Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Nyilvántartásba vették az első országgyűlési jelölteket
Nyilvántartásba vették az első országgyűlési jelölteket
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján olvasható adatok szerint országos szinten kedd délelőtt 11 óráig hat jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok. Többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú választókerületében (Vásárosnamény) Tilki Attilát (Fidesz-KDNP) és az 5. számú választókerületben (Mátészalka) Kovács Sándort (Fidesz-KDNP) – a jelöltek nyilvántartásba vételéről hozott határozatok még nem jogerősek. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldala szerint országos
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Folytatódik a Könyvtári teadélután című rendezvénysorozat a Nyíregyházi Egyetemen
Folytatódik a Könyvtári teadélután című rendezvénysorozat a Nyíregyházi Egyetemen
Február 27-én (kedden) folytatódik a Könyvtári teadélután című rendezvénysorozat a Nyíregyházi Egyetemen. 16:30-tól az egyetem Központi Könyvtárában (Sóstói út 31/B, „B" tanulmányi épület) Dr. Sipos László docens Különleges államok vagy különleges álmok? Rendhagyó földrajzóra egy kis nemzetközi joggal fűszerezve címmel tart előadást.
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Kiskorút vett rá lopás elkövetésére
Kiskorút vett rá lopás elkövetésére
A Nyírbátori Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 45 éves kislétai lakos ellen. A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi még 2017. októberében tízezer forintot ajánlott fel egy 14 éves nyírmihálydi fiúnak azért, hogy ellopja egy helybeli férfi villanymotorját. A fiatal a megállapodást követően 2017. október 20-án Nyírmihálydiban bemászott a sértett körbekerített udvarára, és a nyitott pajtából egy gyalugépről az
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron
Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron
A kormányzat közigazgatás-fejlesztési terveinek megfelelően már 270 kormányablakban intézhetik ügyeiket az emberek, 29 városban - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahol új kormányablakot adtak át. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a MÁV integrált állomás- és ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében országszerte már 6 vasútállomáson működik kormányablak és további 7 megnyitását tervezik, köztük március 31-én a
2018. február 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több mint 11 ezer férőhelyen várják a hajléktalanokat
Több mint 11 ezer férőhelyen várják a hajléktalanokat
A hajléktalanellátó rendszer felkészült a segítségnyújtásra a február utolsó napjaira várható hideg időben is, a téli időszakban országszerte összesen 11 100 férőhelyen várják a hajléktalanokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága 2018-ban országosan 84, a fővárosban pedig 83 százalékos volt. A közleményben kiemelték, a kormány bővítette a kapacitásokat, országosan a hajléktalan ember
2018. február 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Teljes látogatási tilalom a nyíregyházi kórházban
Teljes látogatási tilalom a nyíregyházi kórházban
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban a felső légúti hurutok és influenzás megbetegedések megelőzése miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kedden az MTI-vel. A nyírségi megyeszékhely gyógyintézményében február elejétől részleges látogatási tilalom volt érvényben, ezt terjesztették most ki az egész kórházra. Részleges korlátozás van továbbá érvényben még a mátészalkai, a fehérgyarmati, valamint a - nem a megye
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Fittvasárnap Rubint Rékával
Fittvasárnap Rubint Rékával
Február 25-én, vasárnap 10.00 órától egy 60 perces szuper Alakreform órára várja a nyíregyháziakat a népszerű fitnesz guru, Rubint Réka, a Continental Arénában. Az edzés mellett lehetőség lesz dedikáltatni, egészségügyi méréseket végeztetni, mindemellett számos családi programmal is készülnek a szervezők. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de csak nyíregyházi lakosoknak szól, a belépéshez szükséges a nyíregyházi lakcímkártya felmutatása.
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Két színészóriás legendás szerelmének állítanak emléket
Két színészóriás legendás szerelmének állítanak emléket
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, a két színészóriás szenvedélyes és legendássá vált szerelmének állít emléket február 23-án, pénteken 18 órától Básti Andrea és Barna László a Filmszakadás címet viselő, egyfelvonásos drámában a Városmajori Művelődési Házban. Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán elsöprő szerelme 1960 óta tartja lázban a közönséget, történetükön nem fog az idő vasfoga. Játszottak együtt színpadon többek között a Rómeó és Júliában és a Ványa bácsiban, a filmkedvelő közönség pedig az Eg
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Fejlesztik a közigazgatási nyilvántartási rendszereket
Fejlesztik a közigazgatási nyilvántartási rendszereket
Mintegy 5,5 milliárd forintból fejleszti az Idomsoft Zrt. vezette konzorcium a három fő közigazgatási nyilvántartási rendszercsoportot idén év végéig, a Nemzeti Adatvagyon Szolgáltatásfejlesztés (NAVASZ) projekt a Széchenyi 2020 programban uniós támogatással valósul meg - jelentette be Hajzer Károly, a belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Hozzátette: a fejlesztés lényege, hogy a közigazgatási szervezetek nem saját nyilvántartásokat építenek
2018. február 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megkezdte működését az országos törzs
Megkezdte működését az országos törzs
A rendkívüli időjárás miatt kedd reggel nyolc órakor megkezdte működését az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) országos törzse és az érintett megyei főkapitányságok csapatszolgálati törzse - jelentette be sajtótájékoztatón a rendőrség illetékese. Lakatos Tibor ezredes, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője elmondta: a törzsek teendője a havazással kapcsolatos rendőri feladatok koordinálása, mivel a következő napokban intenzív havazás várható a dunántúli megyékb
2018. február 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Sikeresen lezárult a „Napelemes rendszerek kialakítása a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság rés
Sikeresen lezárult a „Napelemes rendszerek kialakítása a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság rés
Sikeresen lezárult a „Napelemes rendszerek kialakítása a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság részére” projekt. Az Európai Unió és a Kormány célkitűzése a megújuló energiaforrásból előállított energia növelése, melyet a központi költségvetési szervek együttműködésével, fotovoltaikus rendszerek létesítésével terveznek megvalósítani. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közel 250 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a kiírás keretében. A hozzájárulásnak köszönhetően összesen
2018. február 20.
Tovább a hírre.
Elutasították a demecseri polgármester felfüggesztésére irányuló keresetet
Elutasították a demecseri polgármester felfüggesztésére irányuló keresetet
Elutasította a demecseri polgármester felfüggesztésére irányuló, a város képviselő-testülete által benyújtott keresetet a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős. Toma Attila közleményében azt írta, a testület a polgármester tisztségének megszüntetését és tisztségéből történő felfüggesztését kérte a bíróságtól, amely azonban elutasította a keresetet. Ítéletében megállapította, hogy a képviselő-test
2018. február 20.
Tovább a hírre.