Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Bérelt teherautóval szállította a dohányt
Bérelt teherautóval szállította a dohányt
Egy bérelt kisteherautóval próbált csaknem 200 kilogramm szárított dohánylevelet Szlovákiába szállítani egy gesztelyi férfi. Az illegális szállítmányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Tokajnál lefoglalták. Miután a pénzügyőrök megállították, az 51 éves sofőr elmondta, hogy a dohányt egy Nyíregyháza melletti kistelepülésen vásárolta. A mintegy 200 kilogramm szárított dohánylevelet átpakolás után Szlovákiába szállította volna, hogy eladja. Mivel a dohánylevél származását a férfi semm
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Ötvenöt új turisztikai látványosság a megyében
Ötvenöt új turisztikai látványosság a megyében
Óriási érdeklődés kísérte a Nyírség turisztikai kínálatának integrált fejlesztése című projekt keretében megtartott informatív eszmecserét, amelynek egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy összefogással, közösen megtervezett és kialakított desztinációk révén lehet a figyelmet felhívni Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeire. A résztvevők egységes véleménye, hogy a minőségi fesztiválturizmusban sok kiaknázatlan lehetőség van. Valamint szó esett többek között arról, hogy elkezdődött a megyei kerék
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Hidzsábos nő a L’Oreal egyik új arca
Hidzsábos nő a L’Oreal egyik új arca
A brit L’Oreal olyan nőt választott a hajápolási termékek reklámozására, aki iszlám fejkendőt visel. Meglátásuk szerint a „Mert megérdemlem” kampány újragondolása fontosabb, mint az aktuális haj látványa. A termékkampány új arca, Amena Khan a hétfőn indult új kampányt fordulópontnak nevezte, hiszen egy olyan nőt választottak a projekt élére, aki teljesen elfedi a haját.
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Emberölés Tornyospálcán
Emberölés Tornyospálcán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 36 éves tornyospálcai lakos ellen. Az elsődleges adatok szerint a férfi január 20-án, szombaton a reggeli órákban tornyospálcai otthonában előzetes szóváltás nélkül egy késsel több esetben megszúrta az édesapját. A 64 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a tettest a bejelentést követően a helyszínen elfogták és előállítottá
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Leállt az amerikai kormányzati hivatalok egy része
Leállt az amerikai kormányzati hivatalok egy része
Az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg a szombat hajnali határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt. Magyar idő szerint szombaton reggel hat órakor leállt az amerikai kormányzati hivatalok egy része, mivel a republikánus és demokrata szenátorok nem tudtak egyetértésre jutni a kormányzat működéséhez szükséges költségvetés kérdésében. A szenátorok éjfél után is próbáltak még tárgyalni és egyeztetni, de Mitch McConnell, a republikánus
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Séta a Széchényi-könyvtár rejtélyes raktárában
Séta a Széchényi-könyvtár rejtélyes raktárában
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) január 22-én, hétfőn kitárja kapuit, és nyílt nap keretében várja a látogatókat. Az intézmény egyik legnépszerűbb programja mind közül a raktári séta lehet, mely során az érdeklődőknek lehetőségük nyílik barangolást tenni a többszintes raktár labirintusában. A séta során számos érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a több millió, különböző típusú dokumentumot őrző terekről, valamint megszemlélhetik a törzsgyűjtemény néhány ritka kincsét. A sétákra előzetes
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Baleset történt Nyíregyházán
Baleset történt Nyíregyházán
Szombaton délelőtt fél 10 körül egy férfi közlekedett Nyíregyházán, a Csárda utcában, amikoris eddig tisztázatlan okokból kifolyólag elvesztette uralmát a járműve felett, kerítésnek ütközött, felborult, és az autó a feje tetején állt meg. A sofőrhöz mentők érkeztek, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Bővül a fogyatékos gyerekeket gondozó családok segítésének köre
Bővül a fogyatékos gyerekeket gondozó családok segítésének köre
Országos szolgáltatási hálózat segítheti a jövőben a fogyatékos gyermekeket és fiatalokat nevelő családokat. A támogató szolgálatok szakemberei a gyermekek felügyeletében és ellátásában tehermentesítik a szülőket. Az érintett családok otthonában nyújtott segítségnyújtás a KézenFogva Alapítvány Fecske Szolgálatának kibővítésével, partnerszervezetek bevonásával valósul meg országszerte. Egy fogyatékos gyermek nevelése gyakran 24 órás szolgálatot igényel, és általában az édesanya marad otthon, így
2018. január 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jönnek a kemény mínuszok
Jönnek a kemény mínuszok
Szombaton csak helyenként, vasárnap viszont több helyen havazásra lehet számítani. A Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében élőket ónos esőre figyelmeztetik a meteorológusok. Megérkeznek az éjszakai kemény fagyok, hétfőn hajnalban mínusz 10 fok is lehet. Marad a változékony idő: délen és keleten is megszűnik a csapadék, majd északnyugaton lehet kisebb eső, ónos eső; emiatt a Kisalföldön elsőfokú riasztás van érvényben.
2018. január 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Budapest is esélyes a legjobb európai úti cél címre
Budapest is esélyes a legjobb európai úti cél címre
Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. ügyvezetője a műsorban elmondta: egy IP címről hetente egyszer lehet szavazni, így az érdeklődők akár minden héten leadhatják voksukat február 8-ig az illetékes weboldalon. Kiemelte: Budapest mindig tartogat meglepetéseket
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Kalapács alá kerültek a Golden Globe-on viselt fekete ruhák
Kalapács alá kerültek a Golden Globe-on viselt fekete ruhák
Árverésre bocsátották péntektől az eBayn a Golden Globe díjátadón viselt 39 estélyi ruhát és szmokingot a munkahelyi szexuális zaklatások ellen fellépő Lejárt az idő! mozgalom segítésére. A kikiáltási árakat 2500 és 10 000 dollár között határozták meg a ruhák tervezőinek javaslatára, akik maguk ajánlották fel darabjaikat jótékonysági célra – adta hírül a The New York Times amerikai napilap honlapján. A bevétel teljesen a Lejárt az idő! mozgalmat gyarapítja, hogy segítsék a szexuális zaklatások k
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Erős földrengés volt Mexikó északnyugati partjainál
Erős földrengés volt Mexikó északnyugati partjainál
Erős, 6,3-as fokozatú földrengés volt pénteken helyi idő szerint délelőtt Mexikó északnyugati partvidékén – az első jelentések nem szóltak áldozatokról. Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás központja Loretótól 76 kilométerre északra, a tenger alatt volt, 16 kilométeres mélységben. A katasztrófavédelmi hatóságok elindították az ilyenkor szokásos eljárást, tartják a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, de áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés – közölte a mexikói eln
2018. január 20.
Tovább a hírre.