Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Orbán: visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat
Orbán: visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat
A kormány négy részletben visszaépíti a 13. havi nyugdíjat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az M1 aktuális csatornán sugározott beszédében, amelyben gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be. A kormányfő elmondta: 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti juttatást fognak kapni. Ezt történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is - ismertette a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: most a munkahelyeket kell menteni, de nem feledkezhetünk el a nyugdíjasokról sem,
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Indul a gazdaságvédelmi akcióterv második üteme
Indul a gazdaságvédelmi akcióterv második üteme
Igazságtalan a helyzet, komoly a kihívás, de meg kell vele küzdenünk, mondta Orbán Viktor hétfő délben a köztévén. A miniszterelnök bejelentette, gazdaságvédelmi akciótervet dolgoztak ki, amelynek célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány tönkretesz. Három lépésből áll a gazdaságvédelmi akcióterv, az első ütemen már túl vagyunk, ma indul a második, amely öt pillérből áll. Munkahelymegőrzés, munkahelyteremtés, vállalatok finanszírozása, család- és nyugdíjasvédelem, visszaép
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Újdonságokkal bővült az ÉletMentő applikáció
Újdonságokkal bővült az ÉletMentő applikáció
Koronavírus infógombbal és értesítésekkel bővül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ÉletMentő applikációja. A mentőszolgálat közleménye szerint a korábban kifejlesztett applikációban az egyik újítás a "Koronavírus információ gomb", amely közvetlenül átvezeti a felhasználókat a kormány hivatalos, koronavírussal kapcsolatos tájékoztató oldalára. A másik újítás, hogy az applikáció a koronavírus-helyzettel kapcsolatos lényeges és aktuális információkról mostantól push (felugró üzenetek) érte
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Megjelent a díjmentes parkolásról szóló kormányrendelet
Megjelent a díjmentes parkolásról szóló kormányrendelet
Megjelent a hétfőtől díjmentes magyarországi közterületi parkolásról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A jogszabály szövege szerint a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt a fertőzés terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől nem kell parkolási díjat fizetni a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, továbbá az országos közutak, valamint az állam tulajdonában álló közforga
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
A katásokat is nagyban érintik az adóügyi könnyítések
A katásokat is nagyban érintik az adóügyi könnyítések
A kormány adóügyi könnyítései nagyban érintik a veszélyeztetett gazdasági ágazatokhoz tartozó katás vállalkozásokat - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az M1 csatornán. Kis Péter András emlékeztetett, hogy a veszélyhelyzet miatt kiadott kormányrendeletben listázott tevékenységeket végzőket márciustól június 30-ig felmentik a tételes adó fizetése alól. Elmondta: a március előtti katás tartozásokat sem kell egy összegben kifizetni, hanem a veszélyhelyzet lejárta után törlesztheti
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány berobbanását kockáztatják
Fegyelmezetlenek a budapestiek, a járvány berobbanását kockáztatják
Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány "berobbanását" kockáztatják - erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján. Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitsz
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Budapesten nagy a kockázata a járvány berobbanásának
Budapesten nagy a kockázata a járvány berobbanásának
A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hangsúlyozta: ha nem tartjuk be a szabályokat Budapesten és Pest megyében, a járvány robbanásának nézünk elébe, mert az igazolt fertőzöttek 62 százaléka a fővárosban, illetve Pest megyében él.
2020. április 06.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Hétfőtől ingyenes a közterületi parkolás Magyarországon
Hétfőtől ingyenes a közterületi parkolás Magyarországon
Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját.
2020. április 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Húsvétkor is mehetnek a kamionok
Húsvétkor is mehetnek a kamionok
Húsvétkor is mehetnek a kamionok: Munkaszüneti napokon sincs kamionstop – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon.
2020. április 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Érintésmentes küldeménykézbesítést vezet be a Magyar Posta
Érintésmentes küldeménykézbesítést vezet be a Magyar Posta
Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz hétfőtől a személyes átvételt igénylő postai küldeményeknél a veszélyhelyzet idején a Magyar Posta. Az új intézkedéssel elkerülhető a közvetlen fizikai érintkezés és ezzel tovább csökkenthető a fertőzésveszély kockázata. A változás több küldeménytípust is érint. Az eljárás lehetővé teszi, hogy a postai munkatárs és a címzett a küldemény személyes átadásakor elkerülje a közvetlen fizikai érintkezést.
2020. április 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
4 millió maszk és több mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából
4 millió maszk és több mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából
A Kína-Magyarország légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a hivatalos Facebook-oldalán. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek, és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelés
2020. április 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Több repülővel érkeznek újra védőeszközök Magyarországra
Több repülővel érkeznek újra védőeszközök Magyarországra
Szombaton hét repülőgéppel, köztük a világ legnagyobb teherszállítójával érkeznek Magyarországra védőeszközök - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati online sajtótájékoztatón. Lakatos Tibor hozzátette: a szállítmányok kirakodása, raktárba szállítása folyamatos. Beszámolt arról is, hogy az operatív törzs pénteken mintegy 50 kórházba és a rendőrséghez juttatott védőeszközöket, utánpótlásukat folyamatosan szervezik.
2020. április 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.