Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Fucsovics egy sikerre a főtáblától
Fucsovics egy sikerre a főtáblától
Fucsovics Márton két sima játszmában legyőzte a francia Arthur Cazaux-t a 4,3 millió euró összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában. A szombati mérkőzés 40 perces első szettjében 3:3 után a magyar teniszező magabiztos játékkal rukkolt elő, és nem veszített több játékot. A szabadkártyával indult Cazaux a második felvonásban még kevésbé tudta megnehezíteni Fucsovics dolgát, így utóbbi 63 perc után győztesen hagyta el a pályát. A selejtezőben elsőként rang
2020. október 31.
Tovább a hírre.
Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt
Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt
Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt - hangzott el a köztévé szombat reggeli adásában. A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt. Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságo
2020. október 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Meghalt 51 beteg, 3908-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 51 beteg, 3908-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 51, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3908 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. A kormányzati portálon azt írták: 75 321-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1750-re emelkedett, 19 032-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 54 539. Kórházban 4048 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 281-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig Budapesten (20 231) és Pest megyében (9276) regi
2020. október 31.
Tovább a hírre.
Megkezdődött a Simonyi Óbester utca felújítása
Megkezdődött a Simonyi Óbester utca felújítása
Megkezdődött Nyíregyházán a Simonyi Óbester utca felújítása, padkarendezési munkálatok zajlanak, illetve a csapadékelvezető hálózat újraépítése is folyamatban van. Az érintett területen forgalomkorlátozásra, útszűkületre és megállási tilalomra kell számítani.(nyiregyhaza.hu)
2020. október 31.
Tovább a hírre.
További forgalomkorlátozásra kell számítani a Bessenyei téren
További forgalomkorlátozásra kell számítani a Bessenyei téren
Nyíregyházán, a Bessenyei téren további forgalomkorlátozásra kell számítani, a Kiss Ernő utca felől teljes útlezárás van érvényben, a Széchenyi utca felől pedig már be lehet hajtani a Benczúr térre. Figyeljenek a kihelyezett KRESZ-táblákra, mert ezek már a végleges szabályokat tükrözik.
2020. október 31.
Tovább a hírre.
Kötelező lesz a maszkhasználat a nyíregyházi piacokon
Kötelező lesz a maszkhasználat a nyíregyházi piacokon
Kötelező lesz a maszkhasználat a nyíregyházi piacokon, ugyanis Dr. Kovács Ferenc polgármester október 31-étől elrendelte a kötelező maszkhasználatot a NYÍRVV Nonprofit Kft. által üzemeltetett piacokon. Tekintettel arra, hogy a védőtávolság megtartása a forgalmasabb időszakokban nehezen tartható be a polgármester azt kérte, a Társaság kötelező jelleggel írja elő a maszkhasználatot, a piacok egész területén, kiterjesztve azt a szabadtéri területekre is. Emellett azt is kérte a városvezető, hogy a
2020. október 30.
Tovább a hírre.
Rajtra kész a Rally Hungary, bivaly erős mezőny várható
Rajtra kész a Rally Hungary, bivaly erős mezőny várható
Már csak néhány nap és felbőgnek a versenyautók motorjai a szabolcsi megyeszékhelyen, ugyanis november 6–8. között, rendezik meg a Rally Európa-bajnokság magyarországi fordulóját Nyíregyházán és a Zemplénben. A sportrendezvény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a pandémia a szervezőket is improvizációra kényszerítette, és számos intézkedést kellett bevezetni a versenyzők és a nézők egészségének védelmében, köztük, hogy a Tokaji úti vásártéren felállított szervizparkot az idén a nézők nem lát
2020. október 30.
Tovább a hírre.
Még néhány napig véleményezhetik a város klíma akciótervét
Még néhány napig véleményezhetik a város klíma akciótervét
Már csak néhány napig van lehetősége a nyíregyháziaknak arra, hogy véleményezzék a város Fenntartható Energetikai és Klíma Akciótervét. A dokumentum, meghatározza Nyíregyháza azon célkitűzéseit, amelyekkel hozzá kíván járulni az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40%-os csökkenéséhez a választott kulcsfontosságú ágazatokban, valamint növeli alkalmazkodó képességét az éghajlatváltozás okozta hatásokhoz. A társadalmi egyeztetés során lehetőség nyílik a településen élők, a település fejlődéséért te
2020. október 30.
Tovább a hírre.
A Család- és Gyermekjóléti Központ telefonon is segít
A Család- és Gyermekjóléti Központ telefonon is segít
Továbbra is hívható a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ ingyenes zöld száma ahol szociális problémákra nyújt megoldást központ, és számos kérdéssel és jelzéssel lehet fordulni a szakemberekhez. Köztük fogyatékosság-specifikus gondokkal, és kérhető életvezetési, és mindennapi életviteli tanács is. Fordulhatnak a központ szakembereihez lelki problémákkal, családi konfliktusokkal kapcsolatban is, de akár gyásztanácsadásra és a szociális problémák és az ahhoz kapcsolódó jogi segítségre is
2020. október 30.
Tovább a hírre.
Hétfőtől új világ kezdődik a járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében
Hétfőtől új világ kezdődik a járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében
Hétfőtől új világ kezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások betartásának ellenőrzésében, és ha azt tapasztalják, hogy az érintettek nem tartják be a szabályokat, "erőből kell ezeket betartatnunk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken szokásos rádióinterjújában. A védekezés közös felelősség, a maszkot hordani kell, mert aki nem hordja, aki nem tartja be az előírásokat, az mások egészségével is játszik - hangsúlyozta a kormányfő, aki azt is közölte, hogy december végé
2020. október 30.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Meghalt 65 beteg, 3286-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 65 beteg, 3286-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 65 krónikus beteg, és újabb 3286 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A portálon azt írták: 71 413-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1699-re emelkedett, 17 953-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761. Kórházban 3753 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig Budapesten (19 562) és Pest megyében (8985) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet.
2020. október 30.
Tovább a hírre.
November 1-től már az új állomásról indulnak az autóbuszjáratok Csengeren
November 1-től már az új állomásról indulnak az autóbuszjáratok Csengeren
November 1-től, vasárnaptól már az új, Ady Endre utcán épült autóbusz-állomásról indulnak a Volánbusz menetrend szerinti autóbuszjáratai Csengerben. A közlekedési társaság változatlan menetrenddel és szolgáltatásokkal, de korszerű, tágas és kényelmes környezetben várja utasait a városközpontban. Az új állomás üzembe helyezésével a régi, Béke utcai állomás megszűnik. Az új helyszínen az autóbuszjáratok változatlan menetrend szerint közlekednek. Az elővételi pénztár is a megszokott nyitvatartással
2020. október 30.
Tovább a hírre.