Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Reménytelen, hogy túlélőt találjanak az indonéz légikatasztrófa után
Reménytelen, hogy túlélőt találjanak az indonéz légikatasztrófa után
Hétfőn Indonéziában 188 emberrel a fedélzetén zuhant tengerbe egy Boeing utasszállító repülőgép. Szinte reménytelen, hogy túlélőt találnak a helyszínen a mentőcsapatok. A gép a felszállás után nem sokkal csapódott a tengerbe. Jakartából Bangka szigetére tartott. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a géppel. Később egy hajó legénysége jelezte, hogy látja a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre érkeztek, azonban csak
2018. október 31.
Tovább a hírre.
Alig egy hónapos vezetői engedéllyel okozott súlyos balesetet egy nyírlugosi férfi
Alig egy hónapos vezetői engedéllyel okozott súlyos balesetet egy nyírlugosi férfi
A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a nyírlugosi fiatalembert ittas járművezetés miatt már korábban eltiltotta a bíróság a vezetéstől, azonban ennek lejárta után újra vezetői engedélyt szerzett több kategóriára is idén márciusban. Április 26-án a friss jogosítványa birtokában vezette gépkocsiját Piricse belterületén, amikor feltehetően rutintalansága miatt lehajtott az úttest jobb oldali padkájára, ahol nekiütközött egy parkoló személygépkocsinak, amelyben ketten is ültek.
2018. október 31.
Tovább a hírre.
Házhoz megy a tüdőszűrő Nagykállóban
Házhoz megy a tüdőszűrő Nagykállóban
A Megyei Mozgó Tüdőszűrő Állomás kedden Nagykállóba érkezett, a Bátori út 36. számhoz (a Munkaügyi Központ mellett, a malommal szemben), ahol november 7-éig 8-12 óra között látogatható. A tüdőszűrésen való megjelenés a felnőtt lakosság számára ajánlott és ingyenes. A vizsgálatra mindenki vigye magával legutóbbi szűrőlapját, társadalombiztosítási igazolványát (TAJ kártya), a lakcímet igazoló hatósági igazolványát és a személyi igazolványát. A szűrővizsgálatra Nagykálló önkormányzata pályázaton ny
2018. október 31.
Tovább a hírre.
Több tűzesethez riasztották megyénk tűzoltóit
Több tűzesethez riasztották megyénk tűzoltóit
Nyíregyházán, a Zápor utcában egy lakatlan családi ház udvarán égett az összehordott, zöld hulladék körülbelül öt négyzetméteren kedden délelőtt. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal avatkoztak be és oltották el a tüzet. Szamostatárfalván szemét gyulladt be a Temető utcában, ahol a csengeri önkormányzati tűzoltók oltották el a lángokat kéziszerszámok segítségével.
Az útról lesodródott és árokba borult egy személyautó a 41-es számú főúton Vajánál kedden este. A járműben két emb
2018. október 31.
Tovább a hírre.
Nőtt a vásárlóerő Magyarországon idén
Nőtt a vásárlóerő Magyarországon idén
Magyarországon idén 6654 euróra nőtt, vagyis tavalyhoz képest több mint 7 százalékkal bővült az egy főre jutó vásárlóerő, míg az európai növekedési átlag 2,5 százalék – derült ki egy éves felméréséből. A piackutató szerint 677 millió európai 9,7 ezer milliárd euróval rendelkezik. Vásárlóerejük, vagyis a kiadásokra és a megtakarításokra jutó vagyonuk átlaga 14 292 euró, de nagy az eltérés az országok között. A rangsort Ukrajna zárja, a lista élén pedig Liechtenstein. Svájc a második, Izland a har
2018. október 31.
Tovább a hírre.
Vidékfejlesztési pályázatokat hirdetett meg az agrártárca
Vidékfejlesztési pályázatokat hirdetett meg az agrártárca
Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új vidékfejlesztési pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium (AM), a pályázatok az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a kiírással újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati forrással számolhatnak azok, akik ökológiai gazdálkodást folytatnak. A pályá
2018. október 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Bűnmegelőzés az ünnepek alatt
Bűnmegelőzés az ünnepek alatt
Mindenszentek és Halottak Napján sokan látogatnak el a sírkertekbe, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. Ezeken a napokon vannak azonban olyanok, akik arra használják fel az alkalmat, hogy egy figyelmetlen pillanatban megkárosítsák az emlékezőket. Ilyenkor gyakrabban fordul elő gépkocsi-feltörés, sírokról történő virág- és koszorú eltulajdonítás, illetve alkalmi- vagy zseblopás. A hosszú hétvége során a bűncselekmények, balesetek megelőzéséért a megyei rendőrkapitányság a polgárőrséggel karöl
2018. október 30.
Tovább a hírre.
Különleges halloween-i töklámpást kaptak a Nyíregyházi Állatpark lakói
Különleges halloween-i töklámpást kaptak a Nyíregyházi Állatpark lakói
Különös látványban részesültek a Nyíregyházi Állatparkba látogatók hétfőn, hiszen tökökkel játszadozó jegesmedvéket, kis pandákat, rénszarvasokat és ázsiai elefántokat tekinthettek meg a verőfényes napsütésben. A Nyíregyházi Állatpark lakói ugyanis jellegzetes halloween-i töklámpást kaptak gondozóiktól, melynek belsejében az állatok kedvenc csemegéi lapultak. Mivel az állatkerti állatoknak sok a felesleges szabadideje, a gondozók elfoglaltságot biztosítanak számukra, hiszen világszerte egyre erő
2018. október 30.
Tovább a hírre.
A kormány támogatja a megyei jogú városok piacfejlesztési törekvéseit
A kormány támogatja a megyei jogú városok piacfejlesztési törekvéseit
A megyei jogú városok komoly gazdasági potenciált jelentek Magyarországon, környezetvédelmi és piacfejlesztési törekvéseiket a kormány is támogatja - mondta Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: megállapodtak arról, hogy nagyfokú és nagyarányú termelői piacfejlesztési projektet indítanak mind a 23 megyei jogú városban, így Nyíregyházán is. A kezdeményezés célja, hogy 21. századi körülmények között tudjanak vásárolni az emberek a termelői piacokon.
2018. október 30.
Tovább a hírre.
Energiakövet Nyíregyházán
Energiakövet Nyíregyházán
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatán Energiakövet 2018 címet elnyert Fehér Anna a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményében a 7. osztályos tanulóknak tartott rendhagyó tanórát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen földrajz-latin tanárszakos hallgatója, „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” című óratervével vívta ki a szakmai zsűri elismerését és nyűgözte le a nyíregyházi diákokat. Újszerűen és élvezetesen mesélt a fiataloknak az
2018. október 30.
Tovább a hírre.
Befejeződtek az írásbeli érettségik
Befejeződtek az írásbeli érettségik
Befejeződtek az október-novemberi érettségi időszak írásbeli vizsgái: a 9 vizsganapon 166 helyszínen mintegy 8 ezer érettségiző adott számot tudásáról. Az idei őszi érettségi november 8-12. között 46 helyszínen, 403 tantárgyi bizottság előtt, több mint 4 ezer emelt szintű szóbeli vizsgával folytatódik. A középszintű szóbeli érettségiket november 19. és 23. között tartják. Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgára lehetett jelentkezni.
2018. október 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Embercsempészés gyanúja Beregsurányban
Embercsempészés gyanúja Beregsurányban
A beregsurányi közúti határátkelőhelyen jelentkezett belépésre október 29-én gyalogosan egy külföldi férfi, aki az ellenőrzés során egy más nevére kiállított érvényes ukrán magánútlevéllel akarta igazolni magát. Az útlevélkezelő alapos ellenőrzése során kiderült, hogy az országba belépni szándékozó férfi valójában egy 16 éves bangladesi állampolgár. A határrendészek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának bevonásával a határátkelőhelyen elfogtak egy 31 év
2018. október 30.
Tovább a hírre.