Új szolgáltatóközpont kezdte meg működését a Nyíregyházi Egyetemen
Ünnepélyesen is átadták a Nyíregyházi Egyetemen a CallComm Zrt. irodáját, melynek megnyitóján a külgazdasági és külügyminiszter is köszöntőt mondott.

Ünnepélyesen is átadták a Nyíregyházi Egyetemen a CallComm Zrt. irodáját, melynek megnyitóján a külgazdasági és külügyminiszter is köszöntőt mondott. Szijjártó Péter elmondta, hogy a cég egymilliárd forintos beruházással bővítette üzleti szolgáltatóközpontjait Nyíregyházán és Miskolcon, amelyhez az állam 300 millió forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához. A tájékoztatása szerint a program részben a dolgozók továbbképzésére irányul, az idegennyelv-ismeret fejlesztése nyomán pedig lehetővé válik, hogy a vállalat a magyarok mellett egyre több külföldi ügyfelet is ki tudjon szolgálni.
A parlagfűszezon most van a csúcson, és a pollenkoncentráció országszerte nagyon magas.
Fontos közlekedési változásokra hívja fel a figyelmet a Mávinform a Déli pályaudvar környékén. Szeptember 12-től 26-ig, két héten át, éjszakai karbant...