Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre
2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre
Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. A miniszter azt is kiemelte, hogy készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójár
2018. december 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Példa nélküli fejlesztések előtt áll a honvédség
Példa nélküli fejlesztések előtt áll a honvédség


A honvédség történetében még nem volt arra példa, hogy olyan nagymértékű fejlesztésre, átalakításra kerüljön sor, mint a mostani - mondta a honvédelmi miniszter Szolnokon. Benkő Tibor a fejlesztést többek között azzal indokolta, hogy a biztonsági környezet gyorsan változik a térségben, új kihívásokat jelentenek a terrortámadások, a kibertérben folyó műveletek vagy a hibrid hadviselési modell megjelenése. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy az Országgyűlés szerdán két olyan fontos,
2018. december 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fertőzött vaddisznókat találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Fertőzött vaddisznókat találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszavasvári külterületén egy kilőtt és egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintában az afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján. A Nébih december 6-án vizsgálta meg a mintákat. A közleményben felidézték, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal település külterületén még október 2-án találtak egy elhullott vaddisznót, az állat vizsgálatánál megállapították, hog
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Ifjúsági szakemberek a Mustárházban
Ifjúsági szakemberek a Mustárházban

A Kulturális Életért Közhasznú Egyesület (Mustárház IITI) három napos tréninget szervezett ifjúsági szakemberek részére december 10-13. között Nyíregyházán. A három napos tréning nagyon jó lehetőséget nyújtott az ifjúsági szakembereknek és az ifjúsági élet minden területén tevékenykedőknek, hogy közelebbről megismerjék egymás munkáját, jó példát és gyakorlatot sajátítsanak el, ötleteket szerezzenek, és további együttműködéseket generáljanak a jövőre nézve. A résztvevők visszajelzése alapjá
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Munkácsy 50 januárig, olcsóbban
Munkácsy 50 januárig, olcsóbban
Aki úgy gondolta, hogy lemaradt Nyíregyházán a Munkácsy kiállításról a Jósa András Múzeumban, azok számára van egy jó hírünk, pontosabban több is. Egyrészt január hatodikáig meghosszabította a kiállítást a kulturális intézmény vezetése – egyeztete Pákh Imre, magyar–amerikai magángyűjtővel, aki a festőóriás Munkácsy Mihály alkotásait mindenki számára láthatóvá teszi. Az ünnepek alatt egy újabb alkotás is érkezett Munkácsytól, mellyel már 51-re emelkedett a kiállított festmények száma. Az is külö
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Az idén nőnek a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások
Az idén nőnek a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások
Nőnek az idén a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások; a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a tavalyinál 4 ezer forinttal többet, átlagosan csaknem 47 ezer forintot költenek a magyar háztartások. A megkérdezettek 78 százaléka decemberi fizetéséből költ a karácsonyra, második fő forrás pedig a kifejezetten az ünnepre spórolt pénz. A hitel szerepe viszont csekély az ünnepi kiadások finanszírozásában: a tavalyi felmérés eredményéhez hasonlóan most is csak 5 százalék azok arán
2018. december 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Könyvbemutató a Bencs Villában
Könyvbemutató a Bencs Villában
Sediánszky Nóra, a Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója, dramaturg és fordító mutatta be ezen a héten kedden A fény felé című harmadik útirajzi kötetét a Bencs Villában. Az est műsorvezetője Tarczy Gyula volt, a résztvevőket Halmos Fatime előadóművész sanzonjaival, Szabó Márta, a Móricz Zsigmond Színház színművésze pedig a könyv izgalmas részleteinek bemutatásával kápráztatta el.
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Illegális határátlépőt kaptak el a csengeri járőrök
Illegális határátlépőt kaptak el a csengeri járőrök
A Csengeri Határrendészeti Kirendeltség járőrei december 12-én 0 óra 30 perckor Szamosbecs belterületén ellenőriztek egy gyalogosan közlekedő külföldi férfit, aki az intézkedés során magát román állampolgárnak vallotta. A férfi okmányokkal nem rendelkezett és Magyarországon való jogszerű tartózkodását sem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért a rendőrök idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében előállították a határrendészeti kirendeltségre. Meghallgatása során elmondta, hogy Magyarország
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Jósavárosiak is készülnek az ünnepekre
Jósavárosiak is készülnek az ünnepekre
A Jósavárosban is családi délutánra várják az Adventi időszakban az ott élőket, ugyanis a Váci Mihály Kulturális Központ Jósavárosi Művelődési Házában évek óta programsorozat segíti a szeretet ünnepére való ráhangolódást az Egymásért-Családok Egyesülete szervezésében, melyet idén is támogatott Nyíregyháza önkormányzata. A település részen élőknek már volt lehetőségük kézműves foglalkozás keretében elkészíteni saját adventi koszorújukat, de december 16-án is készülhet még sok szépség, hiszen vasá
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Adományt kapott a kórház
Adományt kapott a kórház
Sok kismama szülés utáni első napjait könnyítheti meg az az adomány, melyet a Jósa András Oktató Korház koraszülött osztálya kapott a Koraszülöttek Országos Egyesülete és az egyik legnagyobb ásványvíz gyártó jóvoltából. A 1,5 millió forint értékű nagy teljesítményű mellszívók azoknak az édesanyáknak könnyítik meg az első napjaikat, akik koraszülött babát hoznak világra. Ezek a készülékek fájdalommentessé teszik az anyatej lefejését, mellyel az első pillanattól van lehetőség a kisbabák táplálásár
2018. december 13.
Tovább a hírre.
Hétvégén változik a vonatok forgalmi rendje
Hétvégén változik a vonatok forgalmi rendje
Az áthelyezett munkanapok miatt pénteken és szombaton változik a vonatok közlekedési rendje. December 14-én, pénteken nem a pénteki, hanem a normál munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. December 15-én, a hét utolsó munkanapján pedig a pénteki menetrend lesz érvényes. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel, valamint az elektronikusan vásárolt jegyekre is érvényesek a megszokott 5, illetve 10 százalékos ked
2018. december 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket
A munka törvénykönyve módosítása ellen tüntettek a fővárosban. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött szerda délután a fővárosban. A szervezők arra buzdították az összegyűlteket, hogy mondják el véleményüket az elfogadott törvénymódosításról. A megmozdulásról a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak. Este a tömeg újra a Kossuth térre ért, ahol a tiltakozók megdobálták a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek. A rendő
2018. december 13.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.