Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Rohamosan terjed az országban az influenza
Rohamosan terjed az országban az influenza

A 6. héten tovább terjedt az influenza az országban, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten. Február 5 és 11 között 27,5 százalékkal többen fordultak orvoshoz, mint az azt megelőző héten. A legtöbb beteg továbbra is a gyerekek és a fiatal felnőttek közül kerül ki. Az adatokból kitűnik, hogy Somogyban csökkent, a fővárosban és Zala megyében nem változott, míg 17 megyében emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma, köztük Sz
2018. február 17.
Tovább a hírre.
Sikeres nyíregyházi birkózók
Sikeres nyíregyházi birkózók


A kötöttfogású utánpótlás birkózók területi bajnokságait rendezték az ország 9 régiójában. Az északkeleti régió Diák I-II korcsoport mérkőzéseit Szerencsen tartották, ahol Nyíregyháza képviseletében a Nyírsport SE két versenyzője lépett szőnyegre: Jeles Antal Diák II 46 kg-ban és Oláh Márton Diák I 42 Kg-ban. Sajnos utóbbi, aki eddig 38 kg-ban indult nem tudta hozni a súlyát így egy súlycsoporttal feljebb kellet küzdenie, itt azonban nem jutott tovább. Nem így Jeles Antal, aki mind a
2018. február 17.
Tovább a hírre.
Vasárnap hajnalban rövid ideig szünetel az e-matrica értékesítése
Vasárnap hajnalban rövid ideig szünetel az e-matrica értékesítése


Hálózati karbantartás miatt február 18-án, vasárnap hajnalban éjfél és fél kettő között maximum egy órás szünet lesz az úthasználati jogosultságok értékesítésében - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken. A közleményből kiderül, a beavatkozás az e-matrica értékesítést és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e- útdíj rendszert egyaránt érinti. A jelzett időintervallumban az ismert csatornák egyikén sem lesz lehetőség e-matricák és HU-GO
2018. február 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A 99,4 Sunshine Fm Nyíregyháza leghallgatottabb rádiója
A 99,4 Sunshine Fm Nyíregyháza leghallgatottabb rádiója

A közelmúltban lezárult hallgatottsági mérés szerint, a teljes vizsgált rádióhallgatók körében, a 99,4 Sunshine FM Nyíregyháza leghallgatottabb rádiója. Az Inspira Media Resarch kutatócég, a napokban tette közzé, a magyarországi megyeszékhelyi rádiókra vonatkozó legfrissebb rádióhallgatottsági adatainak eredményeit. Ebből kiderül, hogy a helyi és a közszolgálati adók népszerűsége a legtöbb városban tovább nőtt, miközben számos hálózatos adó hallgatottsága jelentősen visszaesett. A Sunshi
2018. február 16.
Tovább a hírre.
Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről
Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről
Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről az elmúlt húsz évben – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény elfogadásának 20. évfordulója alkalmából tartott jubileumi konferencián, Budapesten. Balog Zoltán azt mondta: az utóbbi 20 évben jó irányban változott, javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről, talán azt is lehet mondani, hogy paradigmaváltás történt. Ha nem is mindenki, de sokan messzebb kerültek attól, h
2018. február 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Menetrendszerűen közlekednek az új buszok
Menetrendszerűen közlekednek az új buszok
Nyíregyházán már nem csak láthatóak az új CNG autóbuszok, hanem bárki utazhat is rajtuk, hiszen február 15-étől menetrendszerűen közlekednek a város útjain. A hazai és uniós forrásból beszerzett új, 41 darabos flotta, 5 csuklós és 36 szóló, akadálymentesített járműből áll. Valamennyin ingyenes wifi is szolgálja az utasok kényelmét. A kék-zöld-fehér színtervű járművek Euro-6-os környezetvédelmi besorolással rendelkeznek, fedélzetükön dinamikus utasszámláló rendszer működik. A járművek megkezdték
2018. február 16.
Tovább a hírre.
Kisegítik a viharkárt szenvedett gazdákat
Kisegítik a viharkárt szenvedett gazdákat


Száz millió forintból jövedelempótló támogatást nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium a tavaly októberi viharban kárt szenvedett fóliás termelőknek - közölte a NAK az MTI-vel. A kamara közleménye szerint az érintett termelők a kárt szenvedett fóliasátor egy négyzetméterére számítva legfeljebb kétezer forint támogatásban részesülhetnek, amelyet a fóliasátraik újjáépítésére, fóliapalást beszerzésére fordíthatnak. A viharkárról szóló igazolá
2018. február 16.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ha benned van az X-faktor, jelentkezz!
Ha benned van az X-faktor, jelentkezz!

Idén nyolcadik alkalommal indul el az ország egyik legismertebb tehetségkutatója az X-Faktor. Bár erre az alkalomra sok tekintetben megújul, az most is változatlan, hogy megtalálják az ország legtehetségesebb és legszínesebb előadóit. A műsorhoz 14 évnél idősebb, énekelni szerető, énekléssel hobbi vagy komolyabb szinten foglalkozó versenyzőket keresnek, illetve duókat, zenekarokat, együtteseket. Nyíregyházán, március 3-án 15 órától a Korzó Bevásárlóközpontban tartanak meghalltatást. Az érd
2018. február 16.
Tovább a hírre.
Új tulajdonosa lesz a kisvárdai gyárnak
Új tulajdonosa lesz a kisvárdai gyárnak
A General Electric (GE) korábbi magyarországi elnöke, Jörg Bauer cége veszi meg a GE európai, közel-keleti, afrikai és törökországi (EMEAT) fényforrásüzletágát, valamint globális autólámpa-üzletágát, a cég Tungsram Csoport néven működik a jövőben - közölték a szerdán megkötött megállapodás-tervezetről. Az amerikai cég MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a tervezett adásvétel keretében több mint 4000, döntően magyarországi munkavállalót, 5 magyarországi gyárat többek között egyet Kisvárdán
2018. február 15.
Tovább a hírre.
Népszerűek a hazai sípályák
Népszerűek a hazai sípályák
Az elmúlt napok havazása kedvezett a téli sportok kedvelőinek. Félméteres hótakaró borítja a Mátra több pontját. Kékestetőn csodás napsütésben síelhettek a sportolni vágyók. A Bükkben is sokat vastagodott a hótakaró az elmúlt napok időjárásának köszönhetően. A bánkúti sípályán tökéletes körülmények alakultak ki a síeléshez. Liszka Judit, a Bánkúti síklub munkatársa az M1-nek elmondta, a Bükkben csak a természetes hóra számíthatnak, hiszen nincs hóágyúja a síklubnak. Reményeik szerint hamarosan a
2018. február 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Február 28-ig várják a pályázatokat az Élelmiszerlavina programban
Február 28-ig várják a pályázatokat az Élelmiszerlavina programban
Elindult a 2018-as Élelmiszerlavina program, melynek keretében február 28-ig pályázhatnak az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek több millió forint értékű zöldség vetőmagra - közölték a program szervezői az MTI-vel csütörtökön. A tizedik alkalommal szervezett program lényege, hogy az agrárvállalat által felajánlott vetőmagokat a Civil Iránytű Alapítvány által koordinált pályázat keretében önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek adják. A nyertes pály
2018. február 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat
Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat
Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat, idén már a diák- vagy a lakáshitel-törlesztést is választhatják a dolgozók - olvasható a Magyar Idők számában. A legtöbb vállalkozás meg is emeli a béren kívül adható juttatások összegét – mondta a lapnak a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda szerint általánosságban az a jellemző, hogy ahol a bérek emelkednek, ott a kafetériakeret is bővül, jellemzően a versenyszférában. Egyre népszerűbb elem a nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárul
2018. február 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.