Legfrissebb hírek!

Nyíregyháza

Nem állt le a keresés
Nem állt le a keresés
A rendőrség a koreai társszervekkel közösen továbbra is folytatja a keresést a Duna 215 kilométeres szakaszán. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is keresi a május 29-ei hajószerencsétlenség utolsó áldozatát. A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére egyaránt. A keresésben részt ves
2019. július 15.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Zárva tartanak a bíróságok július 15.-én
Zárva tartanak a bíróságok július 15.-én
Július 15-e, a Bíróságok Napja 2008-tól munkaszüneti nap, ezért minden bíróságon szünetel az ügyfélfogadás. Már 150 éve annak, hogy létrejött az önálló bírói hivatás. 1869. július 15-én hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvényt, amely megalapozta a mai, XXI. században is működő bírósági szervezetet. 2000. június 24-én döntött arról az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, hogy a törvény kihirdetésének évfordulóját a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává nyilvánítja,
2019. július 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Red Bull Air Race utoljára Magyarországon, először a Balatonon
Red Bull Air Race utoljára Magyarországon, először a Balatonon
Tizenkét budapesti futam után ezúttal a Balatonon, Zamárdiban mérik össze tudásukat a hétvégén a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race műrepülő-verseny idei harmadik állomásán, amely az utolsó előtti rendezvény a sorozat történetében. A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy az idei lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye, jövőre ugyanis már nem rendeznek versenyt, amelyből a sorozat 2003-as megalapítása óta több mint kilencvenet tartottak meg. Most hétvégén a nézőket kül
2019. július 12.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Nő a fiatalok megtakarítási hajlandósága
Nő a fiatalok megtakarítási hajlandósága
A fiatalok között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya, a megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest - derül ki a K&H csoport legfrissebb felméréséből. A fiatalok megtakarítási szokásairól készített elemzés szerint megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta. A megtakarítási célok között első helyen az idén is a lakásvásárlás ál
2019. július 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Magyar király sírjára bukkanhattak Pécsen
Magyar király sírjára bukkanhattak Pécsen

Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során – jelentették be az ásatás vezetői a baranyai megyeszékhelyen július 10-én. Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy a munkálatok során egy római kori temetői épület maradványaira, a fölé épült első pécsi székesegyház falaira bukkantak, s abban Orseolo Péter király feltételezhetően első, ere
2019. július 11.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Jelenteni kell a méhpusztulást
Jelenteni kell a méhpusztulást
Hamarosan megkezdődik a napraforgó virágzása, amikor is a méhészek gyakran tapasztalják a méhcsaládok gyengülését, pusztulását. A méhelhullási esetek hatékony és szakszerű kivizsgálása érdekében az Agrárminisztérium kéri, hogy a méhészek haladéktalanul jelentsék ezeket az eseteket a Nébih Zöld Számán. A növénytermesztés során elengedhetetlen az okszerű növényvédő szer használat és az előírásoknak megfelelő technológia alkalmazása. A szabályos felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést.
2019. július 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Életveszélyes az áram- és gázlopás
Életveszélyes az áram- és gázlopás
Magyarországon az utóbbi években kevésbé jellemző az energialopás, de még most is jelentős számban fordulnak elő olyan esetek, amikor szabálytalan beavatkozás történik a hálózaton, az illegális beavatkozás pedig nemcsak anyagi veszteséget okoz a szolgáltatóknak, hanem életeket is veszélyeztet - hívta fel a figyelmet az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MTI-nek küldött közleményben. A szakemberek évente mintegy 400 ezer esetben végeznek helyszíni ellenőrzést ellátási területükön, az áram- és gázfogyas
2019. július 10.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Legyen harminc percünk az életért
Legyen harminc percünk az életért
Legyen harminc percünk az életért címmel indított kampányt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, ugyanis ennyi kell csupán egy átlagos kéményellenőrzéshez és -tisztításhoz, amely továbbra is garantálja szeretteink biztonságát és az együtt töltött pillanatok meghittségét. A kéményseprést 2018 januárja óta a családi házak többségében élők önkéntesen vehetik igénybe, szemben a korábbi, éves felülvizsgálati kötelezettséggel. A kémények vizsgálatára és tisztítására a magánszemélyek tulajdonáb
2019. július 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az adóazonosító jelről szóló igazolás minden esetben helyettesíti az adókártyát
Az adóazonosító jelről szóló igazolás minden esetben helyettesíti az adókártyát

Az adóazonosító jelről szóló igazolás minden esetben helyettesíti az adókártyát - hívja fel a figyelmet az adóhatóság közleményében, melyben azt közölték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóazonosító jelről szóló igazolást állít ki azoknak, akik adókártyájuk megrongálódása vagy elvesztése, illetve névváltozás miatt új kártyát igényelnek. Ideiglenes adóigazolványt adateltérés esetén kaphatnak az ügyfelek. Ezek a közokiratok az egyes eljárásokban mindaddig hatósági bizonyítványként, i
2019. július 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Rejtett kamera miatt indult eljárás egy férfi ellen a Balatonnál
Rejtett kamera miatt indult eljárás egy férfi ellen a Balatonnál

Rejtett kamerát talált egy nő egy balatonboglári apartmanház fürdőszobájának falában csütörtökön, a rendőrség tiltott adatszerzés bűntettének gyanújával indított eljárást egy férfival szemben. A nő a kameráról bejelentést tett, a helyszínre érkező rendőrök a ház szervízfolyosóján fogták el az 51 éves férfit, akit előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók házkutatást tartottak az érintett ingatlanban, ahol több helyen rejtett kameráknak kialak
2019. július 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Drágult a benzin
Drágult a benzin


A Mol emelte 2 forinttal a benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolajé nem változott. A benzin literenkénti átlagára így 387 forintra nőtt, a gázolajé 393 forint maradt. A benzin ára legutóbb szerdán emelkedett 5 forinttal, a gázolajé nem változott. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.(MTI)



2019. július 05.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.
Az állami területeken folyamatos a parlagfű-mentesítés
Az állami területeken folyamatos a parlagfű-mentesítés
Az állami - erdészeti, vízügyi, vasúti, önkormányzati - területeken folyamatos a parlagfű-mentesítés a közfoglalkoztatási program részeként - közölte a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Gyuricza Csaba hozzátette, a programban évente átlagosan ötvenezer ember végez parlagfű-mentesítési feladatokat, a magánterületeken azonban állampolgári kötelesség a növény irtása. Sokan nem is ismerik fel a parlagfüvet, és így nem kezdik el a védek
2019. július 04.
Nyíregyháza
Tovább a hírre.