Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Sztrájk miatt több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa
Sztrájk miatt több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa
Több budapesti járatát törölte az Air France és a Lufthansa kedden, mindkét légitársaság dolgozói sztrájknapot tartanak. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem okozott fennakadást az Air France és a Lufthansa egyes járatainak törlése - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője kedden az MTI-t. Ha munkabeszüntetések miatt kénytelenek törölni járataikat az egyes légitársaságok, akkor a változásokról tájékoztatják utasaikat is.
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Februárban újabb rekordot ért el a turizmus
Februárban újabb rekordot ért el a turizmus
Februárban ismét rekordot ért el az idegenforgalom Magyarországon, megint a belföldi turizmus volt a fő húzóerő - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva az MTI-nek kedden. Guller Zoltán kiemelte: valószínűleg az eddigi legjobb februárját zárta az ágazat, azzal együtt, hogy az év eleje nem számít kiemelt időszaknak a turizmusban.

2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Szerdán jelenik meg a Magyar Nemzet utolsó lapszáma
Szerdán jelenik meg a Magyar Nemzet utolsó lapszáma
A Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu. – olvasható a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. közleményében. A 80 évvel ezelőtt alapított Magyar Nemzet napilap utolsó nyomtatott száma holnap, 2018. április 11-én jelenik meg.
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Tudatosabban vásárolunk autógumit
Tudatosabban vásárolunk autógumit
A tavasz beköszöntével eljött az idő a téli gumik lecserélésére, ez 7 Celsius-fok feletti hőmérséklettől javasolt. A magyar autósok egyre tudatosabbak és ár-érték arányban választanak gumiabroncsot. A téli gumi nyári használata több szempontból sem ajánlott, sokkal gyorsabban kopik, másképp tapad, és nyúlási folyamatok indulnak el a guminál, ami akár méterekkel megnövelheti a fékutat. Szakértő szerint a naponta autóval közlekedők 43 százaléka az esős, vizes úton az autó kanyarokban való jó irány
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Idén is kell adatokat egyeztetniük a feltöltőkártyásoknak
Idén is kell adatokat egyeztetniük a feltöltőkártyásoknak
Az előrefizetős SIM-kártyával mobiltelefont használóknak törvényi előírás alapján idén is kötelező az adategyeztetés szolgáltatójukkal – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Hozzátették: ha az ügyfelek figyelmen kívül hagyják a szolgáltatóktól idén érkező, adategyeztetésre vonatkozó SMS-eket – és így elmulasztják az adategyeztetést -, kártyáikra megszűnhet az előfizetés. Az idei adategyeztetés határideje minden kártyatulajdonos számára más és más. Az adategyezteté
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Mindenki az M1-et nézte a választás éjszakáján
Mindenki az M1-et nézte a választás éjszakáján
Tarolt a közmédia választási műsora vasárnap este. Az elemzések és a korábbiaknál is több élő kapcsolás mellett eddig nem látott technológiai újításokkal és modern grafikával segítette a nézőket az M1 a 2018-as választási események értelmezésében. Az esti közvetítés csaknem 7 órán át tartott. Hosszabb-rövidebb ideig összesen 2 millió 591 ezren követték figyelemmel az eseményeket, ami a népesség 29,1 százaléka. Az M1 piacvezető volt egész nap és egész este is a választási műsor ideje alatt a telj
2018. április 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Eggyel több országos listás mandátumot nyert a Fidesz
Eggyel több országos listás mandátumot nyert a Fidesz
A levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatokkal eggyel bővült, 134-re nőtt a Fidesz-KDNP által elnyert mandátumok száma, a Jobbiké eggyel csökkent - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfő délután frissített adataiból, amely 98,96 százalékos feldolgozottságot mutat. Az NVI vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Hétfő délelőttig 96 751 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből 91 660-at kapott a Fidesz-KDNP pártszövetség, míg a Jobbikra 1
2018. április 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kiemelkedő részvételi arány
Kiemelkedő részvételi arány
A szabad választások óta a második legnagyobb, 69,5 százalékos részvételi aránnyal zajlott le az országgyűlési választás Magyarországon. A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése alapján a FIDESZ-KDNP 133 mandátumot szerzett, így meg lehet a kétharmados többségük a Parlamentben. A második legtöbb szavazatot a JOBBIK kapta, ezzel 26 mandátumot szereztek. A Parlamentbe jutott az MSZP-PÁRBESZÉD 20, a DK 9, az LMP 8, az EGYÜTT 1 mandátummal. A maradék két helyen egy független, és egy a MAGY
2018. április 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba
Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak – közölte a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Horváth Zita elmondta, hogy a jelentkezők közül a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek. A legnépszerűbb képzési területek alapképzésben és osztat
2018. április 09.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Várhatóan fél 10 körül kezdődik az eredmények közlése
Várhatóan fél 10 körül kezdődik az eredmények közlése
Várhatóan fél 10-kor megkezdődhet a Nemzeti Választási Iroda eredményközlése - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón. Amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a valasztas.hu oldalon. Ez fél 10-kor várható.
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nem csak a szavazatok összeszámlálása a feladat
Nem csak a szavazatok összeszámlálása a feladat
A szavazatszámláló bizottságnak (szszb) a voksok összeszámlálása előtt még több adminisztratív feladata van a szavazókör bezárása után. Először megszámlálják és kötegekbe foglalják a fel nem használt szavazólapokat. A kötegekre ráírják, hány és milyen típusú szavazólap van a kötegben. A kötegeket úgy kell lezárni, hogy azokból ne lehessen szavazólapot kivenni vagy abba beletenni. Szintén megszámlálják az elrontott szavazólapokat, majd visszahelyezik a borítékba, amelyben gyűjtötték, és azt lezár
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Addig nem indul meg az eredményközlés, amíg valamennyi szavazókör be nem zárt
Addig nem indul meg az eredményközlés, amíg valamennyi szavazókör be nem zárt
Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Londonban és Újbudán volt a leghosszabb a várakozók sora - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára azonban ott is befejeződik a szavazás. Azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az az
2018. április 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.