Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

A költségvetés korai elfogadása a lakosságnak is kedvez
A költségvetés korai elfogadása a lakosságnak is kedvez
A jövő évi költségvetés korai elfogadása Deák Dániel politológus szerint nemcsak a gazdaság szereplőinek, hanem a lakosságnak is kedvez. A Figyelő munkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán felidézte: 2010 előtt év végén, az utolsó pillanatban szavaztak a képviselők a következő évi költségvetésről, olyan is volt, hogy szilveszter előtt egy-két nappal volt a szavazás. Ez azt eredményezte, hogy a gazdaság szereplői nem tudtak felkészülni arra, hogy milyen rend szerint kell majd adózniuk, így n
2018. július 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Kampány indul a fiatalok digitális biztonsága érdekében
Kampány indul a fiatalok digitális biztonsága érdekében

Kampányt indít hétfőtől a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve, ebben több mint 100 javaslatot fogalmaztak meg – közölte az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója. Poór Csaba elmondta, hogy ilyen javaslat például, hogy senki ne osszon meg magáról a közösségi médiában fotókat, vagy pontos helyet tartalmazó képeket, mert ezekkel adott esetben vissza lehet élni. Az igazgató azt is kiemelte,
2018. július 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Egy ember sérült meg a napkori balesetben
Egy ember sérült meg a napkori balesetben

Árokba hajtott egy személygépkocsi szombat délután a 403-as elkerülő úton, a 7-es kilométernél, Napkor közelében. A balesetben egy ember sérült meg. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók vonultak a műszaki mentéshez, akik a járművet áramtalanították.
2018. július 22.
Tovább a hírre.
Kigyulladt egy autó Mátészalkán
Kigyulladt egy autó Mátészalkán


Kigyulladt egy személygépkocsi motortere szombaton Mátészalkán, a Kocsordi úton. A mátészalkai hivatásos tűzoltók a járművet áramtalanították, egy vízsugárral a lángokat eloltották és a felhevült motorteret visszahűtötték. Személyi sérülés nem történt. Villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi ugyancsak szombaton Nyírbátorban, a Csokonai utcában. A város hivatásos tűzoltói a gépkocsit áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak. A villanyoszlop helyreállításá
2018. július 22.
Tovább a hírre.
A Nyírbátort és a Tiszaújvárost is legyőzte a Nyíregyháza Spartacus
A Nyírbátort és a Tiszaújvárost is legyőzte a Nyíregyháza Spartacus

Két felkészülési találkozót is játszott szombaton a Nyíregyháza Spartacus. Az elsőn a Nyírbátor volt az ellenfél. A Szparinál az U19-es csapatból többen is lehetőséget kaptak. A meccset végül 3-0-ra nyerte meg a Spartacus. A második szombati találkozón a Tiszaújváros volt a vendég. Ezúttal is fiatalok ültek a Szpari kispadján, és ezt az összecsapást is 3-0-ra nyerte meg a nyíregyházi csapat. Így a Szpari hétvégi mérlege két meccs, két győzelem, 6-0-s gólarány.(nyiregyhaza.hu)
2018. július 22.
Tovább a hírre.
Szerdán hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat
Szerdán hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat

Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 107 695-en nyújtottak be érvényes jelentkezést, ez mintegy kétezerrel több, mint az előző évben .A legtöbben - 72 95
2018. július 22.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ötezer doboz csempészett cigaretta
Ötezer doboz csempészett cigaretta
A Barabási Határrendészeti Kirendeltség járőrei a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közösen árucsempészésre utaló nyomok alapján 2018. július 20-án a barabási Tipet-hegy térségében elfogtak két ukrán-magyar kettős állampolgárt, akik 9 mesterkarton cigarettát csempésztek Ukrajnából Magyarországra. A rendőrök a két férfit az 5000 doboz zárjegy nélküli, 6.750.000 forint értékű csempészett cigarettával együtt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munka
2018. július 22.
Tovább a hírre.
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalainál - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, a pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján. A városban tartott oktatási-kulturális konferenciát megelőzően Navracsics Tibor elmondta, hogy míg korábban az oktatást a gazdasági érdekeknek rendelték alá és a munkaerőpiac szolgálatába állították, addig mára a döntéshozók felismerték, hogy mind a kultúra, mind az oktatá
2018. július 21.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Ítéletet hozott a bíróság a főbérlőjüket halálosan bántalmazó férfiak ügyében
Ítéletet hozott a bíróság a főbérlőjüket halálosan bántalmazó férfiak ügyében
A Nyíregyházi Törvényszék július 20-án különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt az I. rendű vádlottat 20 év, a II. rendű vádlottat 10 év fegyházra ítélte és a vádlottakat 10-10 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2015. május 23-án napközben több liter bort fogyasztottak, majd I. rendű vádlott a sértett élettársát ököllel arcon ütötte, aki hanyatt esett. Amikor felállt, a II. rendű vádlott szintén bán
2018. július 20.
Tovább a hírre.
Nyíregyházi alapítvány segít a szenvedélybetegeknek
Nyíregyházi alapítvány segít a szenvedélybetegeknek
A szenvedélybetegek ma már nem csak kórházi körülmények között kérhetnek segítséget, hanem civil szervezet is van Nyíregyházán, melyhez nem csak a függők fordulhatnak, hanem családtagjaik is. A Talentum Európai Fejlődésért Közhasznú alapítvány elsődleges célja, a szerhasználat, az alkohol, kábítószer, gyógyszerfüggőség, vagy valamilyen viselkedési addikció mint például a szerencsejáték-függőség, munkaalkoholizmus, étkezési zavarok okozta problémák korai felismerése, valamint ezek kezelése. A sz
2018. július 20.
Tovább a hírre.
Változik az ügyészségi ügyfélfogadási rend
Változik az ügyészségi ügyfélfogadási rend
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Nyíregyháza, Bocskai u. 4. szám alatti épületében az ügyfélfogadás rendje megváltozik – közölte a Szabolcsihírrel dr. Szilágyi László sajtószóvivő. A soros ügyészi szolgálat ellátása augusztus 1-jétől hetente egy napon, szerdán, 8 órától 12 óráig és 13 órától 16 óráig történik. Egyéb napokon az ügyfelek a beadványaikat postán küldhetik el az ügyészségre, illetve személyesen is elhelyezhetik azokat a főbejárat melletti gyűjtőládába. A sajtószóvivő hozzá
2018. július 20.
Tovább a hírre.
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalainál - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján. A városban tartott oktatási-kulturális konferenciát megelőzően Navracsics Tibor elmondta, hogy míg korábban az oktatást a gazdasági érdekeknek rendelték alá és a munkaerőpiac szolgálatába állították, addig mára a döntéshozók felismerték, hogy mind a kultúra, mind az oktatás s
2018. július 20.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.