Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése
6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése
Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése – közölte a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter elmondta, hogy egyes területeken verseny alakult ki a jól képzett szakemberek iránt, ez a keresletnövekedés a fizetések emelkedését hozta. Erre reagált a kormány 2016 végén a hatéves bérmegállapodással, amelyben a munkavállalók és a munkaadók szervezeteivel meghatározták a mértéket, amely ösztönzést adhatott a béremelkedésnek. A bérmegállapodás a bérekre ra
2018. január 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ellopta ismerőse táskáját
Ellopta ismerőse táskáját
A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves fehérgyarmati lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi egy fehérgyarmati élelmiszerbolt előtt egy általa látásból ismert helybeli férfival beszélgetni kezdett, amelynek ideje alatt kitépte a kezében tartott reklámtáskát január 21-én. A gyanúsított a táskával, amelyben a sértett személyes tárgyai, orvosi iratai és az általa megvásárolt élelmiszerek voltak, elszaladt. A rendőrök
2018. január 22.
Tovább a hírre.
Jótékonysági humorest
Jótékonysági humorest
Kertész Ricsi humorestjére várják az érdeklődőket február 18-án a Zrínyi Ilona Gimnáziumba.
2018. január 22.
Magyarország
Tovább a hírre.
Helytörténeti esték
Helytörténeti esték
Ratkó József közéleti tevékenységéről tart előadást Babosi László főkönyvtáros január 25-én a Móricz Zsigmond Könyvtárban.
2018. január 22.
Magyarország
Tovább a hírre.
Dupla padlólemez rejtette a csempészcigarettát
Dupla padlólemez rejtette a csempészcigarettát
A NAV Hajdú-Bihar megyei pénzügyőrei 4,3 millió forint értékű adózatlan dohányterméket találtak, amikor Ártándnál egy francia személygépjárművet ellenőriztek, ami Romániából Franciaországba tartott. A pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a járművet és kiderült, hogy azt csempészetre alkalmas módon átalakították. Az átalakított jármű alvázából, az első és hátsó ülések alatti megduplázott padlólemezből, valamint a pótkerék helyén kialakított üregből 3 700 doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta kerü
2018. január 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fucsovics három szettben kikapott Federertől
Fucsovics három szettben kikapott Federertől
Véget ért Fucsovics Márton menetelése Melbourne-ben, miután a férfi egyes nyolcaddöntőjében a címvédő svájci Roger Federer 6:4, 7:6, 6:2-re győzött. A nyíregyházi játékos óriásit küzdött, több remek labdamenet végén is ő szerzett pontot. Marci az első magyar férfi játékos, aki az Ausztrál Openen a nyolcaddöntőig jutott. Remek eredményének köszönhetően nagyot lép előre a világranglistán is, várhatóan a 60. hely környékére. A svájci címvédő a negyeddöntőben a cseh Tomás Berdychhel játszik Melbourn
2018. január 22.
Tovább a hírre.
Drogokat és több millió forintot találtak egy sírásónál Budapesten
Drogokat és több millió forintot találtak egy sírásónál Budapesten
Két és fél ezer adagnak megfelelő kábítószergyanús anyagot foglaltak le és több millió forintot találtak a rendőrök egy budapesti sírásónál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szombaton. A XVIII. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-terjesztés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy 49 éves pestszentlőrinci férfi ellen. A férfi XVIII. kerületi lakásán január 18-án házkutatást tartottak a nyomozók, és lefoglaltak 2500 adag kábítószergyanús a
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Félmillió méhet ítélt fagyhalálra két vandál fiú
Félmillió méhet ítélt fagyhalálra két vandál fiú
Letartóztattak két fiatal fiút az Egyesült Államokban egy méhészetet ért támadás kapcsán: a gyerekek ötven kaptárt borítottak fel és dobtak ki a fagyba, megölve ezzel a bennük lakó félmillió méhet. Az iowai méhészet tulajdonosa értetlenkedve fogadta a vandál fiatalok randalírozását: „Az összes kaptárt feldöntötték, megölték az összes méhet. Teljesen tönkretettek minket” – mondta egy helyi lapnak, hozzátéve, hogy a fiúk összesen hatvanezer eurós kárt okoztak. Elmondása szerint betörtek a fészerbe
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Hazai pályán győzött a NYIKSE
Hazai pályán győzött a NYIKSE
Pénteken, hazai pályán győzött a NYIKSE csapata. Az első félidőben a fiatalokkal teli Békési csapat tisztesen helyt állt. A 2. negyedben egy betörést követően kisebb sérülés miatt padra kényszerülő Brane Savic nélkül kellett a NYIKSE csapatának megtartania az addig megszerzett előnyét. A második félidőt Brane nélkül is lendületesen kezdő csapat nagyobb előnyre tudott szert tenni a harmadik negyedben, így az utolsó negyedben azok is több játéklehetőséget kaptak, akik az utóbbi mérkőzéseken padra
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Adófórum Nyíregyházán
Adófórum Nyíregyházán
A Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve – két napos adófórumot szervez az adójogszabályok 2018. évi változásairól, január 23-án és 24-én a kamara konferencia termében. A rendezvényen való részvétel regisztrált vállalkozások számára térítésmentes, de előzetes jelentkezés szükséges, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara honlapján található jelentkezési lapon lehet megtenni, legkésőbb január 22-ig.
2018. január 20.
Tovább a hírre.
Képességvizsgálat várják a leendő elsősöket a Kodályban
Képességvizsgálat várják a leendő elsősöket a Kodályban
Bár még messze van a szeptemberi iskolakezdés, a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola a 2018 szeptemberében tanévkezdő elsőseit várja képességvizsgálatra január 22-én és 23-án. Az iskola nem rendelkezik beiskolázási körzettel, így csak olyan tanköteles korú gyermeket tudnak felvenni, aki a képességvizsgálaton sikeresen szerepelt.
2018. január 20.
Tovább a hírre.
A biztonság miatt jönnek Magyarországra a turisták
A biztonság miatt jönnek Magyarországra a turisták
A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: az utóbbi időben a külföldi vendégéjszakák száma jobban növekedett, mint a vendégeké, vagyis egyre hosszabb az itt tartózkodási idő. A külföldi turisták nagy része még mindig Budapestet választja, de egyre többen mennek vidékre is. A magyarok utazási szokásai változatlanok, u
2018. január 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.