Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Az év második felétől olcsóbb lehet a tej
Az év második felétől olcsóbb lehet a tej
Stabilizálódott és növekedésnek indult a hazai tejágazat – mondta a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, aki szerint azonban fontos lenne, hogy az áfacsökkentést már idén az összes fogyasztói folyadéktejre kiterjesszék. A kétéves válság utáni felépülés jegyében telt 2017, mind a tejpiac egészét, mind az egyes piaci szereplők szintjét tekintve. A felvásárlási árak és a tejtermékek átadási árai is növekedésnek indultak, a piaci helyzet stab
2018. január 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Még látható a Fejedelmeink mesés kincsei című tárlat Nyíregyházán
Még látható a Fejedelmeink mesés kincsei című tárlat Nyíregyházán
A nagy érdeklődésre való tekintettettel február 28-ig meghosszabították a Fejedelmeink mesés kincsei című tárlatot Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az augusztus 26-án nyílt tárlaton többek között a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt 16-17. századi erdélyi tallérgyűjtemény is látható. Mint írják, az ország hat városába tervezett vándorkiállítás második állomásán nem csupán a 220 darabos gyű
2018. január 08.
Magyarország
Tovább a hírre.
Fontos bevételtől estek el a társasházak
Fontos bevételtől estek el a társasházak
A társasházak homlokzatán elhelyezett hirdetéseket a városvédők ritkán dicsérik. A bevétel viszont többnyire jól jön a közösségnek. Az esetenként több tíz négyzetméteres óriásplakátok gyakran az épp folyamatban lévő felújítás összegét takarják és finanszírozzák. Egy homlokzatnyi hirdetés éves bevételéből akár a vakolás ára is kijöhet. De az is gyakori, hogy a falat vagy az arra kihelyezett táblát adják bérbe a hirdetőknek a lakók. Január elsejétől azonban csökken a bevétel. Az egy négyzetmétert
2018. január 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Idén is lesz Alapítványi bál a Krúdyban
Idén is lesz Alapítványi bál a Krúdyban
Idén is megrendezik a Krúdy Gyula Gimnázium Alapítványi bálja, a szülői munkaközösség szervezésében. Január 27-én 19 órai kezdettel várnak minden kedves volt, jelenlegi és leendő Krúdys szülőt szeretettel.
2018. január 08.
Magyarország
Tovább a hírre.
Robbanás egy stockholmi metróállomáson
Robbanás egy stockholmi metróállomáson
Robbanás történt vasárnap egy metróállomás bejáratánál Stockholm egyik külvárosában, a detonáció következtében egy ember meghalt, egy másik megsebesült. A hatóságok nem terrorcselekményként kezelik a történteket - közölte a rendőrség. Az egyik sérültet, egy hatvanas éveiben járó férfit súlyos sebesülésekkel szállították kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség szerint a férfi felvett a földről egy tárgyat, amely azonnal felrobbant. A másik sebesültet, egy negyvenes éveiben
2018. január 08.
Tovább a hírre.
Hasznosítják a kidobott karácsonyfákat
Hasznosítják a kidobott karácsonyfákat
Vízkereszt, azaz január 6. után gyorsul fel az ünnepek elmúltával a karácsonyfák leszedése, kidobása. Budapesten a következő egy-másfél hónapban több mint félmillió kiszáradt, tűleveleit hullató fenyő elszállításáról kell gondoskodni – írja a Magyar Nemzet hétfői száma a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. tájékoztatása alapján. A fővárosiak több lehetőség közül is választhatnak: kitehetik a kiszolgált fákat az utcára kihelyezett kukák mellé, vagy a városszerte kijelölt, több mint
2018. január 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Olcsóbb lett a hal
Olcsóbb lett a hal
Az áfacsökkentés hatására akár 15-20 százalékkal is bővülhet a halak értékesítésének forgalma az áruházláncok szerint, a fogyasztók pedig 17-22 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak pontyhoz, harcsához vagy épp lazachoz, mint tavaly – írja hétfői számában a Világgazdaság. A haltermelők nem jelezték, hogy emelnék az átadási árakat, így az áruházláncok azt ígérik, a teljes árelőnyt, amely abból fakad, hogy január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési halak forgalmi adója, átadják a fogya
2018. január 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Bedrogozva ölhetett az Újlak utcai gyilkos
Bedrogozva ölhetett az Újlak utcai gyilkos
Saját lakásában lőtt agyon egy férfit egy feltehetően kábítószer hatása alatt álló fegyveres vasárnap a főváros XVII. kerületében. A 26 éves támadó rálőtt a lakásban lévő nőre is, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A férfi, aki a nyomozás eddigi adatai szerint féltékenységből ölt, később belehalt sérüléseibe. Az Újlak utcában nem ez az első gyilkosság. 2015 júniusában, a mostani helyszíntől mindössze 150 méterre e
2018. január 08.
Tovább a hírre.
Az amerikai elnök megvitatta az észak-koreai és az iráni helyzetet a francia államfővel
Az amerikai elnök megvitatta az észak-koreai és az iráni helyzetet a francia államfővel
Donald Trump amerikai elnök telefonon megvitatta az észak-koreai és az iráni helyzetet Emmanuel Macron francia államfővel. A beszélgetést Donald Trump kezdeményezte, és még szombaton került rá sor, de a Fehér Ház csak vasárnap este adott ki róla közleményt. A Fehér Ház szerint a beszélgetés célja az volt, hogy aláhúzza az Egyesült Államok, Dél-Korea és a nemzetközi közösség elkötelezettségét Észak-Korea atomfegyver-mentességének megteremtésében.
2018. január 08.
Tovább a hírre.
25 határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
25 határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
25 határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton három, vasárnap 22 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.
2018. január 08.
Tovább a hírre.
Emléktáblát avattak Nyíregyháza főrabbija tiszteletére
Emléktáblát avattak Nyíregyháza főrabbija tiszteletére
Születésének 150. évfordulóján emléktáblát avattak Nyíregyháza főrabbija, Bernstein Béla tiszteletére. A zsinagógában elhelyezett emléktáblát vasárnap leplezték le. Az eseményt Somos Péter, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség hitéleti vezetője a 16. zsoltárral nyitott meg, Färber György, a hitközség elnöke vezette le. Felszólalt Jászai Menyhért alpolgármester, Cservenyák Katalin, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnöke és Gulyás Csaba, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára. B
2018. január 08.
Tovább a hírre.
Sydneyben lassan megdől a melegrekord
Sydneyben lassan megdől a melegrekord
Miközben az Egyesült Államokban 100 éve nem tapasztalt sarkividéki hideg tombol, a világ másik végén, Sydnyben lassan megdől a melegrekord. 47,3 fokot mértek Penrithben, egy Sydneytől nyugatra lévő településen. Ilyen hőség utoljára 1939-ben volt, akkor 47,8 fokot mértek Richmondban. A környéken teljes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el, mert másutt már bozóttüzek pusztítanak az országban. Nem csak Sydney-ben van iszonyatos hőség, néhol az aszfalt is megolvadt az utakon.
2018. január 07.
Tovább a hírre.