Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Éjfél körül várható előzetes eredmény a választásokon
Éjfél körül várható előzetes eredmény a választásokon
Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke. Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a végleges eredményt azonban csak jövő szombatra várják, mert addig meg kell érkeznie a külképviseleteken leadott szavazatoknak is, legkésőbb szerdáig. Az innen beérkezett, borítékokba zárt szavazatokat pedig majd szombat délelőtt keverik be – az átjelentkezése
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Csak pecséttel érvényes a szavazólap
Csak pecséttel érvényes a szavazólap
Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni, azt csak a választópolgár jelenlétében pecsételheti le, azaz "érvényesítheti" a bizottság egyik tagja. A szavazatszámláló bizottság előtt megjelenő választópolgárnak ellenőrzik a személyazonosságát és a lakcímét vagy a személyi azonosítóját, majd azt, hogy az adott szavazóköri névjegyzékben szerepel-e. Ha a szavazásnak nincs akadálya
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A levélszavazat külképviseleten vagy a választókerületi székhelyen még leadható
A levélszavazat külképviseleten vagy a választókerületi székhelyen még leadható
Az a választó, aki nem adta fel postán a levélszavazatát, még a szavazás végéig leadhatja valamelyik külképviseleten vagy az egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak, ha kérték felvételüket a névjegyzékbe.
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Mindenhol rendben megkezdődött a voksolás
Mindenhol rendben megkezdődött a voksolás
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap reggel az MTI-vel. Pálffy Ilona azt mondta: 106 egyéni választókerület mind a 10 285 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, ebből t
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint kétszázezren nem a lakóhelyükön voksolnak vasárnap
Több mint kétszázezren nem a lakóhelyükön voksolnak vasárnap

Több mint kétszázezren nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen voksolnak vasárnap az országgyűlési képviselő-választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu-n szombat reggel közzétett adatokból. Azok, akik vasárnap nem a lakóhelyükön szeretnének voksolni, pénteken 16 óráig jelentkezhettek át egy másik magyarországi település névjegyzékébe. A kérelmeket személyesen, levélben vagy online lehetett benyújtani, de az utolsó napon oly
2018. április 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Vasárnap lesz a voksolás
Vasárnap lesz a voksolás
Vasárnap lesz az országgyűlési képviselőválasztás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 58 ezren adhatják le szavazataikat 23 pártra és mintegy 1500 egyéni képviselőjelöltre. A magyarországi szavazókörök reggel 6 órakor nyitnak és este 7 óráig várják a választópolgárokat. A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgároknak az országgyűlési választáson két szavazatuk van: voksolhatnak arra, a
2018. április 07.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A téli rezsicsökkentés jóváírása a fogyasztói közösségekben lévő önálló lakásoknak is jár
A téli rezsicsökkentés jóváírása a fogyasztói közösségekben lévő önálló lakásoknak is jár
A fogyasztói közösségekben lévő önálló lakások földgázfogyasztói is mindannyian megkapják a hideg időjárás fogyasztásnövekedését ellensúlyozó téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos összegének jóváírását - tájékoztatta az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a frissen megjelent kormányrendelet tartalmáról pénteken az MTI-t. A közleményből kiderül: a fogyasztói közösségek, társasházak felhatalmazott képviselői május végéig kérhetik az egyetemes szolgáltatótól a március 21-én már megkapott jóváírás és a lakáso
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A levélszavazatok 80-85 százaléka érvényes
A levélszavazatok 80-85 százaléka érvényes
Harmincegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel csütörtök reggelig a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok 16 százaléka érvénytelen volt – közölte az NVI csütörtökön az MTI-vel. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok. Azt vizsgálják, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkoza
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hamis ruha és vipera a piacon
Hamis ruha és vipera a piacon
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több ezer hamis parfümöt, ruhát és táskát, valamint viperát és sokkolót is találtak egy budapesti piacon. A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai egy budapesti piacon ellenőriztek, ahol a különféle márkajelzéssel ellátott parfümök, kozmetikumok, valamint táskák eredetiségét vizsgálták. Az egyik üzletben mintegy 1 200 parfümöt, egy másikban több mint 1 500 ruhaneműt és kiegészítőt (zokni, fehérnemű, sál, óra, napszemüveg), táskát
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ma jár le az átjelentkezés határideje
Ma jár le az átjelentkezés határideje
Ma 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az országgyűlési választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Ezt eddig csaknem 180 ezren tették meg; négy évvel ezelőtt 128 ezren szavaztak átjelentkezéssel. Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, a saját választókerületének a jelöltjeire szavazhat. Az átjelentkezést a választó
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a jelöltek
Szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a jelöltek
A szavazást a legkorábban indító külképviseleti szavazókör megnyitásáig, közép-európai idő szerint szombaton 11 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson. Annak érdekében, hogy a külképviseleteken és a magyarországi szavazókörökben azonos adattartalmú szavazólapokon történhessen a szavazás, az egyéni választókerületi jelölt tehát szombaton 11 óráig teheti meg a jelöltségről lemondó nyilatkozatát. A lemondás nyomán a választási irodá
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Milliárdos támogatás segíti a termelői csoportok működését
Milliárdos támogatás segíti a termelői csoportok működését
A Vidékfejlesztési program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség, a támogatásból 38 termelői csoport részesülhet. A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók együttműködésének ösztönzése, ami segíti piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását. A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujuk
2018. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.