Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A kormány szeretné, ha minél többen választanák a kivát
A kormány szeretné, ha minél többen választanák a kivát
A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerdán. Izer Norbert elmondta: eddig mintegy 30 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát, ezek a cégek a korábbi adózásról, például a társasági adóról való átállással az idén együttesen mintegy 35 milliárd forintot takarítanak meg. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány kampányt indít a kiva népszerűsítésére, azt kívánják elérni, hog
2018. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Sporteszközöket kaptak az ovisok
Sporteszközöket kaptak az ovisok
Az idén négy millió forint értékben kapnak sporteszközöket az óvodások Nyíregyháza önkormányzata jóvoltából. Az adományt jelképesen az Eszterlánc Északi Óvoda, Homokvár tagintézményében adták át szerdán, ahol az ovisok karácsonyi műsorral, ajándékkal köszönték meg a nagylelkű felajánlást. Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere és dr. Adorján Gusztáv az ünnepségen azt hangsúlyozták, hogy a mindennapos testnevelés már óvodás korban is nagyon fontos, ehhez igyekszik a város minden eszközzel ho
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Sikeres évet zárnak a kórházak
Sikeres évet zárnak a kórházak
Mozgalmas és sikeres évet tudhat maga mögött a Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókorház – hangzott el az egészségügyi intézmény évértékelő sajtótájékoztatóján. dr. Adorján Gusztáv főigazgató azt emelte ki, hogy a 38,5 milliárd forintból gazdálkodó kórházegyüttesnek stabil a gazdálkodása, nincs 30 napot megahaladó beszállítói tartozásuk. Az idei fejlesztésekről szólva azt emelte ki, hogy több forrásból is sikerült ezen a téren előrelépni. Befejeződött a Pólus program az új parkolóház építésével,
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Karácsonyi ünnepség a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban
Karácsonyi ünnepség a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum december 18-án tartotta meg karácsonyi ünnepségét. A színvonalas rendezvényen a Centrum 10 tagintézményének legkiválóbb tanulói, az intézmények vezetői és meghívott vendégei voltak jelen. Gurbánné Papp Mária Főigazgató összefoglalójában méltatta az elmúlt évben elért eredményeket, beruházásokat, fejlesztéseket. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere pedig beszédében kiemelte a szakképzés jelentőségét Nyíregyháza város életében és fejlődésében. A rendezvén
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Ajándék lapcsánka a Kossuth téren
Ajándék lapcsánka a Kossuth téren

Nyíregyháza Önkormányzata a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is frissen sült lapcsánkával várja csütörtökönként az adventi forgatagban sétálókat. December 20-án (csütörtökön) 15.30-tól Halkóné dr. Rudolf Éva, a köznevelési, kulturális és sport bizottság elnöke kínálja a lapcsánkát, egy a Kossuth-szoborhoz közeli faházban. A lapcsánkát Szoboszlai Gyula mesterszakács, a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének elnöke készíti.
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Tiltott prostitúció miatt folytatnak eljárást egy érpataki nő ellen
Tiltott prostitúció miatt folytatnak eljárást egy érpataki nő ellen
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást egy 18 éves érpataki lakos ellen. A rendőrök a nőt december 18-án Nyíregyházán tetten érték, miközben szexuális szolgáltatásait kínálta anyagi ellenszolgáltatásért az arra közlekedőknek. Tevékenységét tiltott helyen és a szükséges orvosi igazolások nélkül végezte. Az egyenruhások a nőt a rendőrkapitányságra előállították és szabálysértési őrizetbe vették.
2018. december 19.
Tovább a hírre.
1,3 millió oltóanyag áll a legveszélyeztetettebbek rendelkezésére
1,3 millió oltóanyag áll a legveszélyeztetettebbek rendelkezésére
Az előző évhez hasonlóan idén is 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltására - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán. A közleményben azt írták, térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, továbbá többek között azok a fiatalabbak, akik légúti, keringési és immunrendszeri betegségben szenvednek, a várandósok, a hat hónaposnál idősebb, de háromévesnél fiatalabb csecsemők és gyerekek, azok, akik valamily
2018. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tovább nőtt a légszennyezettség
Tovább nőtt a légszennyezettség
Tovább nőtt a szálló por miatti légszennyezettség - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán az MTI-t. A központ közlése szerint hét településen egészségtelen a levegő minősége. További 15 helyen köztük Nyíregyházán is kifogásolt a levegő minősége. Az érintett térségekben egyre többen tapasztalhatnak légzőszervi tüneteket, mint például légúti irritáció, köhögés. A Nemzeti Népegészségügyi Központ a kerékpárosok számára javasolja a megfelelő védőmaszk viselését, és a forgalmasabb u
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Az ünnepekhez köthető a halfogyasztás egyharmada
Az ünnepekhez köthető a halfogyasztás egyharmada
A magyar halfogyasztás egyharmada a karácsonyi ünnepekhez köthető, ugyanakkor fontos lenne, hogy a lakosság hétköznapi táplálkozásába, a kultúrába is beépüljön - közölte az agrárminiszter szerdán. Nagy István elmondta, hogy a friss magyar hal egész évben rendelkezésre áll, azonban a lakosság halfogyasztása a legtöbbet fogyasztó országokhoz képest alacsony, tizedannyi hal fogy egy évben, az európai fogyasztás mintegy harmada. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet e
2018. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Új harckocsikat vesz a honvédség
Új harckocsikat vesz a honvédség
Új harckocsik és önjáró tüzérségi lövegek vásárlásáról írtak alá szerződést szerdán a Honvédelmi Minisztériumban. A szerződés értelmében 44 új, a 21. századi hadviselés követelményeinek megfelelő harckocsival és 24 önjáró löveggel gyarapodik a Magyar Honvédség. A rendezvényen elhangzott: a légierő után most a szárazföldi haderőnem megerősítése következik.(MTI)
2018. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Pedagógusképzésben első a Nyíregyházi Egyetem
Pedagógusképzésben első a Nyíregyházi Egyetem
Megjelent a HVG Diploma 2019-es kiadványa, melyben a pedagógusképzéseket folytató egyetemek rangsorában az oktatói kiválóság alapján a Nyíregyházi Egyetem végzett az első helyen. Az összesített és kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot vettek figyelembe az intézmények rangsorolásakor: Többek között az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi v
2018. december 19.
Tovább a hírre.
Változik a vonatok közlekedési rendje karácsonykor és az év végén
Változik a vonatok közlekedési rendje karácsonykor és az év végén
Változik a vonatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban - közölte a MÁV szerdán. A közleményben az áll, hogy december 23-án, 24-én és 25-én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok. Az év végén és a jövő év elején is lesznek változások: december 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes. Január 2-án, szerdán már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok. Az előzetes becslések szerint december 21-én várhatóan
2018. december 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.