Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

További jelentős béremelésekre kerül sor az egészségügyben
További jelentős béremelésekre kerül sor az egészségügyben

Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Kásler Miklós elmondta, a kormány folytatja a 2016-ban megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét. A béremelés az elkövetkező négy évben a 2018. é
2018. december 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megyei településeket díjazott a Belügyminisztérium
Megyei településeket díjazott a Belügyminisztérium
Megyénk 13 településének közfoglalkoztatási programját díjazta nemrégiben a Belügyminisztérium, így további 130 millió forintot fordíthatnak az önkormányzatok foglalkoztatásra. Román István kormánymegbízott felterjesztése alapján Pintér Sándor belügyminiszter Start Plusz díjjal, és településenként 10 millió forinttal jutalmazta Nyírjákót, Csengert, Kölcsét, Nyírtasst, Tiszabercelt, Tiszavidet, Ramocsaházát, Gyulaházát, Nyírparasznyát, Kállósemjént, Nyírbogátot, Tiszadobot és Tiszabezdédet. A tel
2018. december 07.
Tovább a hírre.
A sörpiac forgalma a tavalyihoz hasonló lesz 2018-ban is
A sörpiac forgalma a tavalyihoz hasonló lesz 2018-ban is
Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége. A közleményben Kántor Sándor, a szövetség igazgatója elmondta: 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, és az előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonlóan, vagy néhány százalékkal afelett alakul majd a forgalom az idén. A hazai, 120 millió korsó feletti éves mennyiség túlnyomó
2018. december 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fitt Karácsony Béres Alexandrával
Fitt Karácsony Béres Alexandrával
Karácsony előtt sem kell mozgás nélkül maradnia azoknak, akik a Mozdulj Nyíregyháza! keretében, hétről hétre és napról napra tornáztak. Ezúttal Béres Alexandra mozgatja meg a városlakókat, december 16-án, a Continetal Arénában. Az egész délelőtt tartó programon minden korosztály megtalálja a neki legmegfelelőbb mozgásformát. A Fitnneszkirálynő gondolt az idősebbekre is egy senior tornával, majd egy intenzív aerobikkal tornáztatja meg a nyíregyházi lakosokat. A rendezvény ingyenes, de nyíregyházi
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Az első középdöntővel folytatódik a tehetségkutató
Az első középdöntővel folytatódik a tehetségkutató
Az első középdöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban. Szóló és páros tánc kategóriában a többi tehetség között Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik Nagyecsed és Dombrád képviseletében áll színpadra.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
A lovashegyi szőlőben bújt el a szökött rab
A lovashegyi szőlőben bújt el a szökött rab
Szökéssel vádolja a Mátészalkai Járási Ügyészség azt az ópályi férfit, aki a reintegrációs őrizete alatt a lábáról levágta a nyomkövetőt, majd a falu határában, a lovashegyi szőlő egyik hétvégi házában elrejtőzött. A vádirat szerint a vádlottat korábban lopásokért ítélték 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, amit meg is kezdett letölteni. Jó magaviselete miatt a bíróság reintegrációs őrizetbe helyezte 2018 januárjában, ami november 16-ig tartott volna. Ezen időszak alatt a vádlott Ópályiban a családjá
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Balfácánt vacsorára
Balfácánt vacsorára
Minden idők egyik legsikeresebb vígjátéka érkezik ebben az évadban a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára, Göttinger Pál rendezésében. A hétvégén, december 8-án, szombaton 19 órától, ugyanis debütál a Balfácánt vacsorára című produkció.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Nem volt elég a kölcsön
Nem volt elég a kölcsön
A Kisvárdai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 38 éves rétközberencsi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi közös italozás után pénzt kért kölcsön ivócimborájától, annak otthonában még a nyáron. A sértett átadta a kért pénzösszeget, a maradékot pedig az asztalra tette, amit a gyanúsított szintén eltett és együtt távoztak a házból. A sértett csak később vette észre, hogy ismerőse meglopta, akkor értesítette a rendőrséget. A fé
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Több balesethez riasztották tegnap megyénk tűzoltóit
Több balesethez riasztották tegnap megyénk tűzoltóit
Melléképület és a benne tárolt berendezési tárgyak égtek Piricsén a Ságvári utcában csütörtökön. A tűzesethez a nyírbátori hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy gyorssugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet.
Árokba hajtott és az oldalára borult egy személygépkocsi Nyíregyházán a Sirály utcában csütörtökön. A kocsiban egy ember utazott, a jármű áramtalanítását követően a nyíregyházi hivatásos tűzoltók emelték ki.
Ököritófülpös és Porcsalma között egy kisbusz és egy s
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Újra győzött a NYIKSE
Újra győzött a NYIKSE
A héten újra kiváló meccset játszott a NYIKSE, 87-73-ra legyőzte a DEAC csapatát. Nagyon lendületesen kezdtek a fiúk az örök rivális DEAC II. ellen, akik, ugyanolyan eredményesen szerepeltek eddig, mint a NYIKSE. A meccs vége előtt 5 perccel már szinte csak a fiatalok játszottak, így a közel 30 pontos előnyből mindössze 15 pont maradt, de látszott, hogy a fiatalok egyre jobban felvettek a ritmust.
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Modern tornaszobát kapott a Váci Mihály iskola
Modern tornaszobát kapott a Váci Mihály iskola
Új, modern tornaszobában mozoghatnak a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Váci Mihály Tagintézményének tanulói. A Nyíregyházi Tankerületi Központ saját költségvetéséből hozta létre az új teret, ahol nem csupán a diákok mozoghatnak, hanem a közösségi,- és tömegsport eseményeken részt vevő helyiek is. A korábbi, kisebb tornaszobát a szomszédos tanterem falának elbontásával megnagyobbították. A gyerekek így már nagyobb területen mozoghatnak a mindennapos testnevelés órák keretein belül. K
2018. december 07.
Tovább a hírre.
Ma megválasztják Merkel utódját
Ma megválasztják Merkel utódját
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hamburgi kongresszusán ma megválasztják a pártot több mint 18 éve vezető Angela Merkel utódát. Angela Merkelt 2000. április 10-én választották meg először elnöknek. Azóta nyolcszor erősítették meg a pozícióban, ellenjelölt nem volt. Az idén október 29-én bejelentette, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget, és legkésőbb a törvényhozási ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. A posztra ketten esélyesek. A verseny a távozó elnök bizalmasai
2018. december 07.
Tovább a hírre.