Legfrissebb hírek!

Térség és a nagyvilág legfrissebb hírei

Megyénkben is rengeteg kárt okoztak a nyári viharok
Megyénkben is rengeteg kárt okoztak a nyári viharok
Az idei nyarat nemcsak a mediterrán kánikula, de a 35 fokos meleg heteknek véget vető zivatarok és az orkán erejű szélviharok is jellemezték, ez pedig sok helyen okozott károkat. Eddig összesen több, mint 70 ezer kárbejelentésről és legalább 8,5 milliárd forintos kárról számoltak be a biztosítók. Az adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Baranya és Pest megyékből érkezett.
2021. szeptember 01.
Tovább a hírre.
Ünnepélyes évnyitót tartottak az új nyíregyházi honvéd kollégiumban
Ünnepélyes évnyitót tartottak az új nyíregyházi honvéd kollégiumban
Kedden megtartották a nyíregyházi Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes évnyitóját, így immár két katonai kollégium működik Magyarországon. A Nyíregyházi Egyetem területén kialakított 3 ezer négyzetméter alapterületű kollégium 150 szobával, összesen háromszáz férőhellyel rendelkezik. A felvételt nyert mintegy 24 diák tanítási időben a normál középiskolai oktatásban vesz részt, délutántól pedig ebben a speciális ismereteket adó kollégiumban lakik. A szállás ingyenes, csak az étkezésért
2021. szeptember 01.
Tovább a hírre.
Iskolakezdésre elkészült a Kállói úti körforgalom
Iskolakezdésre elkészült a Kállói úti körforgalom
Elkészült az új körforgalom a Tünde utca-Kállói úti kereszteződésben. A szeptemberi tanévkezdés előtt befejezték a munkát a kivitelezők, az arra közlekedők már biztonságosan és akadálymentesen használhatják az új csomópontot. A kereszteződés környezetében korszerűsödtek a gyalogos- és kerékpárutak is, a körforgalom valamennyi ágán átkelőhelyet alakítottak ki, és a csomópont körül mintegy 520 db cserjét ültettek el.

2021. szeptember 01.
Tovább a hírre.
Nem lehet megúszni a lakáskiadás utáni adót
Nem lehet megúszni a lakáskiadás utáni adót
A lakáskiadás jövedelméből adózni kell - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak kapcsán, hogy a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. Tájékoztatásuk szerint a lakóingatlan bérbeadása főszabály szerint áfamentes, ezért nem kell a NAV-nál bejelentkeznie annak a magánszemélynek, aki lakóingatlan-bérbeadásból szerez jövedelmet. A jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetős
2021. augusztus 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Új rendőrkapitánya van Nyíregyházának
Új rendőrkapitánya van Nyíregyházának
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, szeptember elsejével Tóth Attila r. alezredest nevezte ki a kapitányságvezetői feladatok ellátására. A kapitányságvezető kinevezési okmányát Hudák Zsolt r. ezredes a Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese augusztus 31-én ünnepélyes keretek között adta át a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.
2021. augusztus 31.
Tovább a hírre.
Visszatérnek almaméterükbe az akadémikusok
Visszatérnek almaméterükbe az akadémikusok
A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére elindul a középiskolai ALUMNI-mozgalom Nyíregyházán is. A program részeként olyan akadémiai tagok térnek vissza iskolájukba, akik szívesen vállalják tudományágaik népszerűsítését. A Zrínyi Ilona Gimnázium első rendezvényét, szeptember 3. 11.00 órától tartják a Kollégiumi Nagy előadójában ahol a vendég Dr. Sivadó Máté lesz. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa a kriminológiai aktualitásairól tart előadást.
2021. augusztus 31.
Tovább a hírre.
Tirpák fesztivál
Tirpák fesztivál
Nyíregyháza hagyományos rendezvényét a Tirpák fesztivált idén a Sóstói Múzeumfaluban rendezik.
2021. augusztus 31.
Magyarország
Tovább a hírre.
A régi Magyarország ízei
A régi Magyarország ízei
Régi, hagyományos magyar ételekkel, érdekes programokkal várják az érdeklődőket szeptember 5-én a Sóstói Múzeumfaluban. A gasztronómiai fesztivál főzőcsapatainak ételeit nem csak kóstolhatják a múzeumfalu látogatói, de szavazhatnak is a legízletesebb ételekre.
2021. augusztus 31.
Magyarország
Tovább a hírre.
Helló PÁLINKA! - Pálinkamustra programokkal
Helló PÁLINKA! - Pálinkamustra programokkal
15 különleges magyar pálinka bemutatásával, népi ízek kavalkadjával, érdekes programokkal, többek között Janicsák István és a Veresegyházi Asszonykórus koncertjével várják az érdeklődőket szeptember 11-én a Sóstói Múzeumfaluban.
2021. augusztus 31.
Magyarország
Tovább a hírre.
A külföldön tanuló magyar diákok is kaphatnak támogatást
A külföldön tanuló magyar diákok is kaphatnak támogatást
Külföldön tanuló magyarokat segítő javaslatokat tesz a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs a kormánynak - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin azt mondta: hogy azok a külföldön tanuló magyarok, akik Magyarországon szeretnének gyakornoki munkát vállalni, kaphatnak majd támogatást. A másik javaslat azt támogatja, hogy azok az Egyesült Királyságban tanuló magyarok, akik eddig diákhitelt vettek igénybe, a Brexit után se essenek el ettől a lehetőségtő
2021. augusztus 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Sokan csaptak le a plusz ponttal járó egyetem előtti önkéntes katonai szolgálatra
Sokan csaptak le a plusz ponttal járó egyetem előtti önkéntes katonai szolgálatra
Több százan jelentkeztek az egyetem előtti önkéntes katonai szolgálatra – ők 32 vagy 64 pluszpontot kapnak a felsőoktatási felvételin. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ugyanis a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben pluszpontokat kaphatnak azok, akik az egyetem előtt fél vagy egy évet a honvédségnél szolgálnak. A lehetőségre sokan lecsaptak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a szeptember közepén induló programra az első ütemben több mint négyszázan jelentkeztek.
2021. augusztus 31.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hamis rendszámmal közlekedő férfit fogtak el a nyíregyházi rendőrök
Hamis rendszámmal közlekedő férfit fogtak el a nyíregyházi rendőrök
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ellenőriztek augusztus 29-én, Rakamazon egy kisbusszal közlekedő járművezetőt. A rendőrök megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszámok nem az ellenőrzött gépkocsihoz tartoznak, a jármű alvázszáma nem egyezik meg a forgalmi engedélyben feltüntetett azonosítóval, Magyarországon nincs forgalomba helyezve, és nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással sem. A 40 éves tímári férfit előállították, és vele szemben büntetőelj
2021. augusztus 31.
Tovább a hírre.