Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Brutális támadás ért két rendőrt szilveszteréjjel
Brutális támadás ért két rendőrt szilveszteréjjel
Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel, az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte – írta kedden a Die Welt című német napilap. Az egyik rendőrnek betörték az orrát, a földre került társát – egy rendőrnőt – pedig többen körbevették, ütlegelték és rugdosták. A bántalmazásról videófelvételek is megjelentek a közösségi médiában. A két rendőrt kórházba szállították.
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Ellenőrzés a megye közútjain
Ellenőrzés a megye közútjain
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és az alárendeltségében működő helyi rendőrkapitányságok „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést végeztek a megye közútjain december 31-én és az újév első napján. A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrésére, valamint a közúti balesetek megelőzésére irányult. A rendőrök két nap alatt több ezer járművezetőt ellenőriztek, akik közül 17 sofőr bizonyult ittasnak. Az alkoholos befolyásoltság mértékétől függően 11
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Legkésőbb péntekig lehet visszavinni a fel nem használt pirotechnikai eszközöket
Legkésőbb péntekig lehet visszavinni a fel nem használt pirotechnikai eszközöket
Legkésőbb péntekig lehet visszavinni a fel nem használt pirotechnikai eszközöket a vásárlás helyére, ahol a forgalmazó köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni – figyelmeztet a rendőrség. A visszavásárlás részleteiről a forgalmazónak, jól látható helyen tájékoztatni kell a vevőt. Fontos tudni, hogy a petárda birtoklása az év minden szakában szabálysértésnek minősül, ami akár 150 ezer forintos pénzbüntetést vonhat maga után. A szilveszterről megmaradt pirotechnikai
2018. január 03.
Tovább a hírre.
Folytatódik a felsőoktatási dolgozók béremelése
Folytatódik a felsőoktatási dolgozók béremelése
Januártól újabb öt százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók és tanárok garantált illetménye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek arra: a kormány 2015 őszén döntött a felsőoktatásban oktatói, kutatói és tanári munkakörben foglalkoztatottak bérrendezéséről. 2016-ban 15 százalékkal, majd 2017-ben és 2018-ban további 5-5 százalékkal emelkedett a mintegy 14 ezer érintett bére, így 2016 é
2018. január 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A Tüneth együttes műsora
A Tüneth együttes műsora
A Tüneth együttes műsora megzenésített versekből a Magyar Kultúra Napján
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
Csutkai Csaba fotóművész kiállítása
Csutkai Csaba fotóművész kiállítása
Magyar Kultúra Napja – Elszármazottak - Ki innen Ki ide portréfotó kiállítás Kiállító művész: Csutkai Csaba fotóművész
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
VIII. Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep zárókiállítása
VIII. Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep zárókiállítása
VIII. Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep zárókiállítása A Magyar Kultúra Napja programhoz kapcsolódva
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
Értékes Esték
Értékes Esték
Nyíregyháza nemzeti értékeit bemutató programsorozat kereti között ezúttal, a Váci Mihály Kulturális Központ épületét, mint nemzeti értékünket ismerhetik meg.
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
Boldogság c. színházi előadás
Boldogság c. színházi előadás
Boldogság c. színházi előadás édesbús történet a szerelemről
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
A sátán fattya című film megyei bemutatója
A sátán fattya című film megyei bemutatója
A sátán fattya című film megyei bemutatója Zsigmond Dezső filmje Készült: Nagy Zoltán Mihály regénye nyomán
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
Kalap Jakab - Kisvakond bábelőadás
Kalap Jakab - Kisvakond bábelőadás
Kalap Jakab - Kisvakond bábelőadás
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.
Példaképek a sportpályán
Példaképek a sportpályán
Példaképek a futballpályán című rendezvényére várja az érdeklődőket január 5-én a borbányai általános iskola, meghívott vendégeivel.
2018. január 03.
Magyarország
Tovább a hírre.