Átadták a nyíregyháziak által jól ismert, felújított zöld irodaházat

2019. február 08.

A miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Tuzson Bence csütörtökön Nyíregyházán járt, az Épületenergetikai fejlesztések a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatalnál című projekt átadási ünnepségének kapcsán. Négy nyíregyházi, valamint egy-egy nagyhalászi, rakamazi és záhonyi épületnek az energetikai korszerűsítését valósították meg. A beruházással megváltozott a dolgozók munkakörnyezete, az ügyfelek 21. századi körülmények között intézhetik az ügyeiket, miközben változott, s

Átadták a nyíregyháziak által jól ismert, felújított zöld irodaházat
A miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Tuzson Bence csütörtökön Nyíregyházán járt, az Épületenergetikai fejlesztések a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatalnál című projekt átadási ünnepségének kapcsán. Négy nyíregyházi, valamint egy-egy nagyhalászi, rakamazi és záhonyi épületnek az energetikai korszerűsítését valósították meg. A beruházással megváltozott a dolgozók munkakörnyezete, az ügyfelek 21. századi körülmények között intézhetik az ügyeiket, miközben változott, szépült a városkép, a települési környezet is. Az elmúlt hat évben mintegy 40 régi épületet újítottak fel Nyíregyházán különféle pályázati forrásokból. A beruházások közül kiemelték a megyeháza egyik épületének, illetve a város főterén álló "zöld irodaháznak" a felújítását. Utóbbiban kapott helyet a kormányhivatal két legnagyobb főosztálya, a foglalkoztatási, illetve az agrár és vidékfejlesztési szervezet.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek