapját megölő férfi ügyében
Vádemelés az édesapját megölő férfi ügyében


Emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a tornyospálcai férfit, aki idén januárban több késszúrással megölte az édesapját, azonban kóros elmeállapota miatt nem büntethető. A vádirat szerint a 30-as éveiben járó férfi kényszergyógykezelését már 2004-ben elrendelte a bíróság, amikor is a barátnőjét ölte meg különös kegyetlenséggel. A kényszergyógykezelés 2008 májusáig tartott, ekkor a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette azt, és a férfit az otthonába boc
2018. július 19.
Tovább a hírre.
Módosul a menetrend a Budapest–Hatvan–Miskolc  vonalon
Módosul a menetrend a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon
A Budapest–Hatvan vonalon a gödöllői és a turai állomáson, továbbá a Rákos–Pécel, illetve Tura–Hatvan közötti szakaszon folytatódik a pályafelújítás, július 21-től szeptember 8-ig. A felújítás ezen szakaszában számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik. A miskolci, kassai, nyíregyházi és debreceni InterCity vonatok a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban indulnak, minden óra 25. percében, illetve 15 perccel később, minden óra 45. percében érkeznek a Keletibe. Vasárnapi közlekedési re
2018. július 19.
Tovább a hírre.
2019-ben elkezdik végrehajtani a Modern falvak programot
2019-ben elkezdik végrehajtani a Modern falvak programot
Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, és megkezdődik a Modern falvak program végrehajtása is - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Orbán Balázs azt mondta, a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani "a vidék legnagyobb fejlesztési program
2018. július 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Emelkedik a nemzetiségek támogatása
Emelkedik a nemzetiségek támogatása


A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Soltész Miklós kifejtette: a támogatások emelésével egy most sem rossz helyzetet javítanak tovább úgy, hogy minden népcsoport jól jár, legyen szó oktatá
2018. július 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Csökken az üzemanyagok ára
Csökken az üzemanyagok ára

A Mol bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 392 forintra, a gázolajé pedig 400 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a benziné 2 forinttal 397 forintra csökkent, a gázolajé 3 forinttal 405 forintra mérséklődött. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején é
2018. július 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A kormány jövőre 50 milliárd forinttal támogatja a határ menti gazdaságfejlesztési programokat
A kormány jövőre 50 milliárd forinttal támogatja a határ menti gazdaságfejlesztési programokat
A kormány 2019-ben folytatja a határ menti gazdaságfejlesztési programokat: a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki, erdélyi és felvidéki gazdaságfejlesztési stratégiák támogatására 2019-ben 50 milliárd forintot kell biztosítani. A forrás vissza nem térítendő költségvetési támogatás és kamattámogatás formájában kerülhet a határ menti térségek projektjeihez. A kormányhatározatban szerepel az is, hogy a stratégiák szakm
2018. július 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Útfelújítások zajlanak városszerte
Útfelújítások zajlanak városszerte
Nyíregyházán jelenleg is több helyszínen zajlanak útépítések, út-, és járdafelújítások, rekonstrukciós munkálatok, szinte mindenhol kisebb-nagyobb forgalomkorlátozás mellett történik a fejlesztés. A Belvárosban lassan befejeződik a Mező utcai ivóvíz vezeték cseréje és lassításra készteti az arra közlekedőket a László utca - Inczédy sor között lévő járdaszakasz felújítása is. Szintén járdafelújításra számítsanak a gyalogosok Örökösföldön a Szalag utca - Pazonyi út között. Jósavárosban a Kosbor ut
2018. július 18.
Tovább a hírre.
Kerítésének ütközött egy autó Nagydoboson
Kerítésének ütközött egy autó Nagydoboson
Lakóház kerítésének ütközött egy személygépkocsi kedden délben Nagydoboson, a Fő utcában. A balesetben ketten sérültek meg. A mátészalkai hivatásos tűzoltók a járművet áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak.
2018. július 18.
Tovább a hírre.
Fejlesztések a nyíregyházi temetőkben
Fejlesztések a nyíregyházi temetőkben
Folyamatosan újulnak meg a nyíregyházi temetők, jelenleg is több beruházás zajlik az Északi -temetőben, de a zöldövezeti sírkertekben is folynak munkálatok. A Nyíregyházi Temetkezési Kft az idei évben a legnagyobb hangsúlyt az üzembiztonságra helyezi a beruházásoknál, de fejlesztések is zajlanak. A tavaly elkészült Pazonyi úti temető kerítéshez kapcsolódva még erre az évre maradt a fal felületkezelése, melynek kivitelezése hamarosan elkezdődik – tudtuk meg Róka Zsolttól, az üzemeltető ügyvezetőj
2018. július 18.
Tovább a hírre.
Töretlen munka a fiatalság nevelésében
Töretlen munka a fiatalság nevelésében
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a nyári hónapokban is nagy gondot fordítanak arra, hogy minél több fiatalhoz eljuttassák prevenciós üzeneteiket. A következő hetekben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekotthonait és lakásotthonait látogatják meg a bűnmegelőzési szakemberek. Az előadássorozat első állomásaként a berkeszi lakásotthon, majd a nyírszőlősi lakásotthon vegyes korosztályú hallgatóságával ismertették a d
2018. július 18.
Tovább a hírre.
A kisvállalkozások számára kedvező a 2019-es költségvetés
A kisvállalkozások számára kedvező a 2019-es költségvetés
Támogatja a kis- és középvállalkozói réteg versenyképességének és jövedelemtermelő képességének erősödését a 2019-es költségvetés – jelentette ki a Magyar Iparszövetség elnöke. Vadász György üdvözölte, hogy a kis és közepes vállalkozások megerősítése érdekében csökkennek az adminisztrációs és bürokratikus terhek, a számukra fenntartott uniós források pedig bővülnek. Kiemelte ugyanakkor, hogy a bankoknak rugalmasabban kellene segíteniük a kisebb cégek beruházásait. A szövetség elnöke azt is megj
2018. július 18.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Liberót igazolt a Fatum-Nyíregyháza
Liberót igazolt a Fatum-Nyíregyháza
Tóth Dalma személyében liberót igazolt a Fatum-Nyíregyháza. Dalma a nyíregyházi klub saját nevelésű játékosa, csapatával állandó tagja volt az éves korosztályos döntőknek. Röplabdás pályafutását a Móricz Zsigmond Általános Iskolában kezdte a Moravszki házaspárnál. Az eltelt évek alatt együtt dolgozott Balázs Istvánnal, Nagy Attilával és az előző szezonban Erdősné Balogh Erikával. Az U21-es, U19-es és többszörös diákolimpiai bajnok liberó neve nem ismeretlen a nyíregyházi szurkolóknak, hiszen
2018. július 18.
Tovább a hírre.