Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Előzetesben a debreceni gyilkosság gyanúsítottja
Előzetesben a debreceni gyilkosság gyanúsítottja
Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is - tette közzé a police.hu oldalon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban. Hétfő délután járókelők találtak rá a debreceni Nagyerdőben egy holttestre. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta - olvasható a közleményben. A férfit kedden azért fogták el a járőrök, mert a
2018. február 24.
Tovább a hírre.
Problémás lehet az útdíjfizetés a hét végén
Problémás lehet az útdíjfizetés a hét végén
Pénteken 21 órától hétfő reggel 8 óráig nem vehető igénybe a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. több szolgáltatása – a jelzett időszakban a telefonos ügyfélszolgálat a pótdíjas ügyekkel kapcsolatban nem tud tájékoztatást adni. A társaság csütörtöki közleménye szerint rendszerkarbantartás miatt a budaörsi és az M3-as autópálya 12. kilométerszelvényénél található ügyfélszolgálati irodák az úthasználati jogosultságok értékesítése mellett kizárólag általános tájékoztatást tudnak adni. Szünetel a
2018. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Sikerrel szerepelt a tokaji aszú a Best Wine of the World versenyen
Sikerrel szerepelt a tokaji aszú a Best Wine of the World versenyen
A Patricius Borház 2007-es évjáratú, 6 puttonyos tokaji aszúját választották a világ negyedik legjobb édes borának a Best Wine of the World 2017 (A világ legjobb bora 2017) borversenyen - közölte a borászat az MTI-vel csütörtökön. A közlemény szerint a Best Wine of the World a legnagyobb és legnehezebb borverseny a világon, a nevezett borok mindössze 1 százalékát díjazzák. Ugyanezt a bort korábban már két másik elismert nemzetközi borverseny szakértői is aranyéremmel jutalmazták. A kiemelkedő er
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Beruházási támogatásra pályázhatnak nagyvállalatok
Beruházási támogatásra pályázhatnak nagyvállalatok
Idén 15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg beruházási támogatást nagyvállalatok számára a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani. A kormany.hu oldalon csütörtökön közzétett dokumentum szerint a kormányzati célként megfogalmazott újraiparosítás és iparfejlesztés indokolja a beruházások támogatását. A támogatási döntések meghozatalánál többek között vizsgálják, hogy a beruházások mennyiben járulnak hozzá a termelési folyamat modernizálásához, mekko
2018. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Csaknem húsz országban vetnek be gyerekkatonákat
Csaknem húsz országban vetnek be gyerekkatonákat
Az utóbbi két évben 18 országban állítottak csatasorba fiatalokat fegyveres konfliktusokban: többek között Kolumbiában, Maliban, Líbiában és Pakisztánban alkalmaztak gyermekeket harcosként a helyi hadseregben vagy különböző fegyveres csoportoknál – közölte a Child Soldiers International nevű nemzetközi segélyszervezet New Yorkban. Felhívták a figyelmet arra, hogy az ENSZ 197 tagállamai több mint ötödében 18 éven aluliakat is toboroznak a hadseregbe – tizenhét ezen államok közül már 16 éves kortó
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Több a külföldi sajt az áruházakban, mint a hazai
Több a külföldi sajt az áruházakban, mint a hazai
A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az üzletekben – olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában. Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak elmondta: a piacon kilencven százalékban hazai előállítású tej van forgalomban, ami annak is köszönhető, hogy két évvel korábban hét kiskereskedelmi lánccal bővült a terméktanács ta
2018. február 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Pert indítottak az Oscar-esélyes film készítői ellen
Pert indítottak az Oscar-esélyes film készítői ellen
Plágium vádjával keresetet nyújtott be szerdán egy Los Angeles-i bíróságon Guillermo del Toro 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése című filmjének készítői ellen a néhai Paul Zindel Pulitzer-díjas író fia, aki azt állítja, hogy a film alapötletét apja egy 1969-ben bemutatott színdarabjából vették. A kereset szerint a film rendezője és társ-forgatókönyírója valamint a film gyártója lemásolták a történetet, annak részleteit, karaktereit és témáit Paul Zindel ötven éve bemutatott színdarabjából. A k
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Különleges hétvége különleges mozdonnyal a Gyermekvasúton
Különleges hétvége különleges mozdonnyal a Gyermekvasúton
Egészen február végéig nem kell fizetniük az utazásért a budapesti kisvasúton azoknak a gyerekeknek, akik saját építésű LEGO® vonatot mutatnak be a jegyváltáskor. Ezen a hétvégén egy életnagyságú LEGO® mozdony is közlekedik a vonalon. A Gyermekvasúton február 28-ig jutalomutazásban részesülhetnek azok a 18 évesnél fiatalabb gyerekek, akik saját építésű LEGO® vonatot visznek magukkal. A játék jármű bemutatása esetén részvételi jegyet adnak ki az utazáshoz. Február 24-én és 25-én a Széchenyihegy á
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Tovább terjed a betegség Romániában
Tovább terjed a betegség Romániában
Még mindig emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Romániában: az elmúlt héten számuk 4,4 százalékkal lett magasabb az előző hetinél, és több mint 50 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatot. A román tisztiorvosi szolgálat csütörtökön közzétett összesítése szerint a hetedik héten a valószínűsíthető influenzás megbetegedések száma elérte az 1358-at, míg a tavalyi azonos időszakában ezek száma 97 volt. Az influenzás betegek közül már 47-en v
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Kékestetőn csaknem 80 centiméteres hó van
Kékestetőn csaknem 80 centiméteres hó van
Kékestetőn csaknem 80 centiméteres a hó vastagsága. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délelőtt a közösségi oldalán azt írta: a Mátrában és a Bükkben szinte "magashegységi hóviszonyok uralkodnak". Előbbi térségben (különösen a nyugati, délnyugati megyékben) a következő 24 órában még vastagodhat a hótakaró, másutt ugyanakkor olvadni fog, és számottevő csapadék már nem várható.
2018. február 22.
Tovább a hírre.
A gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzhetők
A gyalogos és kerékpáros balesetek megelőzhetők
Az elkövetkezendő hetekben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a polgárőrséggel együttműködve visszatérően ellenőrzik a kijelölt gyalogosátkelőhelyek környezetét, ugyanis az őszi-téli hónapokban sajnos több gyalogos baleset történik, melynek egyik oka, hogy a gyalogosok egy része nem veszi figyelembe a megváltozott útviszonyokat. A nedves, csúszós utakon a járművek féktávolsága jelentősen megnövekszik, ezért kellő körültekintés nélkül nem tanácsos az úttestre lépni. Kerékpárosként pedig
2018. február 22.
Tovább a hírre.
Számtalan kulturális program várható Nyíregyházán
Számtalan kulturális program várható Nyíregyházán
A csütörtökön megtartott közgyűlésen elhangzott többek között, hogy milyen kulturális programokkal készül Nyíregyháza a városlakóknak, valamint a megyeszékhelyre látogatóknak az idei évben. Június 23-án, a tervek szerint, a Múzeumok Éjszakája keretében egy különleges Munkácsy-tárlat várná az érdeklődőket. Ezentúl még további hat nagyrendezvény is várható Nyíregyházán 2018-ban. Április 20-án rendezik meg a Helló Nyíregyháza! című tavaszköszöntő programsorozatot, május 18-án és 19-én Nyíregyháza ú
2018. február 22.
Tovább a hírre.