Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Dombrádon járt a „Házhoz megyünk!” program
Dombrádon járt a „Házhoz megyünk!” program
Dombrád Város Önkormányzata az Új lehetőség, biztosabb jövő” című projekt keretében munkabörzét rendezett 2018. december 3-án. A rendezvénynek a helyi Művelődési Ház és Könyvtár szolgált helyszínéül, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai is képviseltették magukat a „Házhoz megyünk!” elnevezésű bűnmegelőzési programmal. Az állampolgárok a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett az áldozatvédelemről, valamint a határvadász- képzésről kaph
2018. december 04.
Tovább a hírre.
Párbeszéd Európa Jövőjéért
Párbeszéd Európa Jövőjéért
Párbeszéd Európa Jövőjéért - ezzel a címmel szervez programsorozatot Nyíregyházán az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ. A december ötödikei egész napos rendezvényen dr. Zupkó Gábor képviseletvezető találkozik a megye, a város és az Egyetem vezetőivel, illetve előadást tart és párbeszédet folytat a Vasvári Pál Gimnázium diákjaival valamint a Nyíregyházi Egyetem hallgatóival. Számos kihívással néz szembe az EU: migrációs válság, munkaerőhián
2018. december 04.
Tovább a hírre.
Idén is kapnak ajándékot a nyugdíjasok
Idén is kapnak ajándékot a nyugdíjasok
A tavalyi évhez hasonlóan idén is ajándékcsomagot kapnak a karácsonyi ünnepek előtt a 65 éven felüli nyíregyházi nyugdíjasok, mely csokoládét, szaloncukrot, teát, kávét, és egyéb finomságokat tartalmaz. A 2500 forint értékű meglepetést, idén hatodik alkalommal küldi a helyhatóság az érintetteknek. A pakkokat a Magyar Posta november 30 és december 22 között viszi házhoz. Aki viszont ez idő alatt nem tartózkodott otthon, az értesítővel a Polgármesteri Hivatalban veheti át december 20-21-én, 27-28-
2018. december 04.
Tovább a hírre.
Kisdoboznyi szeretet
Kisdoboznyi szeretet

Az idén is meghirdeti a Jósa András múzeum, a „Kis doboznyiszeretet” akcióját, melyet tavaly indított el a kulturális intézmény. Ebben az évben december 20-ig várják az ajándékokat a Múzeumba, keddtől vasárnapig 9-17 óra között. A felajánlásokat a Jósa András Múzeum múzeumi belépőjeggyel köszöni meg, melyet 2019 január 31-ig lehet felhasználni. Az összegyűlt dobozokat december 20-án adják át a rászorulóknak és a civil szervezeteknek. A szervezők azt remélik, hogy az akció még a tavalyinál i
2018. december 04.
Tovább a hírre.
Adományoztak a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai
Adományoztak a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság személyi állománya is csatlakozott a Város Önkormányzata által meghirdetett „Advent Vásárosnaményban” programsorozathoz, amelynek keretén belül idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Vásárosnaményi tagkórházának Gyerekosztálya részére szerveztek adománygyűjtést. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság dolgozói összefogtak a nemes cél érdekében és az összegyűjtött pénzösszegből két televíziót vásároltak a kis betegeknek. Az adományt de
2018. december 04.
Tovább a hírre.
Kevesebbet költ idén a lakosság karácsonyi ajándékokra
Kevesebbet költ idén a lakosság karácsonyi ajándékokra

Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra derült ki egy friss felmérésből. A kutatás szerint 2018-ban átlagosan 29 500 forintot szánnak a válaszadók a karácsonyi ajándékokra, szemben a tavalyi 31 900 forintos költéssel. Az ajándékok beszerzésének elsődleges helyszínei továbbra is a plázák, ezt követik a hiper- és szupermarketet, valamint a - jellemzően magyar - webshopok. A tervezett ajándékok között továbbra is a ruhák és szépségápolási termékek vezetnek, szinté
2018. december 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ételt osztanak az adventi vasárnapokon
Ételt osztanak az adventi vasárnapokon

Az adventi vasárnapokon önkormányzati forrásból több helyszínen is ételt osztanak Nyíregyházán. Helyszínenként 250 adag étellel várják a rászorulókat.
December 9-én a Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete az Érkerti Rendőrös előtti területen 11.00 órától, valamint a Stadion utcán a Micimackó Bölcsőde előtti parkolóban 12.30-tól töltött káposztával várja a rászorulókat.
December 16-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gasztronómiai Egyesület a Körte u. 41/a udvarán 11
2018. december 04.
Magyarország
Tovább a hírre.
Már érkeznek a fenyők az árusítóhelyekre
Már érkeznek a fenyők az árusítóhelyekre
December első napjaiban érkeznek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek jelentős részét november végén kezdték el kivágni - közölte a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) elnöke. Biza Klára elmondta, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet
2018. december 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kiállítás nyílik Mátyás királyról a Kisvárdai Járásbíróságon
Kiállítás nyílik Mátyás királyról a Kisvárdai Járásbíróságon
Mátyás király személye ihlette grafikákból álló tárlat nyílik a Kisvárdai Járásbíróságon december 6-án a Nyitott Bíróság program keretében. A kiállításon Szeifried Zoltán festő-grafikus alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, Mátyás király királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából. A rendezvényt Szeregnyi László népművelő nyitja meg, valamint köszöntő beszédet mond Kapinné dr. Farkas Gyöngyi, a Kisvárdai Járásbíróság elnöke és Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere. A szervezők m
2018. december 03.
Tovább a hírre.
Több száz gépjárművezetőt és kerékpárost ellenőriztek Tiszavasváriban
Több száz gépjárművezetőt és kerékpárost ellenőriztek Tiszavasváriban
Demonstratív közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai az illetékességi területükön lévő főbb közlekedési útvonalakon november 30-án. Az ellenőrzés elsődleges célja a közúti balesetek számának csökkentése, az ittas járművezetők és a dinamikus szabálysértők forgalomból való kiszűrése volt. A demonstratív rendőri jelenét ideje alatt az egyenruhások két járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, akik a kijelölt gyalogos átkelőhelyen nem adtak
2018. december 03.
Tovább a hírre.
Újabb hét év napfény
Újabb hét év napfény
Nyíregyháza legrégebbi kereskedelmi rádiója további 7 évre kapott műsorszolgáltatási jogosultságot Nyíregyházán a 99,4 MHz-en a Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság döntése értelmében– jelentette be sajtótájékoztató keretében a Sunshine Rádió Kft. tulajdonos-ügyvezetője hétfőn. Balogh Béla elmondta, hogy a mostani döntés történelmi jelentőségű abból a szempontból, hogy a 99,4 Sunshine FM az egyedüli olyan kereskedelmi rádió a megyeszékhelyen, amelynek tulajdonosi köre és irányítása is helyi, ez
2018. december 03.
Tovább a hírre.
Csökken az üzemanyagok ára
Csökken az üzemanyagok ára


A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 351 forint, a gázolajé 393 forint lesz. Az árak legutóbb pénteken változtak, a benzin átlagára 3 forinttal 353 forintra, a gázolaj átlagára pedig 6 forinttal 399 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
2018. december 03.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.