Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Arányaiban alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma
Arányaiban alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma
Háromszázezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója a Magyar Időknek azt mondta: arányaiban a környező országokhoz képest alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma. Döntő részük Ausztriában, Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállal munkát. Ausztriában elsősorban a határ mentén élők, legalább középfokú szakmai végzettséghez köthető munkakörökben, a ven
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Rendőrségi objektumba látogattak óvodások
Rendőrségi objektumba látogattak óvodások
Az ófehértói Kastélykert Óvoda középső és nagycsoportosai látogattak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának objektumába január 18-án, csütörtökön. A gyerekek a látogatás alkalmával megszemlélték a rendőrség járműveit, a nap folyamán pedig betekintést nyerhettek az alosztály munkatársainak mindennapi életébe. A hideg időre tekintettel a gyerkőcök kísérőikkel még egy forró teát is elfogyaszthattak a rendőrök pihenőjében.
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Továbbra is tartja vezető helyét a Nyíregyházi Állatpark
Továbbra is tartja vezető helyét a Nyíregyházi Állatpark
A Nyíregyházi Állatpark továbbra is tartja vezető helyét a leglátogatottabb vidéki turisztikai látványosságok sorában, hiszen 2017-ben is sikerült túllépni a bűvös 480 ezres látogatószámot. Ezt csak megerősítette a szallas.hu szavazása, ahol szintén a Nyíregyházi Állatpark lett az év turisztikai attrakciója. Szenzáció számba megy az is, hogy 2017-ben több mint kétszáz kisállat született – mondta el a 99,4 Sunshine Fm-nek Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója – hozzátette: ez szinte m
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Nyírtura
Nyírtura
A 4-es számú főútvonalon Nyírtura belterületén útburkolati jeleket festenek, az arra közlekedők legyenek körültekintőek.
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Újabb beruházások Nyírbátorban
Újabb beruházások Nyírbátorban
Nyírbátor gazdasági fejlődése évről évre erősödik, és mára már megfordult a korábbi tendencia. Nem a munkanélküliség a probléma, hanem az, hogy hol találnak megfelelő képzett munkaerőt azokhoz a növekedésekhez, beruházásokhoz melyek jellemzik a térséget. A tavalyi évben négy multinacionális cég is bővített a nyírbátori ipari parkban, ahol több mint 20, kisebb-nagyobb vállalkozás üzemel – tudtuk meg Máté Antal polgármestertől, aki a 99,4 Sunshine Fm Keltető című műsorának volt a vendége. A városv
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem
Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem

Magyarország politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le Magyarországra - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon. A kormányfő arról is beszélt, utalva a tavaly oltalom alá vett mintegy 1300 emberre -, hogy a magyar jogrendszer által elfogadott nemzetközi menekültügyi e
2018. január 19.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Londonban és Párizsban fog tárgyalni az amerikai külügyminiszter
Londonban és Párizsban fog tárgyalni az amerikai külügyminiszter


Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul. Az amerikai diplomácia irányítója az Egyesült Királyságban és Franciaországban is a többhatalmi iráni atomalkuról és a szíriai helyzetről egyeztet partnereivel, jövő hét végén pedig Donald Trump elnökkel együtt részt vesz a svájci Davosban rendezett világgazdasági fórumon, amelyen amerikai elnök utoljára 2000-ben vett részt. Trump - a Fehér Ház közlése szerint
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Előnyben a nyíregyházi röplabdások
Előnyben a nyíregyházi röplabdások

A Vasast fogadta a női röplabda Magyar Kupában a Fatum Nyíregyháza. Az elődöntő első meccsén jól kezdett a hazai csapat, 5-5 után állva hagyta ellenfelét és magabiztosan nyerte az első játékrészt a Fatum. A folytatásban is remekül játszott a Nyíregyháza, 2-0 után szinte már mindenki elhitte, hogy sima lesz a meccs. A Vasas azonban nem adta fel, a harmadik szettben szinte végig vezetett és szépített. A negyedik felvonásban ismét csak a Nyíregyháza volt a pályán, és Matic valamint a csereké
2018. január 19.
Tovább a hírre.
Átadták a Család és Gyermekjóléti Központot
Átadták a Család és Gyermekjóléti Központot
A Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai már 21. századi körülmények között végezhetik munkájukat és fogadhatják a hozzájuk forduló családokat, annak a pályázatnak köszönhetően, melynek révén 225 millió forintot fordíthattak a központ két telephelyére. A fejlesztésnek köszönhetően teljesen megújult az intézmény Körte utcai épülete és a Május 1. tér 10 alatti egysége is, de bővült az intézményhálózat elektronikai eszközökkel, játékokkal, sporteszközökkel és egy 9 személyes gépjá
2018. január 18.
Tovább a hírre.
Csőtörés volt Mátészalkán
Csőtörés volt Mátészalkán
Csőtörés miatt vízeltávolításhoz kérték a mátészalkai hivatásos tűzoltók segítségét csütörtök délelőtt a szatmári városban, a Kossuth utca egyik közintézményénél, ahol a pincében hetven centiméter magas vízoszlop gyűlt össze, amely veszélyeztette az ott tárolt anyagokat és eszközöket. A tűzoltók motoros szivattyú segítségével távolították el a vizet. Személyi sérülés nem történt.
2018. január 18.
Tovább a hírre.
Útpadkán süllyedt meg egy teherautó Nyíregyházán
Útpadkán süllyedt meg egy teherautó Nyíregyházán
Az útpadkán megsüllyedt, elakadt és forgalmi akadályt képzett csütörtök délelőtt egy húst szállító teherautó Nyíregyházán, a Szegély utcában. A város hivatásos tűzoltói a 18 tonnás járművet eldőlés és borulás ellen kibiztosították, majd a tűzoltódaru segítségével visszacsörlőzték az útra. Személyi sérülés nem történt.
2018. január 18.
Tovább a hírre.
Filmes élménypark épül Kisvárdán
Filmes élménypark épül Kisvárdán
Mozis élményparkot terveznek Kisvárdára Cinemaqua néven, írta az mfor.hu egy közbeszerzési felhívásra hivatkozva. Az előzetes leírás alapján, lesz benne filmes főutcai díszletek felhasználásával kialakított fogadótér, múzeum, panoptikum, sárkányváros, vadnyugati udvar víztoronnyal, aranymosó bányával. De lesz hercegnő-vár gyermekfoglalkozásokkal, fordított ház, kacsalábon forgó kastély. Készül egy lovagi játékokra alkalmas fantáziahelyszín, egy kalózváros, horror ház, szellem kastély, Mad Max go
2018. január 18.
Tovább a hírre.