Augusztusban ismét Nyíregyháza ad otthont a Kerékpáros Ifjúsági Világkupa egyik állomásának. A kétnapos nemzetközi versenyt augusztus 13-án és 14-én rendezik meg, huszonegy ország mintegy 130 fiatal kerékpárosának részvételével. Az első szakasz Tokajból indul, a második pedig Vásárosnaményból rajtol, a befutó mindkét napon Nyíregyházán, a Bocskai utcában lesz. A szervezők szerint a mezőnyben a világ legtehetségesebb fiatal sprinterei is rajthoz állnak, így a nézők izgalmas hajrákra számíthatnak. A verseny nemcsak sportértéke miatt jelentős, hanem azért is, mert a most induló fiatalok közül többen a következő években akár a nemzetközi kerékpársport meghatározó versenyzőivé válhatnak.