Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Az elevenszülő gyík az év hüllője 2018-ban Magyarországon
Az elevenszülő gyík az év hüllője 2018-ban Magyarországon
Az elevenszülő gyíkot választotta a 2018-as év hüllőjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya. A hűvös és nedves élőhelyeket kedvelő elevenszülő gyík Észak- és Északnyugat-Európa nagy részén a leggyakoribb gyíkfajnak számít. Skandináviában messze átlépi az északi sarkkört, ezzel a Föld legészakabbra hatoló hüllője. Magyarországon elsősorban jégkori maradványlápokban fordul elő. Összefüggő elterjedése van a Beregben, a Nyírségben, a Hanságban.
2018. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A város jobb gazda lenne...
A város jobb gazda lenne...
Az MSZP nyíregyházi szervezete szerint Nyíregyházán is voltak olyan döntések, melyekkel szemben tehetetlen volt az önkormányzat– kezdte az MSZP keddi, Önkormányzatok az állam fogságában című sajtótájékoztatóját Jeszenszki András városi elnök, aki példaként a Mező utcai csomópont átépítését említette. Csabai Lászlónéval ide sorolták a sóstói Park Hotel eladásának körülményeit, a Kállay-kúria felújítását valamint a Szarvas utcai irodaház eladását.
2018. január 17.
Tovább a hírre.
Van még férőhely az éjjeli menedékhelyeken
Van még férőhely az éjjeli menedékhelyeken
Ma Magyarországon senkinek nem kell az éjszakát közterületen töltenie, van bőven férőhely a hajléktalanellátó helyeken. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága januárban eddig országosan 77 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium. A tárca közleményéből az is kiderül, hogy a kormány bővítette a kapacitásokat, országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát további 1500-zal
2018. január 17.
Tovább a hírre.
Sikeres évet zárt a NYÍRERDŐ Zrt.
Sikeres évet zárt a NYÍRERDŐ Zrt.
Újabb eredményes évet tudhat maga mögött a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola. 2017-ben 71 foglalkozás és program volt az oktatási intézményben, ezeken több mint 5600 gyerek vett részt. A legnépszerűbb rendezvények közül ki kell emelni a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel” címet viselő programot: két nap alatt több mint 1200-an ismerkedtek az erdészek mindennapi munkájával Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben. Korábban soha nem tapasztalt érdeklődé
2018. január 17.
Tovább a hírre.
Emelkedett az üzemanyagok ára
Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365, a gázolajé 375 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb január 12-én változott, 2 forintos emeléssel 362 forintra nőtt, a gázolaj literje január 5-én 4 forintos emeléssel, 373 forintra drágult. Érdemes figyelniük az autósoknak arra, hogy hol tankolnak, mert 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomáso
2018. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Elkészült az országgyűlési választás hirdetménye
Elkészült az országgyűlési választás hirdetménye
Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket. A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény a korábbi választásoknál megszokottaknál kisebb méretű, viszont többet, 92 600 darabot gyártottak belőle. A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett a választás napját, a választói névjegyzékkel és az ajánlással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Olvasható rajta például, hogy
2018. január 17.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kállósemjén térségében elfogták a három afgán és nyolc vietnámi állampolgárt
Kállósemjén térségében elfogták a három afgán és nyolc vietnámi állampolgárt

Szabadnapos rendőr riasztotta szolgálatban lévő kollégáit azzal, hogy kállósemjéni háza fölött egy alacsonyan szálló kisrepülőt észlelt január 15-én 19 óra körül. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja által azonnal a helyszínre irányított rendőrök a repülőgépet egy mezőgazdasági területen landolva megtalálták. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető szolgálati kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, ellenőrizték a környező útv
2018. január 16.
Tovább a hírre.
Törökországban a Szpari
Törökországban a Szpari
Külföldön edzőtáborozik a Nyíregyháza Spartacus. 24 labdarúgó utazott el Törökországba. Sajnos nem tarthatott a többiekkel Bajzát Péter aki egy vírusos betegséggel küzd. Szintén nem utazott Rezes László akivel a téli szünetben abban maradtak a vezetők, hogy szabadon igazolható, illetve Máté Péter aki tárgyal a jövőjéről. Csernák Martin sem vesz részt az edzőtáborozáson, a fiatal játékost várhatóan kölcsönadja a klub tavasszal. A Szpari a héten végig kint készül. Az első felkészülési meccsét janu
2018. január 16.
Tovább a hírre.
A Békést fogadja a NYIKSE
A Békést fogadja a NYIKSE


Első hazai meccsét vívja az új esztendőben az NB-II-ben szereplő Sunshine-NYIKSE. A férfi kosarasok a Békést fogadják pénteken 19 órától a Bánki tornatermében. A mieink jól kezdték az évet, legutóbb magabiztosan győztek Miskolcon. Aki teheti, menjen ki a meccsre és szurkoljon a Sunshine-NYIKSE kosarasainak.


2018. január 16.
Tovább a hírre.
Fucsovics lesz az  első kiemelt a budapesti tornán
Fucsovics lesz az első kiemelt a budapesti tornán

Fucsovics Márton lesz az első helyen kiemelt teniszező a február 4-én kezdődő, 64 ezer euró összdíjazású budapesti challenger-tornán. A magyar szövetség kedden hozta nyilvánosságra a verseny nevezési listáját, melyből kiderül, hogy Jürgen Melzer nem tér vissza megvédeni a címét. A BOK Csarnok vendége lesz ugyanakkor a tavaly döntős Fucsovics, aki kedden továbbjutott az Australian Open második fordulójába, így várhatóan a 73. hely környékére jön fel a világranglistán. A melbourne-i Grand Sla
2018. január 16.
Tovább a hírre.
Sikeresen évet zárt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Sikeresen évet zárt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Sikeresen zárta a múlt évet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, számos a gazdálkodást könnyítő intézkedés született a kamara kezdeményezésére – jelentette ki a köztestület elnöke. Győrffy Balázs elmondta: a falugazdászok közreműködésével az egységes kérelmek benyújtása tavaly is gördülékenyen zajlott, az elmúlt évekhez hasonlóan az igények mintegy háromnegyedének, több mint 120 ezernek a benyújtását segítették. A Magosz kezdeményezésére az agrárkamara munkacsoportot hívott életre, hogy felszámolják
2018. január 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt
A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt


A Szerencsejáték Zrt. 2017 év végén 1000 fős reprezentatív felmérést végzett a felnőtt magyar lakosság körében a tavalyi év értékelése, az új évi várakozások és általában a szerencséhez kötődő szokások kapcsán. A megkérdezettek több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi évet, és még többen vannak azok, akik bizakodva tekintenek 2018-ra. A felmérésből azt is megtudhatjuk, hogy honfitársaink több mint fele szerencsésnek gondolja magát magán- és szerelmi életében, valamint munkájá
2018. január 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.