Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Emelkedett a fizikai dolgozók órabére egy felmérés szerint
Emelkedett a fizikai dolgozók órabére egy felmérés szerint
Idén a második negyedévben 13 százalékkal magasabb, 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, mint az előző év azonos időszakában - derült ki egy elemzésből. A közlemény szerint a fizikai dolgozók körében a szakmunkások 1041 forintos, míg a betanított munkások 967 forintos átlagos órabérre számíthattak. Megjegyezték azonban, hogy régiónként jelentősen eltérhetnek a számok.
2018. július 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tizenkilenc határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Tizenkilenc határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
Tizenkilenc határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken és vasárnap kilenc-kilenc, szombaton egy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.
2018. július 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Már bármely okostelefonnal vásárolható vonatjegy
Már bármely okostelefonnal vásárolható vonatjegy
Már minden Android és iOS operációs rendszerrel működő okostelefonra letölthetővé vált a jegyvásárlási funkcióval bővített Vonatinfó alkalmazás. A MÁV-START online jegyértékesítési rendszerét tartalmazó frissített verziót kedd óta tölthetik le az Apple készüléket használók, az androidosok pedig július közepe óta vehetik igénybe korlátlanul. A jegyeket is mobiltelefonon lehet bemutatni, akár offline, azaz internetelérés nélkül is. A bankkártyás fizetés a SimplePay online fizetési rendszerében tör
2018. július 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Anyatejes világnap a kórházban
Anyatejes világnap a kórházban
Az anyatejes világnap alkalmából augusztus 1-jén, szerdán 10.00 órától a Jósa András Oktatókórház Szülészet-Nőgyógyászati Tömb földszintjén, csoportos látogatásokat indítanak a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályon. Várják szeretettel a kismamákat, anyukákat, vagy leendő kismamákat illetve apukákat, és persze minden érdeklődőt.
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Életbe léptetik a vörös kódot
Életbe léptetik a vörös kódot
A rendkívüli hőség miatt vasárnap déltől országosan életbe léptetik a vörös kódot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kormány honlapján, szombaton. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra már csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Az Emmi közleményében felhívta a figyelmet, hogy az érintett intézmények a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrend alapján járjanak el. A kormány honlapján közzétett protokoll szerint "vörös kód&qu
2018. július 28.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megyénkben 10 forintért vihetik a szilva kilóját
Megyénkben 10 forintért vihetik a szilva kilóját
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében magunk szedhetjük le a szilvát, és mindössze 10 forintot kell fizetni egy kilóért. – olvasható a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon. Múlt héten hirdetett szedd magad akciót a Facebookon Szarka Zoltán: 10 forintért lehet hazavinni a szilva kilóját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisarról. A bejegyzés alatt a legtöbben hitetlenkednek, sokan azt írják, el van írva az ár. A tulajdonos nem győzi hangsúlyozni, hogy nincs elírva, valóban 10 forint/kg áron lehet leszedni az
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Ügyfélfogadási szünet a Fehérgyarmati Kormányablakban
Ügyfélfogadási szünet a Fehérgyarmati Kormányablakban
A Fehérgyarmati Járási Hivatal Kormányablak Osztályán, a Kiss Ernő utca 2. szám alatt augusztus 1-jén, szerdán az ügyfélfogadás – karbantartás miatt – szünetel. (kormanyhivatal.hu)
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Szünetel az ügyfélfogadás a Nagyhalászi Kormányablakban
Szünetel az ügyfélfogadás a Nagyhalászi Kormányablakban
Az Ibrányi Járási Hivatal Nagyhalászi Kormányablakában, az Arany János u. 9. szám alatt július 31-én, kedden az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel. (kormanyhivatal.hu)
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Hamarosan megnyitja kapuit a megújult Szabadtéri Színpad
Hamarosan megnyitja kapuit a megújult Szabadtéri Színpad
Műszakilag szinte teljesen elkészült, az utolsó simítások is megtörténtek, így már tényleg csak a birtokbavételre vár a megújult Szabadtéri Színpad. A létesítmény augusztus 18-án Szente Vajk rendezésében, a Meseautó című zenés vígjátékkal nyitja meg kapuit.
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Letették a Mátészalkai Járási Hivatal épületének alapkövét
Letették a Mátészalkai Járási Hivatal épületének alapkövét
A hét elején tették le a Mátészalkai Járási hivatal új épületének alapkövét. Az alapkövet és az időkapszulát Dr. Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár, Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja, Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, és Dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere helyezte el. Román István kormánymegbízott kiemelte, hogy az alapkőletétel a helyi közösség és az állam összefogásának eredményeképpen valósulhatott meg. Továbbá elmondta, hogy
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Guruló Kormányablak állt szolgálatba a megyében
Guruló Kormányablak állt szolgálatba a megyében
Az első ügyfelet Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár szolgálta ki abban a Mobil Kormányablak buszban, melyet a napokban adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal épülete előtt. Az átadón felszólalt dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja, és Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár. A megyénkben átadott jármű a hetedik a sorban, mely az országot járv
2018. július 28.
Tovább a hírre.
Hőségre és felhőszakadásra is figyelmeztetnek
Hőségre és felhőszakadásra is figyelmeztetnek
Országszerte hőségre és felhőszakadásra is figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: szórványosan várhatók zivatarok az országban. Hőség veszélye miatt a többi között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére is adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
2018. július 28.
Tovább a hírre.