Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Idén több jut gyermekétkeztetésre
Idén több jut gyermekétkeztetésre
Szociális gyermekétkeztetésre az idei költségvetésben 79 milliárd forint, ingyenes tankönyvre pedig 12 milliárd forint jut – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Rétvári Bence azt mondta, a természetbeni juttatásokra adható forrásokat a kormány évek óta folyamatosan bővíti, így ezek egyre kevésbé szociális, mint inkább családtámogatásokká válnak. Kiemelte, az ingyenes gyermekétkeztetés területén bővülő forrásokkal lehe
2018. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Földrengés rázta meg Montenegrót
Földrengés rázta meg Montenegrót
Csütörtökön dél előtt pár perccel erős földrengés rázta meg Montenegrót, amelynek rengéshullámait még a szerb fővárosban, Belgrádban és a szomszédos Albániában is érezték. A földrengést a Richter-skála szerint 5,3-as fokozatúnak mérték, ami még a helyi viszonyokat ismerő szakemberek véleménye szerint is meglehetősen erősnek számít. Az első lökéshullámot mindjárt egy kisebb követte. A lakosság körében nagy volt az ijedelem, az emberek az utcákra menekültek. Kémények dőltek le, tetők rongálódtak m
2018. január 04.
Tovább a hírre.
Az Európai Bíróság elé került Magyarország
Az Európai Bíróság elé került Magyarország
Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói testület. Az Európai Bizottság december elején jelentette be, hogy – mivel nem történt előrelépés – harmadik szakaszba lépteti a júniusban megindított jogsértési eljárást a 120 ezer menedékkérő elosztását
2018. január 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A gimnáziumba jelentkezők számára is kinyitja kapuit a Leonardo Média Akadémia
A gimnáziumba jelentkezők számára is kinyitja kapuit a Leonardo Média Akadémia
A Leonardo Média Akadémia, Gimnázium és Szakgimnázium neve nem ismeretlen a Nyíregyháziak körében, hiszen több mint egy évtizede képzi a munkaerőpiac számára értékes ifjú felnőtteket. A 2018/19-es tanévtől viszont már a gimnáziumba jelentkezők számára is kinyitja kapuit és nappali rendszerű négy éves gimnáziumi képzést indít, ezzel is színesítve a választható középiskolák palettáját. A szeptemberben induló első két osztályba olyan 9-es és 10-es diákok jelentkezését várják, akik szívesen tanulnán
2018. január 04.
Tovább a hírre.
Meghalt a metil-alkohol-mérgezéssel Debrecenben kezelt fiatalabb nő is
Meghalt a metil-alkohol-mérgezéssel Debrecenben kezelt fiatalabb nő is
Meghalt szerdán a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Belgyógyászati Klinikáján az a 18 éves nő, aki válságos állapotban volt a december közepén történt metil-alkohol-mérgezés következtében - közölte az egyetem az MTI-vel. Szilveszterkor egy középkorú nő is életét vesztette. Tavaly december 18-19-én 21 beteget szállítottak be Szerepről és környékéről négy egészségügyi intézménybe, közülük 11-et a debreceni klinikára. Kilenc beteget tünetmentesen, illetve saját felelősségére karácsony előtt h
2018. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már tizenegy halálos áldozata van az Egyesült Államokat sújtó sarkvidéki hidegnek
Már tizenegy halálos áldozata van az Egyesült Államokat sújtó sarkvidéki hidegnek
Tizenegyre emelkedett szerdáig az Egyesült Államokat napok óta sújtó sarkvidéki hideghullám halálos áldozatainak a száma. Wisconsin, Észak-Dakota, Missouri és Texas szövetségi tagállamokban szedett halálos áldozatokat a hideg, elsősorban a hajléktalanok körében, annak ellenére is, hogy szinte valamennyi szövetségi államban melegedő szállásokat nyitottak. Az amerikai sajtóban "hidegbombának" és "bombaciklonnak" nevezték el azt a száz esztendeje nem tapasztalt hideghullámot, am
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Emelkedik az üzemanyagok ára
Emelkedik az üzemanyagok ára
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 373 forintra nő. A benzin ára legutóbb december 29-én változott, a gázolaj ára legutóbb december 15-én nőtt.
2018. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megint emberre támadt medve Hargita megyében
Megint emberre támadt medve Hargita megyében
Újból emberre támadt medve a székelyföldi Hargita megyében - közölte a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata. A medve a 2017-es év utolsó napján a Csíkszentimrei Büdösfürdő közelében támadt egy juhászra, akit a kutyái mentettek meg a nagyvadtól. Az áldozat a közösségi hálón közzétett videofelvételen a kórházi ágyon mesélte el a történteket. Elmondta: a támadás során fejsérülést szenvedett, emiatt megműtötték. A juhász szerint a medvék nem alszanak téli álmot, ilyenkor is rendszeresen látjá
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Tovább tombol a tél Amerikában
Tovább tombol a tél Amerikában
Tovább tombol a tél Amerikában: sorra dőlnek meg a hideg rekordok, a dermesztő fagy pedig egyre inkább délfelé húzódik. A -40 fokos hidegben tavak és vízesések fagytak be. A tűzoltók pedig szinte jégszoborrá váltak oltás közben. Kanadában még az állatkerti pingvineket sem engedték ki a szabadba. A több centis jégcsapok és vastag jégpáncél megszokott látvánnyá vált az Egyesült Államok több részén is, ahol az utóbbi hetekben sarkvidéki hideg tombol. Helyenként mínusz 40 fok is van. Meteorológusok
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Elindult az elektronikus ügyintézés a rendőrségnél
Elindult az elektronikus ügyintézés a rendőrségnél
Elindult az elektronikus ügyintézés a rendőrségnél is. Mostantól az interneten bárki küldhet bejelentést, kérelmet, nyilatkozatot, fellebbezést ingyen, illetve kaphat idézést vagy határozatot a rendőrségtől. A rendszer használatához csak ügyfélkapus regisztráció kell. A rendőrség oldaláról leggyorsabban a gyorsmenüből lehet eljutni az elektronikus ügyintézésre. Gömbös Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője elmondta, a céljuk az, hogy ez által az állampolgárok számára biztosítsá
2018. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nyíregyházán vetítik A sátán fattyát
Nyíregyházán vetítik A sátán fattyát
Zsigmond Dezső filmrendező Sóstón forgatott A sátán fattya című alkotásának megyei díszbemutatóját tartják január 11-én (csütörtökön) 18 órai kezdettel a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban. A filmre a belépés ingyenes, de jegyet kell váltani az eseményen való részvételre. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült alkotás az 1944. novemberi kárpátaljai történésekkel kezdődik, az akkor mindössze 16 esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül mutatja be az eseményeket. A filmet a Dunatáj Alapítv
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Nem fizette meg a kiszabott szabálysértési pénzbírságot
Nem fizette meg a kiszabott szabálysértési pénzbírságot
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járőrei január 2-án Ilken elfogtak egy 23 éves helyi lakost. A férfi a részére korábban kiszabott szabálysértési pénzbírságot nem fizette meg, ezért a Vásárosnaményi Járásbíróság elzárásra változtatta át. A rendőrök a férfit előállították és őrizetbe vették.
2018. január 03.
Tovább a hírre.