Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Családi tekézésre jelentkezhetnek az érdeklődők
Családi tekézésre jelentkezhetnek az érdeklődők
December 2-án befejeződnek a "Mozdulj Nyíregyháza!" 2018. év második félévi programjai. Akinek kedve és ideje engedi, december 9-én, vasárnap látogasson ki családjával a Városi Stadionba, és a „Családi teke” elnevezésű program keretében töltsön egy vidám délelőttöt a tekecsarnokban. A programra előzetesen, telefonon (06-30/378-2894) kell jelentkezni december 7-e, péntek délután 16 óráig.
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Szolnokra megy a NYIKSE
Szolnokra megy a NYIKSE
Nagy menetelésben van a Sunshine NYIKSE. Az NBII-es férfi kosarasok a múlt héten két meccset játszottak, a héten pedig újra pályára lépnek, ezúttal vasárnap 16 órától a Szolnoki Olaj KK II. vendégei lesznek a mieink. A NYIKSE a harmadik, a Szolnok pedig a negyedik jelenleg a tabellán, így várhatóan színvonalas összecsapásra kerül sor a Szolnoki Városi Sportcsarnokban. Kovács Tibor a Sunshine NYIKSE vezetőedzője nehéz meccsre számít.
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Ismét közlekedik a fényvillamos
Ismét közlekedik a fényvillamos
Immár tizedik alkalommal szállít utasokat a budapesti karácsonyváró időszak fénypontja, a LED-füzérrel díszített villamos. A Fényvillamos a Duna-parton csilingelve a rajta utazóknak és a gyalogosoknak is felejthetetlen élményt nyújt, és advent kezdetétől január 6-ig szállítja az utasokat. A 3500 méternyi fényfüzérrel, összesen 39 200 darab fehér és kék színű LED-égővel megvilágított jármű december 24. és december 31. kivételével naponta 16 órától 21 óra 30 percig közlekedik. A különleges járművö
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Júliusban kezdődik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérfejlesztése
Júliusban kezdődik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérfejlesztése
Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők béremelése - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere péntek reggel az M1 aktuális csatornán. A miniszter elmondta, az összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik az említettek bére. A miniszter elmondta azt is, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az egés
2018. november 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Számos újdonsággal egészül ki az adventi forgatag
Számos újdonsággal egészül ki az adventi forgatag
A Nyíregyháza belvárosában járók már szembesülhettek azzal, hogy az elmúlt évekhez képest is számos újdonság lesz az Adventi forgatagban. Újragondolták a faházak elhelyezését, a színpad is a városháza előtt kapott helyet. Az ünnepi fényekből is sokkal több van és még azoknak is ezer variációja díszíti majd a megyeszékhely belvárosát. Kitelepülnek a kávézók, és minden korosztálynak kínálnak meglepetést, de talán a legnagyobb durranás a Star Flyer elnevezésű körhinta, melynek köszönhetően madártáv
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Szombaton is péntek lesz a MÁV-nál
Szombaton is péntek lesz a MÁV-nál
Az áthelyezett munkanapok miatt két szombaton is változik a vonatok közlekedési rendje. November 30-án és december 14-én, pénteken a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, december elsején és 15-én pedig a pénteki menetrend érvényes – írta közleményében a MÁV.
2018. november 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Munkahelyteremtésre közel 300 millió forintot nyertek a megyei kis- és középvállalkozások
Munkahelyteremtésre közel 300 millió forintot nyertek a megyei kis- és középvállalkozások
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 9 munkáltató nyert közel 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Pénzügyminisztérium munkahelyteremtő beruházásokat segítő pályázatán. A fejlesztések 136 új munkahely létrehozását teszik lehetővé és további 380 ember foglalkoztatását garantálják a következő két esztendőben, így összességében 516 fő munkahelye válhat biztosítottá. A támogatottak több, mint 60 százaléka a megyeszékhelyen és környékén kívánja megvalósítani beruházását, mely tevékenységüke
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Ne égess! – pályázat gyerekeknek
Ne égess! – pályázat gyerekeknek
A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma immár tizenkettedik alkalommal hirdet rajz- és irodalmi pályázatot általános iskolás tanulók számára Ne égess! címmel. Az alkotásokat a múzeum január 25-ig várja. Az idei mottó: „Az én tűzoltó múzeumom.” A rajzpályázatot most is két korcsoportban, alsó- és felső tagozatos diákoknak írták ki. Olyan alkotásokat várnak a szervezők, amelyek azt ábrázolják, mi fontos a gyerekek számára a múzeum gyűjteményéből, és ha rajtuk múlna, hogyan alakítanák ki, rendeznék b
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Dr. Simon Béláné életműdíjat kapott
Dr. Simon Béláné életműdíjat kapott
November 27-én, a tizenkettedik Digitális Esélyegyenlőség Konferencián, ünnepélyes keretek között került sor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2018. évi díjainak átadására. Az ünnepségen többekkel együtt dr. Simon Béláné, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója életműdíjat vehetett át. Tehetséggondozási tevékenysége példamutató és a robotika területén úttörő jelentőségű. Az általa vezetett Magyar Ifjúsági Robot Kupa a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság fő támogatásával h
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett az év legjobb turisztikai helyszíne
Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett az év legjobb turisztikai helyszíne
Az idén negyedszer, Hajdúszoboszló lett az Év turisztikai települése, a Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel négycsillag superior az Év Szállása, a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő pedig az Év turisztikai attrakciója lett a Szallas.hu portál versenyén. Az elismerések végső sorrendje több mint 190 ezer szavazat, 900 ezer vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján állt össze. Az Év Turisztikai Attrakciója, az Aquarius Élmény- és Parkfürdő a Széchenyi Terv turizm
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Kaliforniában a tűzvész után áradások és földcsuszamlások miatt rendeltek el kimenekítést
Kaliforniában a tűzvész után áradások és földcsuszamlások miatt rendeltek el kimenekítést
Kaliforniában a tűzvész után csütörtökön áradások és földcsuszamlások miatt rendelték el a helybeliek kimenekítését, zuhog az eső az állam északi és déli részén egyaránt. A porig égett északi Paradise városkát térdig érő víz öntötte el, a környező vidékeken a heves esőzések miatt bokáig-térdig ér az áradat, a tűzvészben elpusztult sok települést földcsuszamlások és kisebb sárlavinák borították be. Több országutat le kellett zárni a hömpölygő áradat miatt. Megállíthatatlanul esik Kalifornia déli
2018. november 30.
Tovább a hírre.
Télen duplájára emelkedik a lakástüzek száma
Télen duplájára emelkedik a lakástüzek száma
Télen duplájára emelkedik a lakástüzek száma - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), advent első vasárnapja előtt külön felhívva a figyelmet az adventi koszorúk által okozott tüzekre. Évente átlagosan 6-7 ezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, pedig ezek a tűzesetek könnyen megelőzhetőek lennének. Naponta országszerte átlagosan tizenöt lakástűzhöz kell kivonulniuk. Ez a szám télen a duplájára emelkedik, ilyenkor naponta akár harminc lakás
2018. november 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.