Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Fakivágás a Bocskai utcán
Fakivágás a Bocskai utcán
Fakivágást végez a NYÍRVV Nonprofit Kft. június 10-én (vasárnap) a Bocskai utca 37/A. szám előtt. A 8 órától előreláthatóan 11 óráig tartó munkálatok során két kiszáradt akácot vágnak ki. Ezidő alatt forgalomkorlátozásra és lassabb haladásra kell az útszakaszon számítani. Kérik a járművezetőket, hogy a vágás zavartalanságának biztosítása érdekében a területen ne parkoljanak!




2018. június 08.
Tovább a hírre.
Európa-bajnokkal erősített a Kisvárda
Európa-bajnokkal erősített a Kisvárda


Andrea Klikovac, a montenegróiak Európa-bajnok jobbátlövője a Kisvárdai KC női kézilabdacsapatához igazolt. A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 27 éves játékos a Buducnost Podgorica együttesében kezdett kézilabdázni, majd kilenc év elteltével Macedóniában folyatta pályafutását, és 2012-től a Vardar Szkopje tagja volt. A Bajnokok Ligájában kétszeres ezüstérmes, a montenegrói válogatottal pedig 2012-ben Európa-bajnok volt. A bajnokságban legutóbb hetedik Kisvárda keretébő
2018. június 08.
Tovább a hírre.
Halálos baleset történt Nyíregyházán
Halálos baleset történt Nyíregyházán
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt június 8-án 6 óra körül Nyíregyházán, a Kállói úton. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy személygépkocsi és egy román honosságú tehergépkocsi. A baleset következtében a személyautó sofőrje, egy 79 éves nyíregyházi férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A forgalmat a környező mellékutcákra terelik!
2018. június 08.
Tovább a hírre.
A nyírbátori töltött káposzta volt a legjobb Debrecenben
A nyírbátori töltött káposzta volt a legjobb Debrecenben


Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításának 25. évfordulóján főzőversenyt rendeztek a debreceni Szent Erzsébet Idősek Otthonának munkatársai június 5-én, a Kerekes-telepi strandfürdő területén. A „fakanálforgatásra” az egyházmegye köznevelési és szociális intézményeiből 11 csapat nevezett. A különleges ételeket a zsűrin kívül is bárki megkóstolhatta, és természetesen nem maradhatott el a Szent Imre intézmény csapatának borzas lepcsánkája sem. A zsűri tagjai a fűszerezést, alapan
2018. június 08.
Tovább a hírre.
Gergelyiugornya ismét a családok üdülési célpontja lehet
Gergelyiugornya ismét a családok üdülési célpontja lehet


Sokan érzik úgy, mintha a bulizók az utóbbi években átvették volna a nyári hatalmat a gergelyiugornyai fürdő- és üdőlőhely felett, ezen kíván változtatni most egy összefogás, amiről az egyeztetés június 5-én el is kezdődött. A rendőrség, a polgárőrség, a közterület-felügyelet, a turisztikai szakemberek, a járás és a város elöljárói Vásárosnaményban az ugornyai üdülőterület rendjének visszaállításáról tanácskoztak A cél az, hogy a Tisza-parton a családok is zavartalanul pihenhessenek,
2018. június 08.
Tovább a hírre.
Csökkent az üzemanyagok ára
Csökkent az üzemanyagok ára


A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát péntektől. A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 394 forintra, a gázolajé pedig literenként 405 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán csökkent 2-2 forinttal, a benziné 396 forintra, a gázolajé 408 forintra literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. (MTI)
2018. június 08.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Villanyoszlop dőlt egy újfehértói házra
Villanyoszlop dőlt egy újfehértói házra
Mezőgazdasági jármű tört ki egy villanyoszlopot Újfehértón szerda délután. A közlekedési baleset által a villanyszlop a szomszédos lakóépületre dőlt, milliós kárt okozva ezzel.
2018. június 07.
Tovább a hírre.
Júniusban is téli gumival jár a magyar autósok harmada
Júniusban is téli gumival jár a magyar autósok harmada
Évről-évre egyre kevesebben váltanak nyári gumira a kánikula beköszöntével, ezzel párhuzamosan pedig egyre többen hagyják autójukon a téli gumit – derült ki egy felmérésből. Az idén, június első hetében végzett, mintegy 200 autót szemléző Nyárigumi Kommandó eredménye szerint az autósok csupán 65 százaléka váltott nyári abroncsra, harmaduk (33 százalék) télivel autózik még, a négyévszakos abroncsot használók aránya pedig 2 százalékos.
2018. június 07.
Tovább a hírre.
A könyv kerül a főszerepbe Nyíregyházán
A könyv kerül a főszerepbe Nyíregyházán
Június 7. és 11. között a könyv kerül a főszerepbe Nyíregyházán, hisz a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár idén is megszervezte a 89. Ünnepi könyvhét és a 17. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozatát. A négy nap alatt a Kossuth tér a programok fő helyszíne. Lesz könyvszobrászati- és kötészeti bemutató, kvízparti, kézműves foglalkozások, papírszínház, ingyen elvihető könyvek, népi fajátékok, fotóparaván, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, dedikálás, interaktív beszélgetések és érdekes ját
2018. június 07.
Tovább a hírre.
Vállalkozások számára tartottak előadást
Vállalkozások számára tartottak előadást
A gazdaság versenyképességének megőrzése, a vállalkozások igényeinek megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkaerő biztosítása. Többek között ez a célja a Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja című pályázati felhívásnak – hangzott el a Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Az információs napon különféle vállalatok képviselői vettek részt. Sokan munkahelyi továbbképzéseke
2018. június 07.
Tovább a hírre.
A digitális módszertani kultúrát fejlesztik Nyíregyházán is
A digitális módszertani kultúrát fejlesztik Nyíregyházán is
A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség, mint konzorciumvezető, a Balatonboglár-Hács-Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség és a Magyarországi Evangélikus Egyház, mint konzorciumi partnerek sikeresen útjára indította a „Hármas-kötés” - digitális közösségben gyermekeink jövőjéért című, közel 80 millió forintos programját. A cél, hogy a három evangélikus iskola olyan, a digitális pedagógiai módszertani csomagokra épülő fejlesztéseket valósítson meg, amelyek elterjeszthetőek a teljes köznevel
2018. június 07.
Tovább a hírre.
Zsámbékon rendezték meg az Országos Közlekedésbiztonsági Versenyt
Zsámbékon rendezték meg az Országos Közlekedésbiztonsági Versenyt
A katasztrófavédelemnél dolgozó gépjárművezetők, illetve az ügyintézőként gépjárművet vezetők mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat azon a versenysorozaton, amelynek végén, a megyei versenyeket, majd az öt regionális fordulót követően országos győzteseket hirdettek. A zsámbéki Driving camp vezetéstechnikai centrumban június 5-én megrendezett Országos Közlekedésbiztonsági Verseny döntőjén a „Katasztrófavédelem legjobb tűzoltó gépjárművezetője 2018” címet a Pest megyei csapat nyerte el, me
2018. június 07.
Tovább a hírre.