Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Rendőrmikulások ajándékoztak megyénkben
Rendőrmikulások ajándékoztak megyénkben
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a megyei Baleset-megelőzési Bizottság, valamint a helyi rendőrkapitányságok munkatársai idén ismét mikulás-akcióval hívták fel a figyelmet a szabályos közlekedésre, a kijelölt gyalogosátkelőhelyek kellő körültekintéssel történő használatára és megközelítésére, valamint a megváltozott időjárási- és látási körülmények között a láthatóságra. A „rendőrmikulások” december 6-án elsősorban az iskolák és óvodák környékén, valamint a megye városainak
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer
Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer
Az országos jégkármérséklő-rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a gazdálkodók az idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és majdnem 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A rendszer több milliárd forint kárt előzött meg a mezőgazdaságban – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Győrffy Balázs elmondta, hogy a kamara által működtetett hálózat 986 talajgenerátora a védekezési szezonban átlagosan egyenként 87-szer l
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Adventi vásárosok a NAV célkeresztjében
Adventi vásárosok a NAV célkeresztjében
Karácsony közeledtével alaposan megélénkül a forgalom a boltokban, az üzletközpontokban és a vásárokon, a vevők ilyenkor az ajándéknak is megfelelő árucikkek mellett leginkább az ünnep kellékeit keresik. A különféle kereskedelmi helyszíneken a NAV munkatársai is megjelennek az esztendő utolsó hetei­ben, igaz, nem vásárlási céllal – tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferensétől. Magyar Norbert elmondta: elsősorban azt vizsgálják meg, hogy az érintett
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Négymilliárdos fejlesztés megyénkben
Négymilliárdos fejlesztés megyénkben
Rendkívüli helyszínen, Tarpán tartotta soron következő ülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei önkormányzat. A napirendek tárgyalása azonban nem volt rendkívüli, az viszont igen, hogy újabb négy milliárd forintot fordíthat a helyhatóság turisztikai fejlesztésre, a megyei fejlesztési ügynökséggel karöltve. Ebből az összegből több mint tíz középkori műemlék templom újulhat meg több mint egy milliárd forint értékben. Lesz Nyírbátorban egy Történelmi sétány fejlesztés, és vannak olyan beruházások, me
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét
Háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint háborús helyzettel fenyeget az amerikai-orosz ellentét, a NATO lépni fog Oroszország ellen, mert az megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, emiatt pedig egyre bizonytalanabb helyzet alakul ki Európában. A szakértő az M1 aktuális csatornán beszélt arról, hogy úgy látszik, hogy Oroszország harminc év után felmondja a Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov által
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
2020-ra valamennyi gyermekintézmény megújul Nyíregyházán
2020-ra valamennyi gyermekintézmény megújul Nyíregyházán
Egyre nő azon gyermekintézmények száma Nyíregyházán, melyek 21. századi körülmények között fogadják a bölcsődés-, és óvodás korosztályt. A napokban hat gyermekintézményben fejeződött be a fejlesztés Nyíregyházán annak a programnak a részeként, mely a családbarát, munkába állást segíti elő. Az intézmények energetikai korszerűsítésére és felújítására a megyeszékhely önkormányzata 700 millió forintot fordított pályázati forrásból. Az ünnepélyes intézményátadáson dr. Kovács Ferenc polgármester arról
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók
Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók
Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díszvetítést megtekintette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is. A film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. A restauráláshoz a Nemzeti Kulturális Alap négymi
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Továbbjutott a Nyíregyháza
Továbbjutott a Nyíregyháza
A Békéscsaba és a Nyíregyháza is nyolcaddöntőbe jutott szerdán a női röplabda CEV Kupában. A csabaiak 3-1-es idegenbeli vereségét követően 3-0-ra legyőzték az ukrán Himik Juzsnyij csapatát, így aranyszett döntött, amelyben ismét a magyar bajnok bizonyult jobbnak. A Fatum pedig már vendégként is győzött, s a csapat számára hazai pályán sem okozott gondot a svájci Düdingen felülmúlása, így a gárda 3-0-ás győzelemmel könnyedén lépett a 16 közé. A nyíregyházi csapat a BL-selejtezőből kiesett franci
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Megváltoztatja a keleti régiókban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program
Megváltoztatja a keleti régiókban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program
Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szerdán. Palkovics László Debrecen északnyugati gazdasági övezetének ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, tám
2018. december 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe
Balesetet szenvedett az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe

Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből. A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Álla
2018. december 06.
Tovább a hírre.
Körözött férfit fogtak el Nyíregyházán
Körözött férfit fogtak el Nyíregyházán
Két és fél év bujkálás után fogták el december 4-én, kedden a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai egy 53 éves nyíregyházi lakost. Ellene a Nyíregyházi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel a jogerősen kiszabott börtönbüntetését nem kezdte meg. A testi sértés, valamint a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűncselekmények elkövetése miatt elítélt férfit nyíregyházi otthonában fogták el a rendőrök. Mint kiderült, a körözött férfi évek óta rejtőz
2018. december 05.
Tovább a hírre.
November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot
November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is. A szerdai döntés értelmében a Rally Hungary-t november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület. A 2019-es ERC-soroza
2018. december 05.
Tovább a hírre.