Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Az ELTE a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény
Az ELTE a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény
A tavalyinál ezerrel több, 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szeptemberben. Az intézmény azt is közölte az MTI-vel, hogy a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban. Az ELTE közleménye szerint csaknem tizenhárom és fél ezren jelölték meg idén első helyen egyetemüket, 2017-hez képest ezerrel többen. A legnépszerűbb szakok között van a programtervező informatikus, a pszichológia, a jogász és a gyógypedagógia, de népszerűek
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Rekordszámú hallgatót vett fel a Miskolci Egyetem
Rekordszámú hallgatót vett fel a Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetemen többéves rekordot döntött a felvettek száma, amely a tavalyihoz képest csaknem két százalékkal emelkedett, és ezzel várhatóan a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglal helyet. A felsőoktatási intézmény közleménye szerint a Miskolci Egyetem karaira 2018-ban 5088-an jelentkeztek, közülük eddig 2316-ot vettek fel. Ez a létszám a megállapított ponthatárok alapján az utóbbi öt évet tekintve az idén a legmagasabb. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint 6600 hallgatót vettek fel a Debreceni Egyetemre
Több mint 6600 hallgatót vettek fel a Debreceni Egyetemre


A Debreceni Egyetemen a tavalyinál többen, 6621-en kezdhetik meg tanulmányaikat ősszel - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese. Bartha Elek elmondta: a tavalyinál csaknem 4 százalékkal több hallgató felvételizett sikeresen az egyetemre az általános eljárás során, közülük 5412-en állami ösztöndíjas, 1209-en pedig önköltséges formában tanulhatnak szeptembertől. A legtöbb elsőévest az intézmény gazdaságtudományi, bölcsészettudományi, természettudományi és technológiai, valamint g
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Virágot lopott, hogy alkoholhoz jusson
Virágot lopott, hogy alkoholhoz jusson
Soron kívül bíróság elé állított a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy szabolcsi településen közmunkásként dolgozó férfit, aki a temetőben több sírról is virágot lopott azért, hogy azt eladva italhoz juthasson. A férfi összesen kilenc sírról tulajdonított el virágokat, ami 9 rendbeli lopás vétségének minősül. Szerencsére a virágok nagy része épségben megúszta a lopást, így azokat vissza lehetett ültetni eredeti helyükre, a sírokra. A bűncselekmények elkövetését elismerő, megbánó magata
2018. július 26.
Tovább a hírre.
Polgármestert választanak Tiszavasváriban
Polgármestert választanak Tiszavasváriban
Polgármestert választanak szeptember 16-án Tiszavasváriban. A város első emberének újraválasztását az tette szükségessé, hogy a jelenlegi városvezető, a jobbikos Fülöp Erik az április 8-ai választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, így összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesterségéről. A szabolcs-szatmár-bereg megyei városban még csak a jövő héten indul el a jelöltséghez szükséges aláírás gyűjtése, de a kormánypárt már bemutatta a sajtó képviselőinek polgármesterjelöl
2018. július 26.
Tovább a hírre.
Nyíregyházán is megünneplik az anyatejes táplálás világnapját
Nyíregyházán is megünneplik az anyatejes táplálás világnapját
Augusztus 1-je az anyatejes táplálás világnapja. Ebből az alkalomból a nyíregyházi Kossuth térre várnak minden érdeklődőt 9-12 óra között a Koraszülöttjeinkért és Újszülöttjeinkért Alapítvány szervezői. A délelőtt folyamán előadás, kutyabemutató, játékfoglalkozás, tanácsadás várja a vendégeket.(szabolcsihir)
2018. július 26.
Tovább a hírre.
Külföldiek fizetik a magyar útdíj csaknem felét
Külföldiek fizetik a magyar útdíj csaknem felét
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Bartal Tamás kiemelte, hogy az idén is folytatódott az útdíjbevételek növekedése, ennek oka döntően a díjköteles utak forgalmának erősödése, ami összefüggésben áll a magyar gazdaság telje
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jó felzárkózási pályán van Magyarország
Jó felzárkózási pályán van Magyarország
Jó felzárkózási pályán van Magyarország - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén csütörtökön Tusnádfürdőn. A legjobb versenyképességi indikátor ugyanakkor, ha az emberek azt mondhatják, jobban élnek - mutatott rá a miniszter, kiemelve: az elmúlt években, amit meg tudott tenni az állam e téren, az a sérülékenység és a kockázat csökkentése volt. Palkovics László innová
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tovább erősödhetnek a családok
Tovább erősödhetnek a családok
Jövőre, a nemrég elfogadott 2019-es költségvetésnek köszönhetően tovább erősödhetnek a magyar családok - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, hogy a magyar családokat a gyermek fogantatásától a foglalkoztatásáig segíti a bővülő családtámogatási rendszer. Az államtitkár kiemelte, hogy jövőre a családok támogatására több mint 2000 milliárd forintot fordítanak, de ennél is magasabb az az összeg, amit az elmúlt években családi adókedve
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Csökkent a természetes fogyás az első öt hónapban
Csökkent a természetes fogyás az első öt hónapban
Kevesebben születtek, ugyanakkor kevesebben is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, így csökkent a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlemény szerint január és május között 35 542 gyermek született, ami 1063-al elmaradt az előző év azonos időszakától. Az első öt hónapban 57 406-an haltak meg, ami 2542-vel kevesebb, mint a 2017 januárja és májusa között eltelt időben. A születések számának csökkenése kisebb mértékű volt, mint a
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A külföldre utazónak ajánlott regisztrálni a konzuli szolgálat honlapján
A külföldre utazónak ajánlott regisztrálni a konzuli szolgálat honlapján
Mindenkinek, aki Görögországba vagy bármely más külföldi országba utazik érdemes regisztrálnia magát a konzuli szolgálat honlapján – közölte a Külgazdasági és Külügyi Minisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Menczer Tamás azt kérte, hogy mindenki pontosan adja meg külföldi tartózkodási helyét a konzuliszogalat.kormany.hu honlapon, mert, ha baj történik, gyorsan el tudják érni. A honlapon tájékozódni lehet az egyes országokról, a veszélyes vagy
2018. július 26.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jól szerepelt a Nyírség a strandfoci bajnokságban
Jól szerepelt a Nyírség a strandfoci bajnokságban


Balatonlellén az országos strandlabdarúgó bajnokság első hétvégéje után a Nyírség NSC a tabella első helyéről várja a jövő heti folytatást. A nyíregyházi lányok az első mérkőzésen a Metis csapata ellen 4-4es döntetlen után büntető párbajban maradtak alul. A második meccsen a Csömör ellen 5-2-re győztek. Másnap két mérkőzést játszottak, a Pécs U19-es csapatát 7-1-re, a Kelen SC-t 2-0-ra győzte le a Nyírség. Legközelebb a Nagykanizsa, a Pécs és a Békéscsaba lesz az ellenfél.
2018. július 26.
Tovább a hírre.